Pár hete említette Zilaci, hogy szerveznek egy ilyen megmozdulást Hódmezővásárhelyen, és szeretettel látják a Szegedi Szekciót is. Mivel már tavaly is hívott közös futásra, és mert amúgysincs messze HMVhely, most nagyon szerettem volna, ha elmegyünk. Aztán a dolog majdnem megint kudarcba fulladt, amikor kiderült, hogy a srácok Bi vezetésével inkább Algyő oda-vissza 30+km-es távot futnának szombaton, amihez meg nekem nem volt nagy motivációm, pláne pihi héten. De aztán kiderült, hogy V42 is támogatja az ötletet. Sőt...

-Na, akkor megyünk holnap, és jön Zoli is, Anikóval -mondja nekem tegnap telefonba.
Reggel pedig épp akkor nyitottam az ajtót, mikor V42 begördült a ház elé. Izgatottan készültem a futásra, mert Zilaci azt írta tegnap, hogy a lányokat a vizipólócsapat sorfala fogja várni. És hát tudom, hogy az én kis szegedi csapatomhoz semmi sem mérhető, de azért na. Ez mégiscsak motivált :o)

8-kor rajtoltunk. Hideg volt, mint állat, 3 hosszúujjú, kesztyű, sapka, sál. Gondoltam, majd leveszem a széldzsekit a második körben, meg Zilaci nemcsak jópasikat ígért ám, hanem jóidőt is. 8-kor még aszonta késik, bár azt nem, hogy mennyit. Most, hogy már hazaértünk, hétágra süt a nap, bezzeg futás közben... Na, de sorjában.
9 db 2780m-es kört mentünk, és ezzel 20 azaz húsz méterrel még túl is teljesítettük az elvárást. :) Az első kör az ismerkedéssel telt, a terep feltérképezésével. Többnyire ismerős szakaszokon mentünk, busszal arrafelé járok egy darabon, de a többi teljesen követhető volt.
Azért Zolival jót dumáltunk. Persze, hisz Ő tegnap lenyomott egy 34-es edzést 3 órán belül V42-vel, gondoltam, fáradt. Meg ő is mondta, húgy "húúú, Anita annyira jó tempóban futsz, most már mindig veled fogok futni. Kár, hogy nem jössz Párizsba, mert így ott nem tudunk majd együtt futni. De a te tempód olyan jó, laza, kényelmes, semmi stressz, meg rohanás" Na, ezt a dumát már persze ismertem, de naívan azt gondoltam, azért tegnap csak elfáradt kicsit. A 3. kör táján említette meg először, hogy lehet, hogy az utolsó 1-2 kört meghúzza. A körök elején volt egy hosszú, egyenes szembeszeles szakasz, a végén vasúti töltéses emelkedővel, na ezt a részt nem szerettük, de utána a bicikliút, meg beljebb a kis utcácskák, a park, meg a hátszél már élvezhetőek voltak. Meg minden kör végén Anikó és Zilaci, buzdítás és fényképezés, meg néha frissítés. Úgynagyjából átlagosan 15:30 körüli köröket mentünk, jólesően. A 3. kör végén frissítés, majd mikor elindulunk, Zoli megelőlegezi, hogy majd lehet egy kicsit hamarabb gyorsít be. "Benne van a boogie a lábaimban"-mondja. Meg amúgyis látni véli mögöttünk V42-t, majd vele elmegy, ha utólér. Bár V42 ekkor még nem köröz le, Zoli eltép az 5. kör elején. Eddig bírta a lassú tempót. :o) De innentől sem telik lassan az idő. Ez a kb. negyedóra/kör gyorsan eltelik, meg eleve olyan kis kanyargós változatos köröcskénk van, leköti a figyelmemet, jól elvagyok. Bár korábban Zolival kinéztünk egy cukrászdát is, ahova beülnénk az egyik kör helyett, majd a parkban egy padon egy kispárnát, ez majd jól jön, ha sütizés után szunyókálnánk egyet. :) Nem mindig szoktam szeretni a körözgetést, de mostanában hetek óta vagy Mol kút oda-vissza vagy töltés vagy Újszentiván volt, és mindhárom részen hosszú-hosszú végeláthatatlan egyenesen voltak, jól esett most abból is kikapcsolódni. 5. kör végén V42 köröz le, majd a 6.-ban ismét frissítek, majd a 7. körben, ott a szembeszeles szakaszon elkezd szakadni a hó(dara?). Amolyan záporosan. A vizipóló csapat meg még mindig sehol, pedig lassan végzek.  A 8. körben kitalálom, hogy majd mégse nyomom meg az utolsót, amúgyis pihi hét van, vagy mi a szösz, fog a hülye küzdeni a szembeszélben hózáporban. Erre már a 8. kör gyorsabb, mint a korábbiak, a hózápor eláll, nekem meg megjön a futhatnékom, pedig motivációban eddig sem volt hiány, egyetlen percig nem volt mikorleszmárvége érzésem. Szóval csak megpörgetem az utolsó kört, és 13:50-es köridővel (kb. 5 perces tempó) érek célba :) Összesen kicsit 2:17-en belüli idővel.

Lazán, jólesően. Érdekes, hogy korábban meg kellett küzdenem ezért az 5:30-as tempóért hosszútávon, most kicsit sem éreztem, hogy fárasztó lenne... És mostanában nem először éreztem ezt.
Szóval szép lassan beér mindenki, Alamuszi is, élete első 25-öséről (gratula!) mosolyogva, és mi is visszaautóztunk. De itt is nagyon köszönjük Zilacinak a vendéglátást, a körönkénti gondoskodást, fényképezgetést, és egyáltalán a meghívást!!