hmm, érdekes az érzés... arra számitottam, hogy a végén erölködnöm kell majd, hogy egyeltalán beérjek, hogy majd küzdeni kell minden lépésért, de nem. sokkal könyebben ment, mint gondoltam. itt rémlik fel öcsi egyik nem éppen biztató hangnemben elejtett megjegyzése: "ha már futottál 42öt, nem is egyszer, a maradék 12 már simán menni fog..." igaza volt. de még is meglepődtem, hogy ennyire simán kelett mennie. igaz, az elsö kört nem éppen ugy kezdtem, mint ahogy szerettem volna, és a második körben elöjöttek olyan dolgok, amikre ugyan felkészültem, de ott helyben nem tudtam velük mit kezdeni. de ugy gondolom elégedett lehetek magammal. egy miatt kesereghetek csupán, azt hiszem jogosan is: hogy ez igy elsőre túl jól sikerült, tulságosan is. több mint félórával futottam jobbat, mint azt elterveztem. még nem vagyok tapasztalt a 42 fölötti távokban, és a legnagyobb baj, hogy még nem tudom beosztani az erőt és a kitüzött tempót tartani, ugy tünik hogy én még ott járok, hogy minnél gyorsabban... igaz az is, hogy azzal a nem titkolt szándékkal indultam el a versenyen, hogy az első 20 között beérkezni a cél, ami sikerült is.

csak nem tudom, hogy érdemes volt-e ilyen hirtelen belevágni, hogy volt-e értelme az álmokat hajszolni és hogy vajon mindennek mi lesz késöbb az ára, mert hogy lesz, az felöl semmi kétségem... egy biztos, egy ujabb lépéssel kerültem közelebb a kitüzött célokhoz, és elmondhatom magamról, hogy ezt is lefutottam. csak kicsit kesernyés a siker ize, gyanusan jól ment, tulságosan simán.

végül pedig köszönet mindenkinek a biztatásért és a drukkolásért, külön köszönöm Gege cimborámnak, aki fáradtságot és türelmet nem sajnálva végig kisért a futáson és támogatot.