Vágytam valahova a hétvégén, de kezdetben úgy tűnt, gyerekes programot kell keressek, aztán a gyerkőceim megszervezték maguknak a papás-mamás hétvégét és hirtelen itt állt előttem egy magányos szabadszombat :)  Rögtön a TT naptárra ugrottam (Szekszárd óriási volt, de egy porcikám nem vágyik aszfaltra mostanság) és feltűnt a Dolina túra amelynek téli verzióját Szekszárdról jövet Krisztián említette, mint végig futható, kellemesen lankás útvonalú túrát. És még közel is van!  Ezzel el is döntetett, hogy ide megyek - ismételten bocs Skiától és az úri srácoktól, de megalomániás pillanatomban ez az 56km jobban hangzott:) Mert ugye naná, hogy a leghosszabb távra terveztem...

Előző délután persze nem hagytuk ki lányommal a TKD edzést, így kellemesen elfáradt lábakkal vártam a másnapot (hüjjjeség 1.) Kora reggeli ébresztőt terveztem, jó lett volna legkésőbb 7-kor elrajtolni, ehhez képest alig sikerült 7 után elindulnom itthonról....Szigorúan szabálykövető száguldás Albertirsáig, vasútállomáson kocsi leparkol, övtasi felcsatol(kütyü, telefon, fél zacsi csipsz, kulcs, féllityis palack), irány a nevezés. Hatszáz pénz a hosszú távon, A3méretű színes térképvázlat, itiner, ellenőrzőlap egyben. Hamar indulhattam, rengeteg iskolást kerülgetve akik a rövidebb távok valamelyikén indultak. Már az elején, a Pesti utat elérve gyanússá vált, hogy nem jó az irány, ekkor néztem csak meg az itinert és jöttem rá, hogy másik utcán kellett volna lejönni és van egy kis kitérő a templom felé az útvonalban amit a körülöttem haladók közül kivétel nélkül mindenki kihagyott :/  Kb hülyének néztek, hogy visszafordultam, de nem pistázok szándékosan....Homokos földúton közelítjük meg a horgásztavat, egyben az ellenőrző pontot.  A főuton átkelés nem a nap fénypontja, de nem tehetünk semmit, Albertirsa mellett fut el, kikerülhetetlen ebben az irányban. A következő EP-nél ismét kisebb kavarás, az itiner szerint megyünk balra, majd jobbra, de épp rossz iránynak bizonyul, de lehet, hogy csak én hagytam el másik irányból az EP-t, mindenesetre így legalább megnéztem egy szép nagy kereszteződést :)  Hamarosan kikeveredünk a községből, a temetőnél gyorsan vételezek finom hideg vizet és a "hegynek" vesszük az irányt. A falvak/községek széle itt sosem szép látvány, szegénységről és súlyos nemtörődömségről árulkodnak a porták, a romok, a gaz, a szemét...  De elhagyjuk a civilizációt és élvezzük a tájat. A pilisi pincék előtt beér egy sporttárs, az egyetlen futó akivel találkoztam, kicsit dumálunk, fogjuk még kerülgetni egymást, de ő a negyvenes távon indult amúgy is, így nem jósolok hosszú közös haladást. A pincesor - ami valójában inkább nyaralók sorának néz ki - kifejezetten szép, csupa rendben tartott ház, gondozott telek, előttük virágok, sövény, díszfák, stb. Üde színfoltja ez a környéknek!   Többen is szénát hordanak, egy ilyen lovaskocsinál kedvesen hajráznak és kérdik, messze megyek-e még :) A szokásos ámudozást váltja ki a válasz. Nagyon hangulatos erdei részen kaptatunk fel az Ikerfenyőkhöz, ahol az EP -t csak tábla jelzi, illetve az itinerbe ragasztandó matricát veszünk el magunknak. A dombocskáról lerohanást nagyon élvezem, kár, hogy nagyon rövid és nem is lesz ilyen több. A továbbvezető út viszont szép, burjánzik a növényzet, illatoznak a virágzó fák, különösen az akác illata kivehető és a virágok körül zsongó ezernyi méhecske szárnyzúgása is messze hallik. A madárfütty már fel sem tűnik, annyira megszoktam, de daloltak lelkesen a hőség ellenére.  A már említett sporttárssal másszuk meg a Sas-hegyet, az útvonal másik említésre méltó magaslatát. Pár szó a pontőrrel és a meredekebb úton leereszkedünk, hogy rövid dzsungel hangulat után nekiinduljunk a kitett, napsütötte szántóföldeknek. Hamarosan elválik a két hosszabb táv útja, innen jó sokáig megyek teljesen egyedül, de eltévedni nem nagyon lehet. Kezdem lassan, de biztosan érezni, hogy hülyeség volt a hosszú távot választani, a lábaim se százasok, de leginkább a kraft fogy és rég elmúlt már a reggeli lekváros bukta, az azóta elfogyasztott aprócska búrkifli és műzliszelet nem ad sok energiát. De azért haladok, kocorászva, elérem az 5.EP-t, Hosszú völgy, ami valóban egy szép lankás völgyben található. Friss ásványvizet és almát kapok, valamint a pontőr högy figyelmeztet, hogy az út mellé méheket telepítettek és javasolja, hogy tegyek nagy kerülőt az erdősáv széle felé. Gyalogolva, almát csócsálva megyek tovább, jó indok az alma, hogy miért is nem futok egy szép, enyhe lejtős szakaszon :)  Feltűnnek a méhek, tényleg rengeteg kaptár, saccra száz megvan, a méhészek is ott matatnak velük. Nem kerülöm őket, csak pár méterre, házi méhtől nem félek, nem engem akar hanem a nektárt :) Néhány túrázó hasonlóképp tesz.  Köszöntésemre a méhész, odakiált: Nem kóstolnak meg egy kis friss fedelezést? Kedves tőle, kedvem is volna elfogadni a szíves invitálást, de sajnos tudom, milyen következményei vannak, ha közel éhgyomorra friss, pláne viaszos, mézet zabálok, így megköszönöm, de elhárítom az ajánlatot. Méhészünk széles mosollyal nyugtázza, mikor mondom, hogy mi is méhészkedünk, bár csak kicsiben.  Persze nem én lennék ha egy zümike nem követne kitartóan, de végül különösebb csapkodás nélkül távozik (sajnos valamiért a fényes sötét haj a mániájuk, itthon is folyton megtalálnak - az öreg méhészek azt mondják azért, mert medvének néznek :) hát köszi :))

A méheket elhagyva már bent is vagyunk Káván. A szélső utcák itt sem túl szépek, de szerencsére csak rövid szakaszt megyünk a faluban és ismét kint vagyunk a szántóföld szélén. Megemlítendő viszont, hogy Káván a legszélső utca legutolsó utcai kútja is működik, se tönkretéve se elzárva, mint ahogy a környékbeli településeken oly jellemző:( (pl. Pánd vagy akár Szecső....) Ügyesen beszántották a dűlőutat is, így lehet a kukoricás szélén botladozni, majd az ellenőrzőpont érintése után a fél szántót megkerülve indul a mandula, vagyis egy jó hosszú napos szántóföldes szakasz ismét. Szépnek ugyan szép, de kevéssé tudom élvezni, egyértelműen túlhevültem, magas a pulzus, lesült a képem, vedelem a vizet, de nem oltja a szomjam, nem érzek éhséget, de fogy az energia vészesen és érzem, hogy kezd kidörzsölődni a combom, hiába krémeztem....szép kilátások alig 30kilométernél... (hülye, miért nem indultál harmincon, elég lett volna...) Közben rájövök, hogy van nálam chips, meg is eszem a felét, egy kis vízzel lemosom a combom, hátha szárazon nem dörzsölődik vagy legalább addig se csípi az izzadstág és a kosz. Tötyörgök csak, igazából nincs nagy dráma, kéne egy fenéken billentés, de nincs a közelben senki. A déli forróságban vánszorgok be a Török-hídhoz ami ellenőrzőpont (itt futottam elsején Pándra menet, akkor is melegben). Langyos ásványvíz, fél alma (én kértem csak felet) és indulok is, menekülnék a nap elől, de nincs hová. Baromi erősen tűz, forró a levegő, tiszta sivatag feeling, bár ahhoz kevés a homok...nekem épp elég :P  Hullámzó szántóföldek közt megyünk Pándra, persze nem egyenesen, az nem lenne izgalmas :) Próbálnám uralni a pulzust, de gyalogolva is magas, csigalassú vagyok, (m)elegem van, éhen döglök, röhej, fel kéne adni az egészet, de a kocsim Albertirsán van, tömegközlekedés keresztben nulla, ergo menni kell tovább és kész. Mire ezt megbeszélem magammal, már be is érek Pándra. Tetszik ez a falu, kicsit Úrira emlékeztet. A főutcán haladva szemben kisbolt, eszembe jut, hogy a nevezésből visszajáró pénz nálam van, vennék egy kólát vagy valamit, de a testes asszonyság döbbent arccal int nemet, mikor a nyitvatartást firtatom....(pedig jó üzletet csinálhatott volna, még ha nem is jöttek sokan a hosszú távon)  Ezt a részt nem ismerem, a Hársas-völgyről ugyan már hallottam, de majdnem túlmentem a "bejáratán", mert a msáik irányban is völgy van, csak az út fogy el :)   Itt már tényleg kezdett durvulni a helyzet, gondolom a nap is megütött kicsit, és mentálisan is rosszul hatott, hogy a völgy bejáratánál vártam a pontot, de még sokat kellett menni onnan, végig napon és a vizem is elfogyott. Oké, én voltam a hülye, de ez akkor nem vígasztalt :) Rettentően belassultam és bár nem szoktam magamért aggódni, de azért kicsit megijesztett, mikor random izomgörcsök támadtak rám, hol a lábamban, hol a hasizmom valamelyik részén, és nem igazán tudtam futni. (soha nem szokott ilyen gondom lenni!) Persze a tempó csak nekem volt dráma, szintidő volt bőven, de én futva akartam, 8 órán belül, de inkább jóval belül....És haza akartam érni, mire a férjem is hazaér. Itiner szerint a két pont közt csupán 8,6km a távolság (minimális szint), ehhez képest 1óra 37percembe telt ez a szakasz..áááá  Amikor totál azt hittem, hogy csak nem vettem észre a pontot és kihagytam, feltűnt egy napernyő és egy bringázó gyerek a távolban. Beporoszkáltam a pontra, a pecsét mellé kaptam egy félliteres langyos ásványvizet és siettem volna tovább, ha tudtam volna sietni :)  Így utólag szinte vicces, akkor nem volt humorom hozzá. Felrémlett, hogy ha egyáltalán nem tudok futni akkor innen még hosszú lesz, hiszen 15km hátravan. És nem tudtam futni. Így utólag belegondolva,nem tudom, hogy valóban a testem volt ennyire gyenge vagy már fejben adtam fel és az rontotta a fizikai tüneteket, de kissé átadtam magam az önsajnálatnak és az önostorozásnak. Megérdemeltem. Hogy hihetem még mindig, hogy rendes frissítés nélkül le tudok futni egy ötvenest, nyáron, terepen?! Hüjjje....    Leültem az út szélén, megettem a chips maradékát, megittam a vizet aztán lesz ami lesz, nekiindultam. A következő 5km vetekedett az UB-s támolygással, bár akkor legalább nem görcsölt semmim, csak erőm nem volt :) Letéptem a pulzusövet is, hátha számít, de a hasizmomnak nem azzal volt baja. Arra gondoltam, mennyire szánalmas ez és hogy nem is írok beszámolót, mert az is borzasztó szánalmas volna. Sz@r kis 50-es túrába akarok itt belehalni, mikor épp ma van a T100 ahol nemrég még indulni akartam. Röhej...

Döglődés közben is feltűnt, milyen szép a Gesztenyesor, egy kis árnyas allé a szántóföld közepén. Valahol itt kezdtem magamhoz térni, az ellenőrzőpontnál végre találkoztam túratársakkal is, ez adott némi löketet a továbbhaladáshoz. Az utolsó 10km nyomokban futást is tartalmazott :)  A cél előtti utolsó pontnál isteni illatú húspogácsákat sütögettek, de nem bírtam enni belőle, pedig lehet, nem ártott volna meg, időben meg már úgyis mindegy volt. Túratársak méltatták a tempómat, de inkább csak udvariasan megköszöntem...Jött egy kis csapat, gyerekekkel, ők a nagyvenest nyomták, hát le a kalappal előttük! Az utolsó szakaszban már nagyon nem találtam a szépet, csak a nagyon egyértelmű lejtőkön kocogtam, minden mindegy alapon. Pedig szép ez a táj, a szántóföldeket elválasztó erdősávokkal, kerek kis "szigetekkel", lankás huplikkal, no meg az anyagfal a  gyurgyalag kolóniával. Nagyon cukik, de rettentő büdösek :P

A célban maga voltam a megtestesült demotiváltság....nem vagyok büszke.

A hazaindulás méltó volt ez eddigiekhez, átcaplattam a városon a kocsihoz, majd alig tudtam elindulni, mert a kuplungolásnál a lábam görcsölt, a sebváltón meg az ujjaim :)  Sírni ciki lett volna, így csak megmosolyogtam a hülyeségemet. Azért hazajutottam végül:) 

Hogy minek írtam le mindezt? Pláne ilyen hosszan? Nem tudom. Magamnak. Hátha máskor okosabb leszek.

A túráról, rendezésről:   A Dolina kifejezetten hangulatos alföldi túra, meg van itt minden amiért az alföldet szeretni és utálni lehet, de mégsem annyira sík és monoton, mint a Hortobágy. A rendezés jó, a nevezés-rajtoltatás gördülékenynek tűnt (bár én a végén indultam és a hosszú távon), a hosszú távon nincs tömeg, az útvonal jól jelzett, végig futható. A pontnyitások is futóbarátak, a pontőrök kedvesek, ellátás ásványvíz, 1ponton péksüti, 3helyen műzliszelet, 2helyen alma, a célban a megszokott zsíroskenyér. Ráadásul, a cél az albertirsai strand és a tényleg jelképes 600forintos nevezési díjért meg is mártózhatunk!