Ülök a gép előtt a jófajta szekszárdi rosét iszogatva, és közben megállás nélkül mosolygok. Na nem, ez nem a bor hatása, hanem Szekszárdé.

Tavaly májusban úgy fejeztem be a beszámolómat, hogy idén bizony visszavágó lesz! Na ez egy kicsit másképp alakult. De ne szaladjunk ennyire előre.

Két napos ballagási buli után érkeztem Szekszárdra egy másik borvidékről Siklósról. Így a kalóriafeltöltéssel nem volt gond. :) A felkészülésemmel annál inkáb. Még novemberben beneveztem a versenyre, hiszen tudtam, hogy itt a helyem, csak éppen az edzésekre nem igazán maradt időm és energiám. A nem éppen 8 órás elfoglaltságot jelentő munkám mellé még bevállaltam egy sulit is, az edzések meg szépen elmaradoztak. Aztán jött a jó idő, és közeledett a verseny időpontja. Már borzasztóan hiányzott a mozgás is, így próbáltam bepaszírozni az edzéseket üres óráimba. Nem volt könnyű, volt olyan edzés, ami után át akartam nevezni 8 km-re. De persze nem tettem. Ráadásul utolsó héten volt egy kis gond a derekammal is, szerdán még egyáltalán nem volt biztos, hogy el tudok indulni...Közben tesómnak is annyit ömlengtem erről a versenyről, hogy nem volt nehéz meggyőzni, ő is benevezett, meg a barátját is beneveztük 12 km-re. :) Természetesen a főszurkolóm sem maradt otthon, apukám is elkísért minket a párjával.

Tehát 1/2 11 magasságában megérkeztünk a versenyközpontba, ahol a szokásos kedvességgel fogadtak. Rajtszám felvétel után készülődés, némi gyomorprobléma, majd Hugi elkezdett nyaggatni, hogy a színpad irányába kellene menni. Nem igazán értettem miért, van még időnk, minek sietni. Közben találkoztunk a többi vásárhelyi futóval, a kedves futó barátokkal, váltottunk néhány szót a szegedi csapattal, közös fotók, utána pedig jött a meglepetés. Hugi összejátszott Márkus Öcsivel, és szülinapi meglepetésként én indíthattam el a versenyt. Na ezt sem gondoltam volna, hogy egyszer én fogom meghúzni a ravaszt a rajtpisztolyon ráadásul a kedvenc versenyemen! :) Nagyon köszönöm mégegyszer!

Tehát elindultunk. Először nem is volt semmi probléma, sík városi terep, gyorsan telt az idő, rövid ideig együtt haladtunk a Hello Pisty csapat kemény magjával, aztán jött a fekete leves. Erre az Alföldön nem lehet felkészülni. Brigivel kb. 10 km-ig mentünk együtt, utána útjára engedtem. Persze marhára aggódtam, kiscsikó még... Mire kiértünk a dombok (nekem inkább hegyek) közé, bedagadtak az ujjaim, mint tavaly. Már nem lepődtem meg, számítottam rá. 12 km-nél Kata (Házisárkány) biztatott minket, majd kb 16 km-ig jött velem bringával. Nagyon sokat jelentett, hogy velem volt, nélküle lehet, hogy nem tudtam volna tovább menni. Néhányszor elhangzott, hogy " Megöllek Pisti!", de persze nem gondoltuk ám komolyan. :) Remélem, jövőre újra együtt küzdünk meg a dombokkal! :) Az egyik frissítőponton kólával kínáltak, nagyon jól esett. Idén is kitettek magukért a frissítő pontokon, a helyiek által beiktatott plusz frissítők is nagyon jól estek. Most a végére maradt a kilátó, ez különösen szadizmusról árulkodik a szervezők részéről. Itt 19 km-nél már bizony elfogadtam a fröccsöt is. :) Jól esett a zuhany, majd indulás lefelé. Persze már ez sem volt annyira egyszerű... Lent a kanyarban már vártak apuék, Brigiék kísértek a célig. Sikerült! Megcsináltam újra!

Az érem most is gyönyörű, a zsíroskenyér fröccsel pedig életmentő volt!

Nagyon jó volt találkozni a sok kedves futó cimborával, felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb újra.

JÖVŐRE VELETEK UGYANITT!