16 hozzászólás
Előzmények:
Miután megírtam a legutolsó vidám postom, a készülődés öröméről, nem várt esemény történt.
A verseny előtti terveim, kártyavárként dőltek össze … Kedden este kezdődtek a problémák a hideg rázott és fáradt voltam nagyon. Másnap mint a munka hőse még próbáltam talpon maradni. Délután, a hazafelé út legalább olyan kihívás volt, mint egy eddig nem teljesített, hosszú táv lefutása. Mikor haza értem gyorsan kiderült mi a gondom. Nem viseltem jól, hogy közel 39 fokos lázam volt. A következő 48 órában pisilni és enni keltem fel. Annyit és úgy aludtam, mint téli napokon a macik a barlangban.:)
Aztán péntek délelőtt egyre többet gondoltam a vasárnapi futásra. Mi legyen, adjam tovább a nevezésem? Én is ingyen kaptam egy nagyon kedves fórumtárstól (köszi Bozót!), nem akartam, hogy kárba vesszen. Aztán megráztam magam és úgy döntöttem, meg fogok gyógyulni! Jöttek a jobbnál jobb tanácsok, vmiért mindenki pálinkázást javasolt. :) Hát akármilyen jó is lett volna, sajnos pálinkám nem volt, de így is szombat reggel fitten és erősen ébredtem, azt hiszem ezt a csatát fejben nyertem meg. Az én kis Férjuram csak mosolygott rajtam…. " tudtam, hogy futni fogsz!" Egy kikötése volt ha szakad az eső, nem mehetek.
Esős vasárnap délelőtt…
….pár perccel fél 8 előtt, álltam a konyha ablak előtt és szokásomhoz híven, ment a tanácskozás a fejemben. „Szemerkél csak, nem esik nagyon”,„váá, minden tiszta pocsolya”, " és ha viszek meleg száraz ruhát?"
Aki ismer, tudja ezen hosszasan elmélkedtem volna, ha időm engedi. Döntöttem, ha esik, ha fúj én kimegyek.
Mondanom sem kell, megint futott az egész város, ez már útközben kiderült. a kisföldalattira nem lehetett felférni, mégis jó volt ezt látni.
Odaértem a Hősök terére, megkerestem az öltözőt, próbáltam sietni, hogy a fórumos taliról most ne maradjak le… Mondanom sem kell, lemaradtam. :(
Mire rajtszámot átvettem, átöltöztem, elpakoltam, felszerelkeztem úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna. Megmondom őszintén egy percig átfutott az agyamon, hogy akkor most vissza az egész és indul haza. Eszembe jutott kis Hékám ha látna, biztos lenne szemöldök húzkodás…. :) Aztán körbe néztem, hogy hé nézd csak, ők is bírják, nem lesz itt baj. :) Gyorsan előtúrtam egy mini esőkabit, akkor az marad a versenyre is. Jó pár percet elpöcsöltem a ruhatárra várakozva, azt hiszem itt dőlt el, hogy a most sem lesz fórumozás.
A rajtot megelőző percek vidáman teltek, hullámoztunk, tapsoltunk, volt ott nagy öröm és boldogság, mintha nem a szakadó esőben akarnánk megfagyni :) Aztán másfél perccel negyed 11 után én is áthaladtam a rajtvonalon. Nem, én nem vártam addig míg szép lassan beázik a cipőm, okos fejemmel körülbelül a 3. percben beletrappoltam a létező legnagyobb pocsolyába…. Nem mondom, fincsi volt :)
Szépen futogattam, az elején semmiképp nem akartam sietni, maradjon erő későbbre is. Ez alkalommal Kovács Ákost választottam zenei aláfestésnek, kellemesen átdúdolgattam vele az ősrégi Bonanza Banzai számokat. Köszönöm Héka, hogy megszerezted nekem! :)
Megmondom őszintén, mikor megláttam a 2-es táblát tökre kiakadtam, hogy még csak 2??? Megnéztem az iPodot és tényleg még csak 12 perce futunk…. Hát akkor a neheze még hátra van. Elkezdtem néha gyorsulni, de nem ment, hát akkor nem lesz meg az áhított 40 perc…. Na sebaj, majd még később megpróbálom azért.
A térdem is vacakolt néha, sztem ő az előző esti és az aznapi futást már soknak találta, vagy nem tudom, de érdekes hogy mindig versenyen érzem a legjobban….
Megint nagyon sokan voltunk, jó volt látni a kis gyerekeket is, annyira ügyesen szedegették a lábukat, hogy na. Le a kalappal!
Az időjárás nem volt tökéletes, de szerencsére már nem esett olyan erősen, nem is fáztam cseppet sem, sőt néha azt a kis rövid ujjú kabátkámat is jó messzire eldobtam volna.
Haladtunk szépen, hagytuk el sorra a kilométer táblákat, de akárhogy is akartam, nem tudtam gyorsabban szedegetni a virgácsaim. A pihenő ponton, azt hiszem olyan 5 kili magasságában, neki álltam gyalogolni amíg megittam a vízem, itt újabb sok másodpercek vesztek...
Aztán kicsit később a célegyenesbe kanyarodtam, itt hatott igazán az adrenalin, egy kis sprint is belefért még. Még pont átfutottam 11 óra előtt, hát az időmre nem leszek büszke, de legalább megcsináltam!:) A befutó csomag mellé banánt is kaptunk, hát én nem tudom miféle ősmajom tört elő belőlem, de nagyon megörültem neki. Gyorsan befaltam, de nem segített, komolyan elgondolkoztam, hogy elkérem valakitől a sajátját :) Na azért az nem lenne túl szép, így banánra sóvárogva, de boci csokit majszolva, siettem száraz ruhába öltözni amilyen gyorsan csak lehet.
És mi a tanulság???
Na, azt nem tudom.:) Persze nem kell verseny előtt lebetegedni, de ezen mint látszik, van még mit gyakorolnom. :)
Viszont hihetetlen, mennyire megosztotta az embereket az én 'csúnya kórság' utáni versenyzésem. Kaptam én hideget és meleget, de nem bánom, mert úgy érzem mindegyik mögött törődés, szeretet, aggodalom vagy éppen elismerés lapult.
„Micsoda felelőtlenség!”,„Még pihenned kellett volna”, „Te megőrültél?”.
Viszont látjátok, itt ülök és vidámon írom a blogom, nem lett semmi baj, nyugi! Ismerem a testem jelzéseit, ha nem vagyok jól már a tesztfutás sem ment volna.
Aztán ott volt a másik oldal, aki azt mondta hogy: „ez az Vik, ügyi vagy, meg akartad és megcsináltad!” „Szeretem a kitartásod” „Tudtam, hogy lefutod, ügyi vagy” Olyan jól esett, aztán ezen elgondolkodtam. Én nem voltam igazán kitartó azt hiszem soha. A sport, de legfőképpen a futás hozta ezt ki belőlem, töretlenül csinálom, nem riadok vissza, megyek tovább. Mindig új célok, új fél-sikerek és sikerek. Tervek lesznek, aztán a plecsnik meg majd jönnek! Ugye??? :)
Tényleg ügyi voltál:)