Szarvaskői sártúra

Kiadós esőt, hideget mondott a hétvégére az előrejelzés. Mi ennek ellenére neki indultunk a Szarvaskői Öko-Park túrára.

Már megelőző nap felutaztunk, hogy reggel korán indulhassunk. Nehezen ébredeztünk a fázós éjszaka után. Így 06 óra 45 volt mikor neki vágtunk kik ki a maga távjának. Én az 50km-et választottam. A hosszabb táv mindig eltávolodik a kiépített turista utaktól, szép részéit mutatja be az erdőnek. Az Inov-8 Roclite 315 cipőben megyek, azzal a céllal, hogy biztos van olyan tulajdonsága, amit még nem fedeztem fel. Kezdünk egy kicsit egymáshoz szokni. J

A Szarvaskő várához egy kis emelkedő egyből felébresztett. Szép kilátás fogadott bennünket az első pontnál.

A párából elő bukkanó kis házak. Utunk a hegygerincen folytatódott. Mellettünk a völgyben a pára kísérteties tájat hozott létre. Majd megpillantottunk egy gömb szivárványt benne. Ilyen látványban még nem volt részem. Már nem is bántuk, hogy később indultunk, így megláthattuk.

Kellemes kora reggeli időben folytatódott a túra. Szép erdei ösvényeken vitt. Ilyen helyen a kocogás is más. A nap egy kicsit éreztette a melegét. Az előző napok időjárásának nyomai igencsak látszódtak. Olykor víz átfolyások voltak az úton. Könnyedén szökkenve lépegettem a sárosabb, vizes részeken. Most nem olyan szorosra kötöttem a cipőt. Most még egy kicsit mozogott benne a lábam, de arra gondolva, hogy az idő múlásával és a terheléstől dagad a lábam teret akartam neki adni. Tekintettel arra, hogy a speciális  fűzés – Met-cradle nem enged.

A fű kissé vizes volt a reggeli harmattól. A cipőm jelezte is, hogy hahó én nem vagyok vízálló. Tudtam is, így próbáltam elkerülni a vizesebb részeket. Úgy éreztem gyorsan megszűnik, hogy vizesnek érzem a cipőt.

Gilitka kápolnánál volt a második pont. Majd a Lak-völgyi tónál levő pontot a lakott részt elkerülő úton közelítettük meg. Ajánlatos volt az útleírást olvasni, mert eltért a jelzéstől. Itt betonúton haladtunk. Most nem jelentkezett a kényelmetlenség a cipőnél.

A pontnál finom almát kaptunk és a tó vizében visszatükröződő bél-kői oldalt csodáltuk. Olyan hatása van, mintha alpesi tájon lennénk. A betonút tovább kísért bennünket, de az erdő változatossága elterelte a figyelmünket. Fenyőerdőben esőtől felduzzadt kis patak sietett lefelé.

Az utak egyre sárosabbak lettek. Főleg ott ahol a fakitermelés miatt a járművek összeszabdalták. Igen hasznosnak éreztem a kamáslit. Ha nem is hosszú szárú

Egy meredek lejtőn jutottunk le a Szalajka völgybe. Egy kicsit nézelődtünk az Erdei kiállításon. Főleg a több millió éves fák és az évgyűrűket bemutató volt számomra érdekes.

A Fátyol vízesés bő vizével sok látogatót odavonzott. Az ottaniak azt mondták ritkán ilyen felduzzadt. A pont érintése és egy fotó után őseink lakhelye felé indultunk. Biztos jó kondiba lehettek. Szépen, biztonságosan kiépített meredek út visz felfelé. A régi családi fészekben ismét egy fotó a családi albumba és indultunk is Istállós-kőre.

A kezdeti igen szép óriás köves rész után igen kemény felfelé kaptató jött. Még az elején bírtam tartani az ütemet, majd úgy éreztem kezd elfogyni a levegő. Meg-megálltam. Tudtam csak egy út van a felfelé vezető. Kis könnyebbség, hogy a közel 2km-es távon van két kis 200m-es kissé vízszintes rész. J Amúgy meg majd 500m szintkülönbség.  Az Achillesem kezdett fájni. Persze úgy mentem felfelé, mint egy medve. Teli talppal. Próbáltam technikát váltani. A lábfejjel fogni a talajt. Így a sarkam nem ért le. A fájdalom megszűnt és könnyebb is volt haladni. A szívem szinte a kezembe dobogott, mikor a mellkasomra tettem a kezemet. Így értem fel a 959m magasságra. Talán nem véletlen a kereszt a csúcson. J Egy hála, hogy feljutottam. Nem sok pihenés volt. A pont berajzolása után indulni kellett. Nem kicsit ki is melegedtünk, de az időjárás is szelesebbre fordult kezdett lehűlni az idő. A nap is eltűnt. Fáztunk.

Csokival pótoltuk az elveszett energiát és kocogni kezdtünk. Egészen jó volt már lejtőn haladni. Olasz kapunál levő pontnál finom zsíros és lekváros kenyérrel, folyadékpótlási lehetőséggel vártak bennünket. Szép ligetes óriás tisztásokkal tarkított részen haladtunk Bánkútig. Itt különváltak útjaink. Én az 50km-es távnak megfelelően Bél-kő felé vettem az irányt.

Ismét egyedül az erdőben!

A fák óriássá váltak. Az erdő neszeire jobban felfigyelek. Hol egy madár szólal meg trillázva, keresve a párját vagy éppen veszélyt jelezve. A fák suttognak. Mennyivel másabban szólal meg egy bükk erdő, mint egy fenyő. Próbáltam nem a hatása alákerülni. A kék turistaútra figyelni. Kerékpárosok csapata haladt el mellettem. Jó utat kívántunk egymásnak. Egy kicsit bátortalanabbul haladok, mint ha nem lennék egyedül. A jelzésekre jobban figyelve. Nem szeretnék elkeveredni.

Kezdett zúgni az erdő. A szél feltámadt. Hideg levegőt hozott magával. Az eső szemerkélni kezdett. Az eső pelerinemet a kezembe fogva mentem, ha hirtelen elkezd esni, fel tudjam venni azonnal. Végre túrázókat pillantottam meg. Tar-kőnél már nagy szél fogadott szinte majd elvitt. A szép kilátás kárpótolt. Nem sokat időztem. Próbáltam sietni, hogy utolérjem az előzőleg megpillantott túrázókat. Az eső csak szemerkélt. Olvastam róla, hogy a Cserepes-kő rész olyan mintha az ördög szántotta volna fel. Igen az a látvány fogadott. A kövek szinte barázdásan voltak. A cipőm csúszott a kissé vizes köveken. Nem tapadt. Így jobban oda kellett figyelnem.

Még egy szép kilátás a Csereped-kőnél.

A lejtőkön azért próbáltam kocogni. Az eső egyre jobban szemerkélt. Mikor Bél- kőhöz értem már a viharos jellegű szél jobban felerősödött. A pont őr lányok nylonból sátrat készítettek maguknak. Nem igen csodáltam a kilátást, mert egyre jobban esett.

Felvettem az eső pelerint és neki vágtam az utolsó befutó résznek. 9.15 km. Az eső neki bátorodott. Kitartóan áztatott.

A cipőm, még ha vízálló lett volna se tudta volna felvenni a küzdelmet. Az átázás esetleg kicsit később jelentkezett volna. Szerencsére még láttam az utat így ki tudtam kerülni a nagyobb vizeket. A zöld jelzést kellett követnem. Sokszor bekötő utak jöttek, mentek. Tudtam, hogy itt nem szabad elnéznem az utat. Az, hogy szakadatlanul esett és senkivel nem találkoztam nyomasztó érzést keltett bennem. Tudtam, hogy két túrázó vagy előttem, vagy utánam lehet. A 70km-es távosok még ezután jönnek. A térképet alig vehettem elő. Hiába tettem bele nylonba az már egy kicsit hadirokkant lett. Féltem vizes lesz a térkép.

Bizonytalanul haladtam előre. Az idő és távérzékem csődöt mondott. Csak menni, menni az esőben, a sárban.

Könnyebbség érzés volt mikor a vége felé megpillantottam a már látott túrázókat. Csatlakoztam hozzájuk. Ők ismerték a terepet. Bátram mentek. Sárban vízen keresztül. Annak ellenére, hogy teljesen átázott a cipőm még mindig stabilan tartott. A lejtőkön jól tudtam kocogni. A sáros utat szinte szerette. Jól fogta a talajt.

Nagy könnyebbség volt, mikor megláttam a Szarvaskő házait. A Gilitka patak kilépve medréből az úton hömpölygött. Kikerülve értünk a célba.

Kedvesen fogadtak bennünket. Forró tea zsíros kenyér és lekváros, mézes. Igen, a zsíros kenyér kihagyhatatlanul finom volt.

Már kezdett sötétedni. Az eső nem hagyott alább. Sokan főleg a 70km-sek még úton. Minden tiszteletem az övéké. Sötétben, fejlámpával zuhogó esőben…

Az 51,9 km, szintkülönbség 1807m alatt egyszer sem fordult meg a fejembe, hogy miért jöttem el, vagy az, hogy többször nem jövök. Mondták, hogy ezt az időt csak gumicsizma állotta volna. Így az Inov-8 Roclite 315  jó társam volt. Végig jól tartotta lábamat. A sáros út ellenére. A megkötés erőssége jó volt. Most is adott újat. A vizes kövekre viszont ügyelnem kell. A lejtőn nem medve módjára közlekedünk. J

Jó túrázást mindenkinek!