Azt mondják, az óraátállítás megviseli a szervezetet, összezavarja a bioritmust. Úgy tűnik, tényleg: elég kevés időt töltöttem ma ébren. Délelőtt 9 órai ébredés után még egy órát aludtam ebédig, aztán délután még hármat, egy telefonhívás ébresztett véglegesen este 6-kor.

6:10-kor már kint voltam a pályán, csábított az esti világosság, meg kíváncsi is voltam, hogy rámsötétedik-e. Azzal kezdtem, hogy kinyitottam a szemeimet, teljesen. Aztán elindultam. Korábbi tapasztalatok alapján sejtettem, hogy ilyen rövid idővel az ébredés után erőnlétileg nem leszek a topon, ezért eleve belesétálós futást terveztem.

Féltávig egész jól haladtam, aztán viszont már éreztem a lábamban, hogy ez nem az igazi. Volt egy kis küzdés, valamint meggyőztem magam, hogy a félálom nem jelenthet féltávot, így futottam tovább, egészen a 20. percig. Akkor nyomtam másfél perc sétát (igazából csak egyet, mert fél perc a zöld jelzés megvárására ment el a kereszteződésben), majd újra futóüzemmódba váltottam. Érzésre nem lett jobb, viszont belátható távolságba került a vége. Újabb 9 perc múlva megint megérdemeltem egy egyperces sétát, aztán meg már itthon is voltam.

Most megyek aludni. :)
Éljen a nyári időszámítás!

Az előjelek nem voltak biztatóak: majd' leestem a székről az álmosságtól (valami lehet itt a levegőben, sejtem is, hogy mi), és visszavágytam a kirándulós helyre. Azt gondoltam, rosszabb lesz itt körözni, mint ott várost nézni.

Ehhez képest egész jóleső futás lett. Igen, tényleg jobb volt ott. Itt viszont legalább nem kellett figyelni az útvonalra, lehetett zenét hallgatni. Csak ráálltam a pályára és robogtam. Aztán amikor elfogyott alólam a jó zene, megcsodálhattam, hogy akár ilyen rövid idő alatt is mennyi és mennyire különböző gondolat jön csak úgy a "semmiből" bele a fejembe: Robbie Williams dalszövegek s azok elemzései, a kb. 13 évvel ezelőtt történtek és a tanulságok, jövőképek optimista és reálisabb változatban, túlélések, igények, határok. És a sporttáska, ami kipakolásra vár...

Azóta is.

De inkább még gondolkodom egy kicsit. Inspiráló hétvége volt ez.

Első rövidnadrágos edzés idén. Futottam bele a Napba, és ez nagyon jó volt nekem. Nyáron szokott ilyen lenni, amikor a nagy víz  mellett futok.
A fordítóig iramjátékos voltam, meg még utána is egy kicsit, de abban már nem volt sok rendszer. Nem is tudom, hogy a tüdőm vagy a lábam volt-e, ami inkább nem kívánta már akkor. Mindenesetre vissza kellett fognom magam, mert néha mentem volna gyorsabban is. Csak hát, mint említettem, valamelyik részem nem kívánta.
Szóval visszafelé laza levezetést csináltam, majd még sétáltam is jólesően a zöldben. Ez utóbbi kellett is - különben hogyan láthattam volna meg azokat a fejvisszatekerősen jó férfilábakat, amik egy biciklit tekertek? :-) Már megérte.

Amikor eljött a futásra kijelölt idő, na pont akkor húzott vissza nagyon a tévé elé a kényelmes ülőbútorzat. Kísértett a gondolat, hogy maradjak. De akkor... eszembe jutott a nyereményjáték! Menni kell, nincs mese!

Szép tavaszias idő volt, épp kifogtam egy szép sötétedős időszakot, szóval első látásra mindent rendben lehetett volna találni, akár még egy második körre is. Csak még dolgom van. Talán egyszer majd nem hagyok az utolsó pillanatra mindent, s akkor több (idő, energia, kedv, stb.) jut a futásra is. Mert ha tényleg vannak terveim, akkor hamarosan emelni kell a tétetávot.

A futás után még egy csudajót sétáltam is, mintegy levezetésképp, s közben összeállt minden holnapra. Már csak papírra kell vetni.