Egy érzékeny boka.

Néha azért világosan látszik, merre kell elindulni.

Úgy rögzíteném a mozdulatot, a mozdulatsorozatot, az érzést.

Amikor úgy mászom fel egy kunsztban, hogy tökéletes a lépés, a testsúlyáthelyezés, nincs erőlködés. Ritka érzés mostanában, de régebben is sokszor erőből (mert volt), kevesebb technikával másztam. Egy-egy pillanatra jó átélni a harmóniát.

Nem tudom leírni.

 (Egy régi cimbora mászatott volna velem kicsit nehezebbet is, de abból meg kiestem, az ujjaim még nem a régiek...)

Színtobzódás. Villózás, kavargás a napfényben. Máskor meg szürke nedvesség a levegőben.

Hát igen. Jó szaladgálni alattuk.

Jó őket látni a Komi kertjében.

Jó Gesztenye cukrászdájában üldögélni és elnézni őket a cappuccinommal és krémesemmel... no meg húgommal.

Jó így. Semmi sem sok, hanem éppen elég.