nyaralni voltam már Montenegróba nagyon szép, márcsak azért is érdemes :) gratula

de jó volt olvasni! gratula a versenyhez, biztos nagy élmény lehetett!

Köszönöm. :)

Nagyon jó a beszámoló! :) Gratulálok az eredmenyekhez és a versenyhez! 

Ocean Lava Montenegro

Már tavaly július végén előjött az ötlet, hogy a kotori versenyre milyen jó lenne elmenni. Farkas Ádám januárban kérdezett rá, hogy akkor megyünk-e. Hosszas 2,5 másodperces gondolkodás után rávágtam, hogy „IGEN, zúzzunk!”
Neki is álltunk a szervezésnek 4 induló, 4 kísérő, 2 kocsi és 5 nap. Remek szállást sikerült szereznünk a depótól kb. 150 méterre egy magyar hölgynél, aki 62 óta él Montenegróban. Katica néni nagyon segítőkész volt már a szervezés alatt és végig, amíg nála tartózkodtunk.

Csütörtök reggel jöttek értünk Ádámék, hogy megkezdjük Montenegró meghódítását. Bepakoláskor a neopréneket látva Nóriban felmerült, hogy esetleg Ádinak is hasznos lehet a versenyre, így azért még elugrottunk és valóban megindult az utazás. Az út folyamán azért többször megálltunk nézelődni, a Tara folyónál 40 percet is eltöltöttünk, amíg az állunkat sikerült a helyére rakni. J Este 8-ra érkeztük a szállásra, ahol Katica néni mintha olvasott volna a gondolatainkban, már hideg sörrel várt bennünket.

Péntek reggel nekivágtunk bejárni a pályát a kis csapatunkkal Betti, Ádám, Igor és Zoli. Az út minősége kimondottan jó, szóval nyugodtan tudtunk tekerés közben a tájban is gyönyörködni. (Persze több időt töltöttünk fényképezéssel, mint amennyi maga a tekerés volt.) Annak ellenére, hogy a pálya a tengerparton megy végig pár kisebb mászást azért tartogatott számunkra a délelőtt.
Szombaton már sűrűsödtek az események, átvettük a rajtcsomagokat és egyre több ismerőssel futottunk össze, a környék szépen megtelt triatlonosokkal, aminek valószínűleg a helyi autósok nem feltétlenül örültek, mert mindenki a bringás útvonallal ismerkedett.
Bevállaltunk egy laza átmozgató futást okosan délben, hogy 2 kor az úszást is ki tudjuk próbálni. Zoli is elfelejtett neoprént hozni, de szerencsére Betti rózsaszín neoprénjében nagyon jól festett. Ezeken felbuzdulva elkezdtük gyűjteni, hogy mi az a 10 dolog, amit semmiképpen ne csinálj verseny előtt, de ezzel hamar felhagytunk, mert túl sokban ismertünk magunkra. J 4 körül a kerékpárokat elhelyeztük a depóban és elmentünk a tájékoztatóra, aminek az első fel nem volt rossz. A másik felén is érdekes dolgok hangzottak el, de azt sikerült átaludnom.

Vasárnap reggel 6 kor már a bringák körül sürgölődtünk és bekészítettük a futó valamint kerékpáros zsákokat, majd a rajtcsomagban kapott csinos fehér papucsokban átsétáltunk a rajthoz. Nyári Józsi tanácsát megfogadva csak a parton melegítettünk, de nagyon nem is vonzott akkor még, hogy a 17 fokos vízbe belevessük magunkat.
A tömeg bal oldalára helyezkedtem, hogy lehetőség szerint elkerüljem a kezdeti verekedést. 7:05-kor megindult a tömeg és mindenki megcélozta az első bóját. A verekedés elkerülése terv tökéletesen sikerült még a fordulónál is, mert szép nagy ívben kerültem mindent.
Idén ez volt az első nyíltvízi úszásom, hát van még rajta mit csiszolni. Egészen cikk-cakkosan sikerültek az egyenesek, amit természetesen csak a versenytársak összezavarása érdekében tettem taktikai megfontolásból. Két kört kellett megtennünk a forrónak korántsem mondható vízben. A víz hőmérsékletéről próbáltam elterelni a gondolataimat olyan irányba, hogy szép legyen a technika és, hogy ne nyeljek vizet. A sót valahogy még nem kívánta a szervezetem. 39:04 körül sikerült elhagyni a vizet, ami pont 5 perccel lett lassabb, mint amit terveztem, viszont távban közel 300 méterrel több. Hasznos volt gimiben a matek fakt.

A depó egészen gyorsra sikeredett, a neoprént már út közben egészen jól sikerült lehámoznom magamról. Az önkéntesek is megkönnyítették a dolgomat, így hamarosan a bringám nyergében találtam magam. Az első 10 km főleg azzal telt, hogy a combjaim próbáltak kiolvadni. Azt hiszem, hogy Jaksi valahol ezen a szakaszon hagyott kellemetlenül nagy sebességkülönbséggel. A pedálfordulatmérőm és a pulzsupántom is ezt a napot választott a lázadásra, de ezen sikerült hamar túltennem magamat és csak finoman érzéssel tekerni. A fordítóhoz közeledve már elkezdtek érkezni szembe az ismerős arcok és beindult az integetés és a másik bíztatása. A szervezők megmondták a tájékoztatón, hogy ez bizony nem EU út és ők le fogják zárni. Tartották is magukat a szavukhoz így igen elenyésző volt az utók száma az úton. Ennek ellenére azét voltak helyzetek, amikor kellett figyelni. Egy-két ember rátévedt az útra. Azt az esetet nem volt szerencsém látni, amikor a rendőr a stop táblájával ütötte az autóst, akinek sikerült elzárnia az utat. Ha jól számoltam, akkor 8 kisebb mászást kellett megtennünk a 90 km alatt, ami kicsivel lehet több mint 500 m. Ezek a mászások most meglehetősen gyengén mentek, egy orosz úriemberrel azt játszottuk, hogy ő emelkedőn elment, aztán síkon meg visszahoztam. Végül el kellett engednem egy időre Vasiliy-t mert nem bírtam tovább egy technikai szünet nélkül. Ádámtól már nem volt olyan nagy a lemaradásom, így próbáltam magam rávenni, hogy tekerjek is és ne a mesés tájra bambuljak. 70km környékén sikerült behoznom, de aztán ő lemaradt láncproblémák miatt. Az utolsó szakaszon már nem volt különösebben nagy tömeg, egészen egyedül éreztem magam, amíg elértem a depóba.

Önkéntesek itt is vették el egyből azt, ami nem kell és tették a táskába, hogy indulhassak a futásra.
4 tagú szurkolótáborunk éljenzett és buzdított a futásra, de igyekeztem okosan elkezdeni a futást.
Nem volt éppen bonyolult a pályarajz. Futsz 5 km-et a parton kapsz egy hajgumit és fordulsz, majd ezt megcsinálod még egyszer. Beálltam egy egyenletes és kényelmesnek tűnő tempóra. Sokat nem futottam még melegben idén, (6 km szombaton) így nem akartam túlvállalni a dolgot. Azt hamar sikerült kiszámolni, hogy semmiképpen sem leszek 5 órán belül, ahhoz a bringát meg kellett volna nyomni. Gyűltek a kilóméterek szépen egyenletesen, Jaksi is hamarosan jött szembe adtunk is egy pacsit egymásnak. Igor nem sokkal a fordító elött jött szembe szintén szurkoltunk egymásnak, a tempót nem kezdtem el fokozni, bíztam benne, hogy a jelenlegi is elég lesz, hogy behozzam. Ez nem sokkal később meg is történt. Sok magyar indult ezen a versenyen, amikor nem volt épp csőlátásom, akkor próbáltam nekik szurkolni, nem csak az ismerősöknek. A második fordító előtt Bettinek odaadtam a pántomat, minek hurcoljam, ha nem mér alapon. 13 környékén a hasam megelégelte a versenyt és vissza kellett vennem a tempóból. Emlékeztem, hogy láttam valahol egy wc-t. Hát megindult a kutatás. A Fordítónál gyanús lett a dolog, hogy akkor bizony elmentem mellette, hát nem baj, stabilizálódott már a helyzet. 18-nál találtam meg, de ekkor már egészen jól éreztem magam. Döntési pontra jutottam. Bemenjek, vagy már úgyis csak 3 km van hátra. Ugyan mi az a 3 km? Az semmi gondoltam és haladtam tovább. 19-nél rájöttem, hogy bizony rosszul döntöttem. Erősen elgondolkodtam azon, hogy belesétáljak így a végére, amikor is Flander Marci sétálgatott szembe és szurkolt a még versenyzőknek. A dolog átment becsületbeli üggyé. Nem sétálunk bele! (Marci egyébként harmadik lett, hatalmas gratula neki)
Egészen vállalható tempóban sikerült eljutni az utolsó 200 méterig, ahol már Bettina várt, hogy együtt tudjunk befutni a célba.