Munkahelyen stressz, konfliktusok ezerrel, és még messze nincs vége semmilyen tekintetben. Itthon egyedül végigtolni a hetet: a 3 leány/hölgy erdei suliban messze távol.
Esténként hazaérni az üres lakásba, enni végre valami meleget, ránézni az órára, és valahogy nem fűlik az ember foga a késő esti Europarkhoz. Azért az elmúlt hétvégi 3 odatett tempófutás is biztos lemerített, sok erőm nincs a futáshoz.
Ma a változatosság kedvéért emelt szintű elnökösködés, ami persze jó meg érdekes, de megint nem az a totál kikapcsolódás.
És akkor jött a megmentő-feldobó-motiváló dolog: megnézve a szigetfutás weboldalát, rákeresve a júniusi eredményekre, hátha fent vannak már... ...és igen, látszódnak a sorok... a nevemnél meg ott van a bűvös 24:41!!! ami épp egy, azaz 1 másodperccel jobb az előző legjobbnál!
Megvan a javítás, a 3 pont!! Ezek után egyértelmű volt, hogy ezt futással kell ünnepelni: irány a Népliget oda-vissza. Csakhogy a tempó nagyon akadozós, a stílus totál csoszogós ultrafutós, de sebaj. 8 km-ig (50:40) nem megy 140 fölé a pulzus, aztán az Europarktól új program indul: irány az órán belüliség! Így szaladva már 160 fölé megy a pulzus, de 170 az istennek sem akar lenni, aztán a végén átlag 139 lett. Nincs magas pulzus, nincs izomerő a gyorsításhoz, nincs komoly lábemelés.
Ez a futóstílus dolog régóta foglalkoztat: ahány fotó készül a versenyeken, annyin nem látni igazi repülő fázist. Nincs egyszerre mindkét lábam a levegőben. Persze, biztos, hogy ez véletlen, de leginkább két egyenes láb látszik, a talajon vagy közel a talajhoz. Ezt gazdaságos technikának írják, de azért nem bánnám, ha lenne látható elrugaszkodás is. talán gyorsulnék tőle.
Aztán sikerült nem egész 9 perc alatt hazaérni, kis séta a háztömb körül, aztán zuhany, blog: jó ez így!!
(Ajjaj, a levezetés, nyújtás, illetve az elején a bemelegítés... majd egyszer legközelebb!
)