A héten szólt Zoli, hogy lesz egy ilyen, kinn Szeged szélén, Kecskés-telepen, hogy ő menne. Osztottam, szoroztam, és azt ókumláltam ki, hogyha kikocognék, meg vissza is (nincs közel), akkor akár hétvégi hosszúnak is beillik, mégha 3 részletben is futom. A csapat aztán lemorzsolódott, csak Zolival mentünk, de nem bántam meg.

A kikocogás még sima ügy volt, de nagyon kiábrándító, hogy még mindig vannak olyan területek, amelyek nincsenek jégmentesítve. Járdák... Szóval nem mindenütt volt futható.
Kinn nevezés után sorra jöttek a régi és új ismerősök, ismerős arcok, akiket sok-sok helyi versenyen látni, vagy edzés során futunk össze. Meg jólesett a kis melegedés is, kegyetlen hideg van még mindig odakinn.

Fél 11-kor aztán elindult az 5,4km-es futam. Kis utcákon keresztül kiértünk az országútra, és ott a bringaúton futottunk el Szeged-Szentmihályig, meg vissza. Mondjuk tök vicces volt, hogy előzőleg fogalmam nem volt az útvonalról, de azt sejtettem, hogy nem én fogok elöl futni :o), így mehetek a többiek után.
Az eleje kegyetlen volt. Azok a kis utcák, amíg elértünk az országútig, jegesek voltak, szinte futhatatlanok. Le is mondtam a jólesős futásról, amikor végre kiértünk arra a bringaútra, és lehetett nyomni :) Itt hirtelen leelőztem pár embert, főként azokat, akik jégen magabiztosabbak voltak és/vagy nem jól mérték fel az erejüket, mert én éreztem, hogy még mindig nem futok nagyon erősen. De nem is volt az cél. Így sok rétegbe felöltözködve, fázva futni nem a kedvencem, alig várom a kitavaszodás utáni versenyeket :) De mindegy, mert ekkor legalább a terep futható volt, és élveztem a futást. Hamarosan jöttek az első emberek, nemsokára persze Zoli, aztán láttam, hogy Kriszta is előttem van. Nagyon sokat fejlődött a csaj tavaly óta, amikor is egy 2:03-as félmaratonnal indított, idén kb 20 percet faragott azon is. Most is amolyan ide-nekem-az-oroszlánt-is hozzáállással indult :), és ez érződött a futásán!
Én részemről 13:22-es idővel fordultam (jó-jó, gondoltam, ez már jó lesz a 27 perces célhoz!!), és próbáltam egy Napraforgós kabátú pasastól nem lemaradni, nehogy elkavarjak ott a kecskés-telepi kis utcákon. Bár Zoli ígérte, hogy ha kell, tűvé teszi értem az egész környéket, de na, mégse volt nálam két napi hideg élemem. Így aztán futottam szépen, bár erősen, de még mindig jólesően, persze a fazonról szépen lassan és határozottan lemaradtam. Mindenestre a kis utcákon is mindig volt valaki látótávolságban, így hamarosan beértem a célba 25:53-as idővel! Kaptam érmet (az első 50-nek járt, bár én inkább a gyerekeknek adtam volna), bent pedig meleg tea, meg forralt bor várt. Meg persze ismét beszélgetések, meg Zoli szervezkedte nagyon a Los Angeles-maratonját, meg fényképezkedések, meg eredményhirdetés, melyen - mily váratlan fordulata életünknek, kiderült, hogy a férfi és a női mezőnyben is a megszokott H. illetve B. ikerpárok foglalták el az első 2-2 helyet.

Aztán nagynehezen elindultunk hazafelé, na ez már elég nyűgös volt, mert én belőttem, hogy épphogy el fogok tudni menni a boltba, meg már fáradtkás is voltam, meg harmadjára kiindulni a hidegbe, brrr, már nem volt mókás. :) Azért lassacskán hazaértünk.

Én meg ezzel teljesítettem az idei utolsó futásomat, szóval lehet összegezni. Szóval megírom majd azt is valszeg holnap :)