:))

Röpke 20(!!) fokkal van több, mint egy hete. Brutál.
Ennek örömére kimentem ma futni, nem is akárhogy: rövidgatya, póló kombinációban. Nem bántam meg, hogy a hosszúgatyit utolsó pillanatban ledobtam.

Azért furcsa hetem volt. Beterveztem otthonra 3 futást, mind feladatos, mert az jó, az változatos, az pörgős, az majd javítja az önértékelésem. Aztán.
Aztán hétfőn még hideg volt, és nem volt könnyű elindulni. Jó, a futás végülis nem ment rosszul, de be kell látnom, hosszú távon tennem kell valamit otthoni futás ügyben mert otthon nagyon kevés terepem van, és azokat veszettül unom. Ez speciel az "5 kilis kör" volt, a Kertváros-kör utódja, de mégse volt az igazi.
Szerdán kimentem 10×400-azni. Na, ha valami, akkor az a kedvenc edzéstípusom. A gyors körök gyorsan lepörögnek, a lassú alatt meg lehet lazítani. Jó. Kitaláltam frankón, hogy nem nyírom magam, elvégre is csak február van vagy mi, az első öt majd jól 1:45-1:50 körül lesz, a második öt meg mondjuk 1:45-ön belül. Már a negyedik körben jól megszaggattam magam, ez és a következő igaz 1:42 körül ment, de hogy jól nem esett, az biztos. Nehézkesnek éreztem magam, lomhának, túl is voltam öltözve és úgy éreztem, még nem vagyok felkelve (fél 12-kor hehe :). Aztán az 5. után feladtam fejben. Végignyomtam, lesz, ami lesz alapon, zömében 1:45-ön kívül ment, az uccsót megnyomtam 1:41-re. Mindegy.
Pénteken már 12-14 fok is volt, bár a nap nem sütött, úgyhogy a tavasz feelinget csak az adta, hogy 2 helyett csak 1 hosszú felső volt rajtam, azt is soknak éreztem. Mentem az "5 kilis kör"ből egy nagyon lazát, majd egy gyorsat, ámde nagy-ügyesen nem leukoplastoltam be a lábam, így a végére már nagyon fájt a sarkam, ahol fel szokta törni az Asics :( Még kocogtam levezetésként 2 kilit, de akkor már minden lépés fájt.

Aztán elkeztem agyalni, miért kell ez nekem? Miért kell mindig beleüldöznöm magam valami olyasvalamibe, ami aztán nem esik jól, nem ad önbizalmat, és amire néha még az időt is sajnálom. És zsongtak/zsongnak a kérdések a fejemben: miért, miért, miért?? Nem tudom, de nekem kell megtalálnom rá a választ.

Mindezek örömére ma úgy döntöttem, nem futok 4 hídkört fokozóban (szumma 23 kili lett volna). Hanem ehelyett megvártam, hogy délután legyen, amikor a legmelegebb van, és szikrázóan süt a nap (18 fok körül volt), felvettem a rég-használt rövidgatyimat, asz Asics helyett a lassú, de pihe-puha NIKE-t, kinéztem egy klassz kis kört és nekivágtam. És futottam a Tisza-parton, és Újszegeden, és a Holt-Maros partján és sok klassz nyugis meg kedvenc helyemen, és bár lazán mentem 5:40 körüli volt a tempó, ami már a nyári-lazának felel meg, és lazítottam, és nem görcsöltem se távon, se tempón.

És jó volt. Szeretem a tavaszt.
Úgyhogy most hagyom így egy kicsit magamat, hogy sok-kicsi, meg ahogy jólesik (jóóó, azért SZERETNÉK egy 5-6×1000-es résztávot valamikor hétközepén), és PH-n is lazítok, és kirándulok (ha megyek egyáltalán), és akkor jó lesz. Mert ezt csak ezért érdemes csinálni. Pláne egy céltalan évben...

Olyan ingatag volt egész héten a dolog, aztán péntekre derült ki, hogy mégis lesz ma közös futás. Menjünk a töltésre, meg az Olajos útra. Jó. Nagyon... Most nagyon kellett a lelkemnek, hogy ne egyedül, mert most olyan hetem volt, és egyébként is, hideget ígértek, és szelet, és tuti visszafordulok, ha most egyedül kell mennem...

Szóval lelkesen indultam, és egész lelkes is voltam. Egy darabig. Az első 5:40-es kilinél éreztem, hogy ez most nekem gyors, és szépen lassan, elkezdtem lassulni. V42 előrement Robihoz, Zoli jött most hátra, meg Bi volt velem. Elindultunk a töltésen. Az eleje egyre távolodott, mikor Bi megkérdezte, hogy felfutunk-e hozzájuk. Nekem most nem ment gyorsabban, Ő kicsatlakozott, és ment. Nagy formában van idén. Nagyon rég nem futott ennyire jól. És maradtunk Zolival. Mardosni kezdett a lelkifurdalás, mert így Zolinak kellett lemondani a srácok társaságáról, a neki jobban megfelelő irammról, meg valszeg a távról is. Én ma nem akartam 20-nál többet (aztán úgy szerveztem, hogy 21 meglegyen, az futásilag kerekebb :)) És fújt a szél, a szembeszél, amolyan Léna-idő volt már megint - remélem, a Tél utolsó próbálkozása. De kinn voltam futottam, mozogtam végre!!! A srácokat még láttuk egy darabig, meg nem álltak, be nem vártak, mint hajdan, mentek. A maguk iramában. Aztán nem is az Olajos úton futottunk, hanem a töltésen. Jó volt érezni azt a csendet, ami ott mindig körülölel, azt a békét, felfedezni új, apró részleteket.
25,5-ös kőnél fordultunk vissza. A srácoknak nyomuk sem volt már ekkor, és mivel már látótávolságon kívül voltak, azt se tudtuk megbeszélni, hogy mennyit futnak, meddig mennek. Azt gondoltuk, valszeg elmennek a Hídig, de az, mint tudjuk, Túl Messze Van. :) Nekem most mindenképp.
Az idő vicces volt: az egyik pillanatban elborult az ég, hatalmas intenzitással esett a hó, és hideg, metsző szél fújt, pár perc múlva kisütött a nap, csak bárányfelhők voltak az égen, és mintha a levegő is enyhült volna, de alig néhány perc múlva újra sötét fellegek borították az eget.
Összességében jól esett a futás, bár valami nagyon elfáradtam a végére, persze a hét lógás nem múlik el nyom nélkül. De ez nem baj. Zolival jót beszélgettünk, és nagyon hálás voltam, hogy nem hagyott magamra.

De ezekkel a a hétvégi "csapat"futásokkal kapcsolatban _időnként_ nagyon rossz érzéseim vannak. Olykor az, hogy héé, a csapat elejét nem érdekli, hogy Te is ott vagy, máskor meg az, hogy Anita, belassítod őket, és az nagyon nem jó. Mindkét esetben azt érzem, hogy nem kéne ott lennem koloncnak.
Mindegy. Az alapozós időszaknak lassan úgyis vége, ahogy nézem, PH-ig nem is nagyon tudok ezen futások részese lenni, aztán meg megint leállok kicsit a hosszabbakkal, a Vivicittához meg a kis helyi futásokhoz meg nem kell a 20 kilin felüli. És amúgyis jön majd a tavasz (hisz Zilaci megígérte :), és egyre tovább lesz világos, és lehet majd futni délután is, és egyre enyhébb lesz az idő, úgyhogy könnyebben fogok kimenni.
És talán a rossz érzések is tovaszállnak...

avagy, a minden-mindegy-hét.

Na, az van most.
Úgy kezdődött, hogy hétfőn nem mentem ki futni. Már rajtam volt a futócucc, és nem tudtam elindulni. Nem ment. Tudtam, hogy hideg van odakint, és nem volt motivációm kimenni közepes tempót futni.
Aztán tegnap elkezdett bejelezgetni a sípcsontom, szerintem amolyan pszichés alapon, de tökmindegy, mert tegnap amúgysem tudtam volna futni.

Ma már kizavartam magam egy Árvizi emlékműre. Mindegy milyen tempóban. Mindegy mit futok, csak fussak már valamit. Attól majd jobb lesz. Nem tudom. Nem esett jól, vártam, mikor jövök már haza.
Van ilyen. Szünet előtti állapot van, az a pattanásig feszített, amikor tudod, hogy még 5 nap, még 4, még 3, már csak 2, de tudod, hogy ilyen minden óra piszok lassan telik. Amikor feszültség van benn, amikor tesóm bekattan, amikor nem tudom, hogy mi a legjobb. Menni vagy nem menni?

Szóval mindegy, csak teljen el az a hét. Aztán szünet. Egy hét pihi a suliból, tesómból, finom otthoni-anyuci kaja, nagy beszélgetések Anyával és Apával, kényeztetős-bugyborgós-pihenős nap, forró csoki, frissen sült kenyér :)) Kis terepváltozás, és talán visszalendül minden a normál kerékvágásba. A következő megmérettetésig meg még bőven van idő. Addigra összeszedem magam. Tudom.

avagy egy sportaktív délelőtt krónikája.
De adhattam volna a hogyan sz*passuk szerte-széjjel magunkat címet is :)

A héten valamikor -tán kedden, mert aznap melóztam reggeltől estig folyamatosan, és nem volt időm rácuppanni a projektre- jött egy kiírás. Valami Téli futás felmérő, gyerekeknek 3000, felnőtteknek 5000m-en. Annyit kérdeztem még utána, hogy amatőrök is mehetnek-e, akik 23 perc alatt "tötymörgik végig" a távot. Aszonták, igen. Jó. Másnap kezdtem el eröltetni, hogy hééé, ez tökjó, mert kinn van a Ligetben (óóóó, végre egy terep, ahol nem tudok eltévedni :o), ingyé' van, és nemelég, hogy ingyér van, még a rajtszámmal lehet öltözni, meg aztán úszni is egyet a Sportusziban. Na, egy ilyet meg nem lehet kihagyni. A két Gábor most mást tervezett, de Zoli szintén belelkesült, szervezett, beszervezett és így tovább, mire kitalálódott, hogy Robi, ő meg én megcsináljuk ezt a futás+úszás kombót, Bi meg talán becsatlakozik a ligetben. Azért szereztem neki rajtszámot, de minek?? :)) Aztán Zoli még arra is rábeszélt tegnap este (a csütörtökön ellógott, pénteken "bepótolt" laza 8-as után), hogy ugyanmár fussak velük még a felmérés előtt is egy laza órácskát. Illetve egy Sportcsarnok-Hgabo oda-visszát. Belementem. De csak hogy akkor majd tudjam mire fogni, ha nem futok 23 percen belül :-) Igen, okos kislány, menj a helyedre :)

Szikrázóan gyönyörű napsütéses, bár kissé hűvös reggelre ébredtünk. Sose rosszabbat. Reggeli, bepakolás (futós-úszós+hazajövős cucc, nem egyszerű), majd fél 9-kor találka Zolival, kocsival megyünk a Sportcsarnokig. Neki is vágunk Szőregnek.
Jólesik a futás. Beszélgetünk, végignosztalgiázzuk a régi naaagy sorozatokat, meg nem is tudom már, de kellemes a hangulat, laza a tempó, már csak ezért megérte felkelni. Gabóéknál kis traccsparti, összeálmodunk neki egy szőregi wellness-központot, rögtön a kertjébe :), kergetőzök egyet a pici lányával, majd irány vissza. A srácok kitalálják, hogy kerülnének egyet, aztán csak visszajönnek velem a sportcsarnokhoz, nevezünk, melegszünk kicsit (le nem ülnénk, még elmacskásodnak a lábaink :), várom, keresem az ismerősöket (Zilaci mondta, hogy jön át pár emberrel, de aztán gondolom, máshogy alakult), aztán lassan elindulunk, át a ligetbe. A srácok futkároznak még a liget körül, én megnézem a gyerekfutamot (bőven 4 perces tempón belül az eleje!!), azért lassan akad egy-két ismerős, meg gyülekeznek a Profik, igaz a H-testvérekből csak az egyikük jött el, a B-lányokból viszont mindketten itt vannak. Meg futók, meg triatlonisták, azért nem vagyunk sokan, van némi hiányérzetem. Megérkeznek a srácok, L. Pistával, még melegítgetünk, Bi viszont sehol.

10:30 előtt pár perccel pár utolsó instrukció még, majd rajt. Hát, hajrá. A tömeg kilő, utolsó előtti helyen kocogok, mit kocogok, 4:27-es őrült rohanás az első kör, ebből még baj lesz. A második körben lassulok, de így is beérem az előttem futó nőt, aztán róla kiderül, hogy Zoli másik Los Angeles maratonos társa. Szépen fut. A harmadik kör sem egyszerű, tán 4:34 a tempó, ekkor történik, hogy az első srác leköröz (ajjaj), meg egy "édes" vakkantással megjelenik Bi, és nem tágít. Vázolom neki, hogy még 2 kör, és hogy most már jobb lenne, ha kicsit lefekdünék pihenni mert fáj. Persze akkor nem mondok ilyen barokkos körmondatokat, talán csak vissza vakkantgatok Pityunak, mikor gyorsításra ösztönöz. Nem megy ennél gyorsabban, hagyjál már. De nem hagy. Aszondja: akkor ne beszélgessünk?? Beszélgetni, amikor én arról vagyok híres, hogy csöndes, visszahúzódó kislány vagyok, amikor épp 4:34-ben próbálom tútlélni az engem érő megpróbáltatásokat??? Szóval, ne. MOST ne beszélgessünk. Nem beszélgetünk, illetve én nem, Bi jelzi, hogy megnézné az előttem fényévnyire 15 m-nyire futó triatlonos lányt előről. Akkor menj, és nézd meg. Gondolom. Mondom, beszélni nem tudok, de sebaj, mert Bi jelzi, hogy kis csinos piros a fejem. :) Szóval gyorsulásra esély nincs, a levegővétel is harc, és megpróbálom röviden vázolni, hogy jó-jó majd az utolsó egyenesben gyorsítok csak hagyjál már békén, addig túlélés van. Szóval ilyen, és ehhez hasonló módon zajlik az uccsó előtti kör. A krém már beért, lassan megisszák a sörülket, letusolnak, nekem meg még van egy köröm. Megyünk. Bi vázolja, hogy az utolsó egyenes előtt még az utolsó előtti egyenes lejtőjét is toljam meg, ez nem tűnik logikátlan gondolatnak, ekkor egyre közelebb és közelebb kerülünk a triatlonos lányhoz. Pörgesd, diktálja Bi, én próbálok arra gondolni, hogy már csak alig 500 m, csak egy félkör, néha rágyorsítok, előzök végre, hős vagyok, majd a kanyar csak ki ne sodródjak :), majd az uccsó 300 m, még egy kicsi, meg egy kis gyorsítás, aztán egyszercsak nagynehezen vége. Bi továbbfut, a szervező Halászevics a kezembe nyom egy Sport szeletet, hehe, már ezt "irigyeltem" az előző futamban is a kölkektől :), de ekkor még nincs erőm örülni, kell két perc, amikor levágom magam a padra, és örülök a túlélésnek. Az időm 22:38, jó ez, sose rosszabbat, bőven belül van ez a 23 percen, és ugye csak volt előtte kicsit több, mint 9 kili kocorászás.

Lassan összevakarom magam, megyek társasági életet élni, a srácokhoz, és egyéb ismerősökhöz, gratulálunk egymásnak, beszélünk pár szót, majd lassan átsétálunk a Sportuszihoz. Megyünk úszni, de jó :))) Mellesleg én már nem először a héten, a csütörtöki duplalyukas megint összejött, nekem meg örül a fejem. Ez a mostani úszás meg -miután nagynehezen belezavarom magam a hűvöskés vízbe- különösen jól esik, így futás után valahogy mindig nagyon tuti. Fél 12 körül jár, kevesen vannak, itt a sok, nagy kék víz, és úszunk, meg megállunk néha váltani egy egy szót Zolival és Robival a medence végén, szóval még lazulás is van. Ha darabokban is, de leúszunk fejenként egy-egy ezrest. Szuper. Aztán átmegyünk a Tanmedencébe, megmutatom Zolinak hogy hogy alakul a gyorsúszásom. Aszonja alakul, felhívja a figyelmem pár dologra, és igaza is van ám, csak én még mindig nem bírok egyszerre figyelni a kartempóra, lábtempóra meg a levegőre is, még mindig nem teljesen rutin. De a tavaly nyár eleji állapotokhoz képest szerintem Ok a helyzet. De majd figyelek. Kis ejtőzés még ebben a langyos vízben, aztán ez is egyre hűvösebbnek tűnik, nincs más hátra, mint vissza az öltözőbe, felöltözni jó meleg tiszta meg száraz ruhákba. Az is jól esik.

Meg aztán itthon a Nutellás palacsinta. Meg megérdemlem.
Ahhoz képest, hogy pihihét volt, azért a 4 futáson kívül bejött a képbe 2 úszás is. Igaz, most egy ideje a konditermet pihentettem, de jövő héten már oda is lezavarom magam, ígérem. Meg közepes hetem lesz közepes tempójú futással meg 1000-es résztávokkal, aztán meg síszünet. :-)

De a mai délelőtt azt hiszem ár/érték, de sportérték szempontból is igazán jól sikerült :-))) 

Mert a futás ám nem a Kavicsnál ér véget huszoniksz km után, nem is akkor, amikor feljövök és ledobálom vizes ruháimat, és befekszek egy kád forró vízbe, netalán csinálok valami fincsa kaját, esetleg alszok egy kellemes órácskát. Nem. Beszámolót kell írni, így engedtek el a srácok, nincs mese! (megaztán szeretek is én beszámolni, meg sok pozitív visszajelzést kapok, amik jólesnek, köszönöm)

A mai futásért szabit kellett kivennem. Mert egy síszünetes napot dolgoztunk ma le, nekem meg van még tavalyról szabim, hisz tavaly (a szüneteken kívül) nem vettem ki egyet sem. Úgyhogy még jó pl, hogy nem szakadt az eső. :)
Az Újszentivánt én találtam ki. Az eredeti verzió oda-vissza típusú, aztán Gabó javasolta ezt a Tiszaszigetes verziót, amit már nyáron egyszer teszteltünk közösen. Akkor meleg volt. A jó hír, hogy ma viszont nem volt vészesen hideg. A 10 órás Antennás találka helyett megbeszéltünk egy kompromisszumos fél 10-es Kavicsot, Gabó ekkor már (kerülővel) 10 kilinél járt, és vizet rendelt (ő viszont teával vendégelt meg minket 20 környékén náluk :). Zoli is vitt, aztán végül én is, meg megint Serpanőnek képeztem ki magam, volt nálam egy kis gofri, meg egy halom kicsi csoki. Új játékosunk is volt, Hipertér, akiről ezen a ponton még nem sejtettem, hogy szegénynek beavatási szertartáson is át kell esnie, de hát ilyen az élet ;)

Időben indultunk, azért ese' semmi. Én voltam elöl (!!) :))), diktáltam az iramot (5:40-45??), fogtam a szelet :-), meg beszélgettem Gabóval, meg mikor ki volt mellettem. Végigmentünk a Tisza-parton, át a régi hídon, majd le délnek a töltésen. Ez egy nyugis szakasz, aszfaltos kerékpárú futóúttal, egyszerű, békés nyugis tájjal. Élveztem. De valami nagyon. Ekkor még együtt voltunk, ment a sok duma, beszélgetés, alakult a hangulat. A Beavatás is ekkor kezdődött. Történt ugyanis, hogy filóztunk azon, hogy az én flakon vizemet ott hagyjuk-e a Csillag-téren, vagy vigyük magunkkal. Nem volt egész fél liter, de cipelni nem akartam, ugyanakkor Gabó magára vállalta, hogy ő majd hozza egy darabon, jó lesz az majd a töltésen, és majd rátukmálja ő a többiekre. Ezzel próbálkozott tehát a töltésen, a víz Zolihoz, majd Bi-hez került, aki átadta Hipertérnek, cipelje ő, ez a beavatás :) Szegény. Azért persze nem szúrtunk ki vele nagyon, mert végülis mindannyian vittük hosszabb-rövidebb szakaszokon a flakont, és ahogy elnéztem, szépen el is fogyott belőle a víz Gabóékig, a sorsa gondolom itt pecsételődött meg örökre, és landolt a kukában.
Aztán végre elértünk a pontra, ahol lejöttünk a töltésről, és elindultunk Tiszasziget felé. Ezen a ponton lecsaltam vagy 200m-t, de könyörgöm, minek akkorát kerülni. De Gabó elmondta, hogy az a szakasz nincs is benne a 27 kiliben, úgyhogy még jó, hogy nem tettem rá ezt a hatalmas távot. Csak lesétáltam, leültem egy kőre, és úgy csináltam, mintha már vagy negyedórája a srácokra várnék, akik mellesleg előttem futottak :))
Amúgy itt kezdett megnyúlni a sor. A frissítő/pisiszünet után Bi-ék előre kerültek, V42 viszont a múlt hét után ismét velem hátul, meg Gabó is itt volt. Klassz volt még ez a szakasz is, forgalmatlan, jobbra-balra végtelen rónák, meg ugye itt az ország legmélyebb pontja, és még őzeket is láttunk az úton átkelni. Szóval hangulatos volt. Tiszaszigetre kikanyarodva még egy gyors szünet, csoki, egy darabon Bi-vel mentem elöl, de tudtam, engem könnyű beérni, szóval nekem lehet elöl menni, majd két triumvirátus alakult, az egyikben Bi-Zoli-Hipertér, hátul meg Gabó-V42-én. Ez is jó szakasz Szőregig, csak itt már nagyobb a forgalom. Gabó már fáradt, V42 kitartóan "csakazértsemegyek előre" :), és kocogtunk. Jó volt. Nem volt hajtás, küzdés, bár nem volt az a "6-perces-érzés", de még laza-jólesős, beszélgetős volt. Szőregen még kell menni kicsit, hogy elérjünk Gabóékhoz, viszonylag lassan fogyott a táv, főleg Gabó ért már volna haza, V42 meg a teáról vízionált az utolsó km-eken :))
Aztán ide is elértünk. Ittunk teát/vizet, megmutattuk magunkat a gyerekeknek (kis aranyosak :), megbeszéltük, hogy hol lesz a villamos ;), meg hogy megyünk megcsinálni a kerítést, hogy jöhessenek a kiskutyák. :)
Aztán haza. Bi meg Zoli persze megint elöl, de érdekes, egy idő után a távolság nem nőtt, sőt a Sportcsarnoknál be is lettünk várva, itt emlegettem fel Zolinak a "most TÉNYLEG nem megyek előre" ígéretét :))) Már várta :) Ezúttal Hipertér velünk, hátul, meglepően jól bírta a számára szerintem lassú tempót, de V42 igyekezete is dícséretes :) Aztán egyszercsak felmerült, hogy ebben a tempóban a világból is ki lehetne futni, miért is ne tegyünk még bele egy Tápéi kanyart, de én hősiesen ellenálltam a kísértésnek, mert tudtam, hogy a csúcson kell kiszállni, szóval nem mentem velük. Érdekes mód Bi meg igen, pedig ő meg azt ígérte, hogy az elmúlt 4 hétvégi 30 kili feletti futása után mostmáraztán tényleg kevesebbet fog futni, dehát ő meg függő, mennie kellett :) A hídon Zoli meg Hipertér még nyomtak egy résztávot, én megmaradtam a futás szimpla élvezeténél, főleg, hogy épp elkezdtek fáradni a lábaim. Ennek fényében nem esett nehezemre az Etelka sornál lefordulni, és lassacskán hazafelé venni az irányt.

Szóval köszönet a srácoknak az újabb közös futásért, ahogy V42 szokta mondani: kár lett volna kihagyni.
És a jó hír, hogy nagyon kifgotuk az időt is, mert bár kicsi szembeszél volt, az eső végig nem esett, csak hazaérkezésem után másfél órával kezdett rá :))