Február 27. szombat

 Mivel a terepviszonyok február utolsó hétvégéjén igazán olyanok voltak, amire az ínyenc terepfutó nagyot csettint és eltűnik a legközelebbi erdő mélyén, felhúztam a Sárkarmot, s irány a Hármashatár-hegy. A mai futás lényege az volt, hogy lehetőleg minél többféle terepen, emelkedőn, síkon és lejtőn próbálgassam, mire is képes a cipő, milyen újfajta tulajdonságai jönnek elő. Belementem mindenbe, amit csak találtam, s most pontokba szedve írom le a tapasztalataimat.

- Jégkása (olvadó hó és víz egyvelege): az emelkedőbe nagyon szépen harap bele a cipő. Kicsúszás nem volt, egyenletesen lehetett tolni fölfelé. Lejtőn is megfelelően kapaszkodik, hála a sarokbütyköknek. Amikor próbálgattam a lábujjhegyre érkezést, akkor is jól tartotta magát. A bokáig érő nedves jégkásában átázni ugyan átázott, de már kezdem ezt is megszokni… Mivel nem vízálló a felsőrész, ami be akart menni, az be is jutott a cipő belsejébe.

- Jégpáncél: kissé félve mentem rá az ösvény közepén keményre fagyott jégcsíkra, de pár lépés után éreztem, hogy nagyon jól fogja a cipő. Persze, nem úgy, mint egy szögekkel ellátott talpú, no de a sima terepfutó cipő kategóriában a legjobbak között van. Szép megoldásokat tudtam produkálni még kanyarokban is, amit eddigi terepcipőimnél nem tapasztaltam.

- Sár: a klasszikus terepfutás meghatározó élménye. Először is, amikor „vendégmarasztaló” saras-agyagos részre ér az ember, pár lépés után súlyos agyagkoloncot cipelhet a cipőin. Másrészt demoralizáló csúszkálás jut neki. Viszont a Mudclaw-val egy új érzést kaptam: a sár szinte lepergett a talpáról (ez a megfelelő sűrűn - illetve inkább ritkát mondanék - elhelyezett rücsköknek köszönhető, illetve a talpfelület anyaga is hozzájárul ehhez), és kapaszkodott rendesen a manőverek közepette. Emelkedőn és lejtőn is mesés érzés a biztonságos tapadás a talajhoz.

- Szikkadt talaj: a már nem tocsogós, de kissé puha talajon még nagyobb az élmény, mivel a viszonylag vékony talpkiképzés miatt szó szerint a saját bőrömön éreztem, ahogyan a „karmok” belefognak a földbe. Mondanom sem kell, csúszásról szó sem volt, emelkedőn is hatékonyan kapaszkodott a cipő, és a lejtőkön el tudtam ereszteni néhány igazán viharos vágtát is.

- Vizes fa: no, itt már óvatosan kell megközelíteni a dolgokat. Úgy gondolom, a nedves / vizes fára csak az lépjen nagyobb lendülettel, aki szöges cipőt visel. A műanyag / „gumi” talpak – legyen bármilyen jó kiképzésű rücsök rajta – megcsúsznak a nedves fán. A kis lendülettel végzett rálépés és a sétatempóban végigmászás még aránylag jól ment, de a gyorsabb futótempónál majdnem hanyatt estem. Szerencsére nem volt a közelemben senki, akit megrázott volna a produkció…

- Nedves szikla: eleinte nagyon óvatos megközelítésben mozogtam rajta, de megtapasztalva a Mudclaw lehetőségeit, gyorsan felbátorodtam. A sziklára is szinte tapad a talp, nagyobb iramot kellett választanom, hogy csússzon. Meglehetősen jó biztonságérzetet adott a cipőnek ezen „sziklamászó” tulajdonsága (már én is említettem egyik előző beszámolómban, hogy a talp olyan anyaggal /Sticky Rubber/ van bevonva, mint a hegymászó cipőké – ezért is tapad annyira jól a nedves sziklán is).

Ennyi volt a mai tapasztalatom a Mudclaw 272-vel. Illetve, egy bónusz meglepetés is várt otthon: amikor a szokásos, dagonyázás utáni szeánszot tartottam a fürdőszobában: örömmel tapasztaltam, hogy nem kell a keféhez nyúlnom, ha el akarom a talpról távolítani a sarat. A közepes erősségűre állított zuhany teljes egészében levitte a ráragadt agyagot és koszt, így kényelmesen megtisztítva tettem le száradni. Ennyi jó tulajdonság mellett kezdem nagyon megkedvelni ezt a cipőt…