Fél 11-re beszéltük meg a mai futást, gondoltam, addig jól kialszom majd magam. Csakhogy ahhoz időben kellett volna lefeküdni, ami ezúttal sem nem sikerült. Szóval reggel nem énekeltem örömódát, amikor ébresztett az óra. Az ég is sötétszürke volt, gondoltam, nem kéne most menni. Viszont futótárs telefonszámát nem tudtam, meg belegondoltam, hogy tanácsadóim mit szólnának, ha látnák, hogy szabotálom a reszocializációs projektet. Beláthatjuk hát könnyen, nem volt más választásom, minthogy megjelenjek a szigeten.

Az úton oda érdekes élményben lehetett részem. Már itthon megszédültem kicsit, de azt az alváshiányra fogtam. A metrón jött egy szédülésszerű állapot, társult hozzá még egy baloldali látótér-kiesés. Kismértékben megijedtem, amikor nem láttam a bal kezemet, pedig tudtam, hogy ott kapaszkodik nem túl távol a fejemtől. Ha bizonyos irányba néztem, fejnélküli embereket láttam, ha kicsit feljebb néztem, akkor meg testnélküli fejek közlekedtek mellettem. Tiszta szürrealizmus (ez egy idegen szó. reméljük, jól használom :) ). Vicces volt, csak közben féltem is, nehogy így maradjak. Ezen a ponton is majdnem visszafordultam, de fentebb említettek miatt nem tehettem, beláthatjuk könnyen.

Szép lassan visszanyertem a látóteremet, a szigetre már majdnem 100%-osan érkeztem. Vettem havi bérletet a MACba, tekintettel ugye a közelgő edzésonline nyereményjátékra.
A blogomat olvasók most jól járnak, mert eszxkszluzív információként elmondom, hogy minden szeptemberi bérlethez adnak ajándék reklámpólót, s ha abban fut az ember csütörtökönként vagy péntekenként, akkor további ajándékokat kaphat. No ezen is túlvagyunk, lassan kezdem unni ennek a bejegyzésnek az írását, ezért haladnék is tovább a történésekben.

Futótárssal megtaláltuk egymást, bemutatkoztunk, megbeszéltük a részleteket, azt' nyomtuk. Rögtön egy 6:40-es kilivel kezdtük, ami teljesen megfelelt az előzetes kiírásnak (6:07, esetleg lassabb tempó). Végigbeszélgettük a két kört, én ebből többnyire a befogadó részt vállaltam, futótárs nagyszerűen elszórakoztatott. Néha cseréltünk, s én szórakoztattam nagyszerűen. Reméljük.
Gyorsan eltelt így a két kör, csak jó, hogy nem maradtam otthon. A szédülés és az egyéb agyi mókák is eltűntek, már a futás kezdetére, szóval azzal sem volt gond.

Persze nem múlt el nyom nélkül a sok 'megpróbáltatás': hazaérésem után még egy fél újság elolvasását engedélyezte az agyam, aztán kikapcsolt(am). Három órát aludtam úgy, mintha fejbevágtak volna. De most már jó nekem.