Öööö, azt hiszem, kicsit rég írtam. Nyilván mert az idei télen csak amolyan szintentartó kocogásként fogtam fel a futást. Nem készültem semmire, de nem akartam abbahagyni a mozgást, mint olyat.

Így aztán a januárom vagy 100 kili lett, februárban bedurcáztam a télre, meg össze is szedtem egy megfázást, így alig több, mint 60 kilivel elégedtem meg, márciusban megint majdnem meglett a 100-as, csak elcsesződött a szerda délutánom. Felejtsük is el.

Tegnap délután azonban kitört a tavaszi szünet, hurrá!! :)) Így aztán jól hazautaztam, és remekül el is határoztam, hogy péntek-szombat- és vasárnap is futok. Délután azonban ebéd után még kénytelen voltam enni egy kis kakaós csigát, ha már Anyukám annyit dolgozott vele, én meg ilyen figyelmes lány vagyok, csak nem akarom, hogy megsértődjön :) Éppen letelt volna a kaja utáni pihenő idő, amikor is... Na, mi történt? Igen! Elkezdett szakadni az eső. Remek. Bosszúból bevágtam még egy kakaós csigát, majd egy órával később ismét elindultam volna, ha ... Ha nem esik ismét.

De még mindezek után sem adtam fel, és kimentem futni. Nagynehezen. Az esőfelhők nem mentek messze, így olyan kört akartam választani, ahonnan gyorsan hazajutok, ha újra esni kezdene. Az 1 kiliset viszont nem annyira szeretem, de fénykoromban még, amikor még olyan edzéseket is csináltam, amelyek elején bemelegítés, végén pedig levezetés is volt, kitaláltam egy kb. 2,25 kilis ún. "bemelegítő"-kört.
Múlt nyáron azonban, amikor felelevenítettem az élményt, milyen ezen futni, egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy egy hatalmas bernáthegyi ugat LE rám valami garázstetőről. Vagymi. Már akkoris -miután visszakúszott a pulzusom 160-ra - azon agyaltam vagy fél körön át, mi a francot keres a bernáthegyi a tetőn, és ez azóta is így van, de még mindig nem sikerült megfejtenem.
A rejtélyre persze ma se jöttem rá, de ma már két kutya ugatott le rám a magasból. Azért továbbra is pánikolok, hogy egyszer nem jut-e eszükbe, hogy utánam ugorjanak, de eddig még megúsztam. De a körre ráragadt a "Bernáthegyi a tetőn" név.