Edzésleírás

Hogyan (ne) fussunk vasárnap reggel

-         Hirtelen szökjünk meg egy órácska futásra apát a gyerkőcökkel hátrahagyva

-         határozzuk el, hogy élvezni fogjuk minden percét, hisz olyan ritkán kerül sor a babakocsi nélküli futásra

-         a hídhoz közeledve veregessük meg saját vállunkat, hisz egy kocafutó ilyen szeles időjárásban tuti nem megy ki egy kis önszivatásra, avagy hitessük el magunkkal, hogy az elenyésző edzésmennyiség dacára igenis beletartozunk a Futók táborába

-         a hídon éljük át újra a régi-régi szeles/havas/saras stb. szélsőséges időjárásban megtett edzéseink emlékét kicsiben, hasaljunk rá az aszfaltra az óriási szélben, és centiméterekről centiméterekre araszolva haladjuk boldogan előre, hisz Futók vagyunk

-         a szigetre érve fussunk össze egy régi futócimboránkkal, és örömmel csatlakozzunk hozzá

-         az első métereken döbbenjünk rá, hogy messze nem abban a sebesség tartományban mozog, mint mi

-         próbáljuk meggyőzni, hogy le kéne lassítania, mert mi nem vagyunk abban az edzettségi állapotban, hogy ezt a sebességet sokáig bírjuk

-         vegyük észre, hogy a cimbora nem hisz nekünk

-         győzködjük még egy kicsit

-         két kili után kétségbeesve döbbenjünk rá, hogy még annál is rosszabb erőnléti állapotban vagyunk, mint amit eredetileg magunkról képzeltünk

-         vegyük észre, hogy társunk még mindig nem hiszi el, hogy ebből fejreállás lesz, ha így folytatjuk

-         váltsunk stratégiát, próbáljuk meg észrevehetetlenül lassítani ellenfelünket, épp csak egy hangyányit lemaradva, hisz csináltuk már ilyet is annyit régen

-         döbbenjünk rá, hogy ez a képességünk is már a múlté

-         aztán mikor az ucsó kilométeren társunk meglepődve megjegyzi, hogy „Jé, te lihegsz”, akkor mindamellett, hogy örülünk, hogy VÉGRE leesett neki, miről győzködjük majd fél órája, vegyük elő a büszkeségünket, és tartsuk a sebességet a sziget végéig, bármi is történjen, hisz Futó vagyunk, vagy mi

-         próbáljunk meg talpon maradni, és mosolyogva elköszönni, mikor végre szétválunk, majd mikor már nincs senki a láthatáron az addig imitált lazítás helyett, mint valami rongybaba dőljünk rá a korlátra pihegni

-         kapaszkodjunk fel négykézláb a hídra vezető lépcsőn

-         élvezzük, hogy a szél a hídon ebben az irányban nem érezhető, váltsunk joggingra, csukjuk be a szemünket, és fürdessük meg elgyötört arcunkat a langyos napsütésben

-         hazaérve döbbenjünk rá, hogy fogalmunk sincs, hogyan tettük meg a szigetről hazavezető bő 2 és fél kilit, de örüljünk, hogy egyben vagyunk

-         a bejárati ajtó előtt készítsük fel magunkat, hogy nem lesz nyugis kádban fekvés, vagy díványon elheverés

-         aztán amikor mégis belefekszünk a kádba, röhögjünk magunkon, amikor az egyik csemeténk beül mellénk mesét olvasni, a másik pedig teledobálja a kádat a játékaival

-         kérjünk egy kávét apától, mert ezt nem lehet bírni

-         gondolatban foglaljuk aranyba apa nevét, amikor leviszi a két kölköt az udvarra, hogy mi pihenhessünk, és mindezt megírhassuk

 

Stevenek köszi az együtt futós közreműködést :-)

2 hozzászólás

Steve lánya 1 3458 napja

Apával nem könnyű tartani a tempót, de később mindig nagyon jó visszagondolni ezekre az élményekre és erőt meríteni belőle. ;)

Steve 3459 napja

Gratulálok ... az írásod a nap igazi jutalma számomra :) Azért annyi kommentár még kívánkozik, hozzá, hogy értettem én már korábban is, hogy mostanában nem ilyen tempókban szoktál futni - és ha a többi kör sebességét nézed láthatod, hogy én sem :) -, de ... ahogy a művelt kínai veti közbe ... azt is pontosan tudom saját tapasztalatból, hogy mennyire hajlamosak vagyunk edzés közben arról győzködni magunkat, hogy mi már nem abban az iramban futunk mint régen, az már nem a mi sebességünk, pedig csak nincs olyan körülmény amikor gyakorolnánk :D
Ma én voltam az akinek sikerült számodra megmutatni, hogy igenis változatlanul képes vagy rá, szerintem nagyon is jól haladtál és a lihegésre tett megjegyzés csak egy kis gonosz vicc volt, hoszen jobbára beszélgetve futottuk végig a kört és azt hiszem simán futottál volna még egy ugyan olyat, ha nem kellett volna visszatérned a gyerkőcökhöz. Vald csak be bátran jólesett a felismerés, hogy a mindnenapos tempódnál akár percnyivel is gyorsabbra vagy képes ... szerintem minél többször ismételjük annál nagyobb élmény lesz :) Hajrá ... és ne feledd: 2015.03.08., Révkomárom ...