Kicsit korán kezdődött a nap, 3:30-kor keltem, 6:45 körül már Besztercebányán voltunk Nedus és Medvegyu társaságában. Itt kisebb bonyodalom kerekedett, csak Nedus nevezett előre, minket először nem akartak engedni indulni, félreállítottak, hogy várjunk, végül mégiscsak nevezhettünk. Bármilyen nyelvtudás hiányában elég nehezen tudták elmagyarázni a helyzetet, végül jött a főrendező és ő mindent helyretett. Nevezés előtt még megkérdezte tőlünk, hogy biztos jól felkészültek vagyunk-e. A rajtba induló busz tömve volt, így egy óra álldogálás lett a bemelegítés.

Trangoskán már esett az eső, 7-8 fok lehetett, szerencsére a rajtra elállt. Előtte a főrendezőtől külön eligazítást kaptunk, hogy vihar esetén kapcsoljuk ki a mobilunkat és feküdjünk a földre, valamint, ha medvét látunk, ne keresztezzük az utat közte és a bocsa között. Még egyszer meg akart győzni, hogy nevezzünk át a félmaratonra, mert fent esik az eső és 0 fok körüli a hőmérséklet, persze nem hagytuk meggyőzni magunkat.

Kb. 120-an rajtolhattunk el, a mezőny nagy része Salomon felszerelésben nyomta, többen tetőtől talpig a legújabb cuccokban, mintha szponzorált versenyzők lennének. Ha azok is voltak, nem az eredményeik miatt :-)

Az első 5 kilométeren van kb. 800 méter szintkülönbség, így hamar gyaloglásra váltottam, max. pulzus beállítva 175-re. Elég hamar kialakult a sor, nem nagyon volt előzgetés, 3 kili után vált újra (számomra) futhatóvá a terep, ekkor sikerült egy-két embert befogni, saccra valahol a középmezőnyben tanyázhattam ekkor. Első frissítő 3 km-nél, langyos tea, gyümölcs, csoki, só (kicsit furcsálltam, hogy a többi állomáson nem volt só). Itt már eléggé esett az eső, majd kb. 20 perc múlva havazásba váltott, ekkor 2000 méteren lehettünk. A gerincre érve kegyetlen szél kapott minket oldalba, ez a nyitott részeken végigkísért az úton. Hamarosan rátértünk az óriási kövekből kirakott útra. Szemüveg a kezemben, mert az esőben semmit nem láttam, a kövek mohásak, vizesek (helyenként jegesek) voltak, úgy futottam rajtuk, mint aki beszart. A meredekebb lefeléken csúsztak, mint a veszedelem, egy-két ember mégi úgy száguldott el mellettem, mintha sík aszfalton futna. Ez a szakasz legalább 5-6 kili volt, nem tartozik a kedvenceim közé. Azon gondolkoztam, hogy vajon ki és hogyan építhetett több mázsás kövekből ilyen utat 2000 magasan.

Valahol a ködben összeverődtünk Nedussal, innen végig egymás közelében futottunk, hol egyikünk-hol másikunk ment előrébb, 2-300 méternél jobban nem hagytuk el egymást, pedig nem volt terv, hogy együtt menjünk.

Még csak 9 kilinél jártunk, de a óra már 1:29-et mutatott, pedig itt már azért tudtunk futni. A szél akkora volt, hogy ha repülőfázissal futottam, azonnal felkapott és 10-15 centivel odébb rakott le. A köves, bokatörő úton ez már pont elég lett volna egy-egy nagy eséshez, úgyhogy kicsit beleültem a futásba, apró lépésekkel, repülőfázis nélkül próbáltam haladni legalább a szélnek kitett szakaszokon. Valahol itt kaptunk az arcunkba egy kis jégesőt, nagyon apró jégdarabokat fújt az orkán erejű szél, mintha tűkkel szurkálták volna az arcomat.

10 kili után egész jól kezdtünk haladni, szépen lassan, egyesével kezdtük levadászni az előttünk levőket. Összeverődött egy 6-8 fő boly, 25-ig nagyjából együtt mentünk, utána leszakadtak. A 20-nál levő frissítő után végre kisütött a nap, életemben először néztem körül az Alacsony-Tátra gerincéről, hihetetlen volt. Legszívesebben leültem volna nézelődni akár órákig is, de menni kellett, mégis csak futóverseny… A terep miatt csak rövid pillantásokat vethettem jobbra-balra, csodálatos volt a táj. Valahol itt mondta Nedus, hogy 25 perccel jobbak vagyunk a tavalyi idejénél. Az a 6:43 nagyjából pont az én tervezett időm volt, Larzen 2008-as ideje. Szupertitkos tervként, álom kategóriának elmentettem valahova a tudatalattimba Ákibácsi 2008-as 6:14-es idejét is, de előzetesen ezt nem tartottam elérhetőnek. Mondtam is Nedusnak, hogy sok van még hátra, ebből valószínűleg nagy behalás lesz… A combomat már éreztem egy kicsit, ami nem is csoda, a meredek, számomra sokszor megfuthatatlan emelkedőket ugyanolyan meredek lejtő követték, ritkán volt lankásabb, pihentető szakasz. A frissítésem jól sikerült, az öltözködést is sikerült eltalálni, így csak a combjaimon múlt, hogy bírom-e végig ebben a tempóban. 33 körül jött egy hosszú, meredek lejtő (4 km, kb. -750m szint), apró kőgörgeteggel, derékig érő, az útra lógó fenyőkkel nehezítve. Egy cseh csaj kb. 4 perces tempóban száguldott itt el mellettem, alig volt időm félreugrani előle. Ha ilyen tempóban haladt, nem tudom hol lehetett eddig? A lejtő közepén már hangosan könyörögtem emelkedőért, de persze nem csak nem jött.

Mikor aztán végre megint emelkedett, az sem volt jobb. A fiúk csak Oroszlánvárként emlegették, de ehhez képes az Oroszlánvár csak egy óvodai homokvár. Hosszabb is, meredekebb is, olyan fellépések voltak benne, hogy alig bírtam egy lépéssel megoldani. Ennek a dombnak a tetején két csaj azt mondta, hogy ez az utolsó emelkedő, innen már csk 7 kili sík és lejtő, persze volt még benne egy 100 méteres és egy 60 méteres szintkülönbségű emelkedő, de az eddigiekhez képest tényleg nem voltak vészesek.

A végére még utolértük a du. 1-kor rajtoló félmaratoni mezőny végét, 2 kilivel a vége előtt kiértünk az aszfaltra. Egy ideje már számolgattam, hogy akár 6 órán belüli teljesítés is lehet, de az utolsó két emelkedő kicsit bezavart. Az aszfalton Nedus ellépett tőlem, neki még jól esett a 4 perc körüli tempó, nekem 4:40-nél jobb már nem ment, de nem is zavart, láttam, hogy „bőven” belül leszek 6 órán. A vége 5:56:53, pulzus 179/163. Erős futás volt, de nem meghalós, utána egy jó kis fürdés, ebéd és indulás haza.

Azt viszont nem értem, hogyan lehet ezen a pályán 4:08-cal tartani a pályacsúcsot. Még ideális körülmények között is igazi űridőnek tűnik. Kb. 30 percet még a saját időmben is simán látok, de mi kell ahhoz a maradék 80-hoz???

Nagyon jó kis verseny, 25 EUR nevdíjért elvisznek a kb. 60 km-re levő rajtba, a célból vissza Besztercebányára, 5 helyre háton felcipelik a frissítőállomást, a célban ingyen ebéd, ha esetleg baj van, a hegyimentők ingyen lehoznak. Márpedig ezen a terepen simán van lehetőség a bajra… Csak ajánlani tudom mindenkinek, remélem jövőre nagyobb magyar különítmény képviselteti magát.

(42,75 km/1420m szint, éjszakai teljesítménytúra)

Idén harmadszor, ez már majdnem hazai pálya, sokat segített az új Forerunner 305-ös, ez volt az első komoly bevetése. Kicsit sokat töltöttem azzal, hogy próbálgattam, kapcsolgattam, nézegettem, de hát ki kellett próbálni, amit csak lehetett.

Öten mentünk, a rajt után 200 méterrel nem meglepő módon szétszakadtunk. Oli és Beda Szabolcs elől, én egyedül, a Mira és Szesze hátul. Innen végig egyedül mentem, csak magamra - és az órámra - figyelve. Beállítottam a 176-os felső pulzushatárt, de az első emelkedőn az egysávos-kiugrálós-derékig susnyás-előzgetős részen folyton becsipogott az órám, átkalibráltam 180-ra, ezután nem csipogott többet. Kékesre 1:57-tel értem fel, ez 17 perccel jobb volt mint tavaly. Bár ezt akkor nem tudtam, nem akartam időre menni, nem néztem meg előre a tavalyi részidőket. Az érzés volt a fontos, hogy lássam, mit tudok, felmérőnek szántam Veitsch előtt: Ha 5:30-on belül vagyok és semmi gond, akkor nevezek....

Az emelkedők viszonylag jól mentek, a lejtőkön óvatos voltam, kicsit köves volt ez egy éjszakai száguldozáshoz. 5 kilitől nagyjából elfogyott a mezőny, utána már csak néha bukkant fel ember előttem, Mátrafüredtől azonban becsatlakoztak a rövidtávosok, újra többen lettünk a pályán.

A sástói nagy frissítőnél botor módon nem ettem meg az előre betervezett sót, innen Lajosházáig jött egy holtpont, itt eldöntöttem, hogy az időtől függetlenül nem megyek Veitschbe :-)

Lajosháza után összeszedtem magam, újra ment a futás. Gyöngyössolymoson elmentem a tőlem két méterre levő ellenőrzőpont bejárata mellett, pedig ki is volt táblázva. 5-600 méter után esett le, hogy baj van, visszafordultam, kérdezgettem a túrázókat, hogy hol a pont, ekkor derült ki, hogy többen is benézték, jöttek vissza utánam. Itt, 6 kilivel a cél előtt néztem először a részidőt, el is káromkodtam magam, ekkor láttam, hogy ha itt nem keverek el, 5 órán belül érhettem volna célba.

A vége 5:06:06 lett, a célnál levő sorban állás miatt az évkönyvekbe 5.09 kerül be. Ez is elég volt ahhoz, hogy tegnap én legyek a leggyorsabb teljesítő. Mindez persze csak annak köszönhető, hogy Oliék többször elkavartak, de sebaj, jövőre újra mennem kell, ha el nem is indulok, de legalább veszek egy igazolófüzetet, hogy az unokáimnak mutogathassam majd, hogy egyszer gyorsabb voltam Olinál :-)

Jó kis túra ez, tökéletes éjszakai edzés, csak ajánlani tudom mindenkinek.