2013 szeptemberében volt az első neki rugaszkodásom újra a mozgásnak. Kb. 3-4 hetet tornáztam esténként itthon Rubint Réka dvd-ire. Ez persze addig volt megvalósítható, amíg az akkor 9 hónapos fiam úgy gondolta, hogy lefektetés után nem ébred föl. De ő ezt nem mindig gondolta így...

Aztán novemberben megpróbáltam a reggeli futást edzőteremben. Bérletet vettem, leporoltam a régi futócipőmet és irány. A 3. alkalom után iszonyatos térdfájás következett. Nem gond - gondoltam - menni fog. Hát nem ment. A fájós lábammal még egyszer futottam és aztán konkrétan nem bírtam menni, hajolni, lépcsőzni. Borzasztó volt.

1 hét után sem lett jobb, írány a traumatológia. Röntgen + vizsgálat = diagnózis: meghúzódtak a hirtelen terheléstől a térdszalagjaim. Pfff. Mi???? Nekem???? Hogy????? Miért???? Mikor???? De hát én csak futni akartam. Régen is ment, most is mennie kell. Vagy mégsem???? Jah, hogy azóta kihordtam egy gyereket és megszültem? Jah, hogy azóta a 12 kg-os gyerekemet cipelem nap mint nap? Jah, hogy még rajtam van +18 kg? De hát kérem, ez kit érdekel?

Kellett, hogy érdekeljen. Pihentetni kellett a lábaimat. Térdgumit javasolt az orvos, amire azért még visszatérek.

Aztán ünnepek, a gyermekem első szülinapja, újév. Mikor ezeken túl voltunk és a térdem is 100%-os volt vettem egy új futócipőt, hiszen a régi már biztosan nem jó, nem csillapít, ez lehetett a baj. A második próbálkozásommal a 4. futás után jött a térdfájást. Na ekkor már nem futottam rá. Bírtam is járni, de ez így nem lesz jó. Nagyon nem lesz ez így jó.