Gondolatok 170 km után...

Közeledik a hétvége. A híradások a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei áradásokkal van teli. Pedig mi az aggteleki Karszt túrára indulnánk.

Gyors telefon a rendezőség felé, hogy milyen az út. Ők megnyugtattak bennünket, hogy jól járható. De egy-két aggódó szívet nem tudtak megnyugtatni. Mi ennek ellenére útnak indultunk. Már a túra megelőző napján felutaztunk, hogy korán tudjunk indulni. Szerencsésen megérkeztünk az áradások elkerülték az utunkat.

Még nem jártam Aggteleken így a táj a település felkeltette a figyelmemet. Nem győztem a fejemet forgatni a sok látnivalótól. Most rendezték meg a Gyalogtúrázók XVII. Országos Találkozója is. Így szinte ismerősként fogadta mindenki egymást, korra, nemre való tekintet nélkül. Egy kis séta a cseppkőbarlang bejárathoz, ahol szinte mi is kővé váltunk a szikla oldal mellett. Alig lehetett betelni a látványától. Korán elfoglaltuk a tornaterem vastag szivacsát és a másnapi túra gondolatával aludni tértünk.

06:15-kor már regisztráltunk és kezünkben volt a 70km-es táv leírása. Kissé hűvös, de jó időt ígérő idő fogadott bennünket. Én ismét az Inov-8 Roclite 315 cipőben, inov-8 Debrigaiter 32 terepfutó/tájfutó kamásliban vagyok. Az első hosszútávja mindkettőnknek. A cipőnek és nekem.

Lépcsőn jutunk fel a cseppkőbarlang sziklájának tetejére, ahol a szép kilátás fogad. De jó lenne a tájban gyönyörködni. Megpihenni a gondolatomnak, de most nincs idő, még hosszú út áll előttünk. Kis ligetes hegyoldalt követően a jelzés egy bokrok által létrehozott alagúton visz be az erdőbe. Mint máskor is, a kora reggeli párás levegő könnyed kocogásra serkentett bennünket. Vágyakozva arra, hogy milyen jó lenne, ha mindig ilyen futópályán kocoghatnánk. Mint egy kis hullámvasút úgy hullázik az út. Meg-meghúztuk az iramot egy-egy lejtőn. Bátran megyek, tudom, hogy terepes talpa határozott bütykökkel jó tapadást biztosított már a megelőző túrákon. Kellemes érzés, hogy könnyed a cipő.

Az első pont érintésekor a pont ellenőr ajánlotta, hogy kb. 10 percre van egy szép kilátás. Szép kilátásért pár kilométert még bevállaltuk. Még a reggeli kissé párás idő, szépen burkolta Jósvafőt. A látvány többünket odacsábított. A kitérőt be kellett hozni, így gyorsabbra fogtuk a tempót, miközben már hallottuk a vízzuhatag hangját. Nem lehetet megállás nélkül elmenni a Tengerszem tó vízesése mellett.  Az esőzések bővizűvé duzzasztotta a patakot.

Ugye írnom se kell, hogy ismét gyorsabb tempó jött. Nem kiránduláson vagyunk, hanem teljesítménytúrán. Az emelkedőket már próbálom nem telitalppal fogni, így a lábam se fárad. Közben üdvözöljük a „szobatársunkat”, miközben a következőponttól már visszafelé jött. Ő előttünk indult. Érdekes, hogy a reggeli harmat milyen gyorsan felszáradt erre felé. A cipőm még száraz, pedig már nem egyszer mentünk füves részen. A Vörös-tó környéke rendezetten várja a városból a szabadba vágyókat. Bennünket nem a tó látványa fogott meg leginkább, hanem a Medve-sziklák. Nem másztam még sziklát, de most szinte kérette magát , hogy megtegyem. Mondanom se kell, hogy úgy éreztem, mintha tapadó korongok lennének a cipőtalpán. Még a lejövetelt még gyakorolnom kell. A pontérintése után máris nagyobb lendület volt bennünk. A nagy lendületet visszafogta a nehezen járható utak. Az eső nemcsak a patakba esett. :-) A nagyobb erdei utak feláztak, vízzel voltak teli. Nem győztük kikerülni őket, néha egy kis csalánosba is keveredtünk. Egy kis csalánkúra jót tesz az ízületeknek. :-) Máskor páfrányokat kerülgettünk.

A Pitics-hegyi kilátónál csak kérdésre kellett válaszolni, no meg felmenni rá, még akkor is, ha csak fém vasakból volt is. Én inkább maradtam lent, az erdő illatának, hangjának a magamba fogdásánál. Távol a civilizációtól. Hallgattam, ahogy zümmögnek a méhek, csicseregnek a madarak.

Kedvesen fogadtak bennünket a turistaháznál. Ismerősök. Velük már találkoztunk előző nap. Egy kis frissítő és jó tanácsokat kaptunk, hogy jól nézzük át magunkat a kullancs miatt, mert sok van.

Az idő egyre melegebbre fordult. Borház-tetőre menet már neki vetkőztünk. A levegő alig mozgott. Mi csak mentünk feljebb-feljebb. Távolba hegyek vonulata. Még a Szlovák-karszt hegyeit is lehetett látni. Nem is gondoltam, hogy ilyen táj fogad. Legelésző tehéncsorda, a fennsíkon hegyi árvalányhajas pusztagyepek. Még gyerekkoromban láttam árvalányhajat a Kiskunságban Most olvasom, hogy itt megszűnt a kaszálás, az erdei szálkaperje sarjtelepei hatalmasodtak el. A Borház tetőn helyi emberekkel beszédbe elegyedünk. Ismerősként, de meglepve nézik, milyen nagyterületet járunk be. Cserébe a távcsőbe megmutatják, hogy a távolban felbukkanó Szádvár romjait. Nekünk is ledöbbentő látni, hogy milyen messzire el fogunk menni.

Egyre jobban tűz a nap. Menni kell. Nem egészséges, én mégis még lazábbra veszem az öltözést. Ilyenkor érzem, jó, hogy a cipőm nem meleg. A lábam nem ég benne. Nem érzem, hogy legszívesebben inkább levenném. Jól esik az erdőhűsítő árnya. Változatos, hol fenyő, hol bükkös, tölgyes. A tehéncsorda teljesen kitaposta az utat. Sáros, dagonyás lett. Ezt kikerülni száraz lábbal már alig lehetett. A pont ellenőrök mondták, hogy látták, hogy a kis borjú szügyig is belement a sárba. Nekünk csak a cipőnk merült el, mikor egy réten kellett átmenni. Tudom a cipőm még mindig nem vízálló. :-) Mire a frissítő állomásra értünk már meg is száradt. Talán ezért is jó, hogy gyorsan kiszárad, nem vizes sokáig.

Itt az 50km és a 70km-es táv válaszvonala. Páran összefutottunk. Kis technikai megbeszélés és egy kis zsíros kenyér után, mi indultunk. Távolból már egy ideje morajlott az ég. Szép kis út következett. Az útszélén ideiglenes kis patak sietett. Megpróbáltunk vele együtt futni. Persze, hogy ő győzött. :-) Jobbról a dús vizű patak az eredeti medréből kilépve újabbat hozott létre.

Derenk romközségnél volt egy ellenőrző kérdés. Egy-egy tábla jelzi az egykori házak helyén, hogy 1943-ban kit hová telepítetek ki. Horthy Miklós egykori vadász területén járunk. Medvés vadrezervátumot akart kialakítani. Úgy éreztem, mintha egy szellemközségben járnék. Brrr…

Még egy darabig megborzong a hátam, ha a községre gondolok. Szerencsére egy kis emelkedő jött, mely nem sok gondolatot hagyott szabadjára. Szádvárra vezető úton vagyunk. Olykor a víz és a mészkő játékának vagyunk szemtanúi, ahogy létre hozta az ördögszántást. Mi lépcsőnek használjuk.

Igen, elértük Szádvárt. Szádvárt, melyet Borház-tetőről látcsőben láttunk meg. Most a TV átjátszó toronyra pillantottunk vissza. Az ég még mindig igen morajlott, sötét felhők gyülekeztek, így nem sokat időztünk.

A visszaút már gyorsabb volt. Igaz nem itt volt a táv fele, de ez tűnt a legtávolabbi pontnak. A Szalamandra ház felé tettünk egy kitérőt, mert ott volt egy pont, de ugyan azon az úton haladtunk vissza egy darabig. Mivel már ismerős volt az út próbáltuk a nagyobb vizeket elkerülni.

A nap kisütött, ismét meleg lett, de a tücsökciripelés már jelezte lassan lenyugvóban a nap. A Jósvafő felett levő fennsík szép látványt nyújtott. A Hucul ménes legelészett. Kis csengő jelzi, kiscsikó is van. Legszívesebben leültem volna nézni őket. Nyugalom ült a tájra.

Nem-nem nekem menni kell, sötétedés előtt be kell érni – gondoltam. A fák egyre kevésbé engedték át a fényt. Nekem szokatlan volt így kocogni. Jósvafőnél kíséretet is kaptunk. Egy kutya szegődött mellénk. Jó kedvűen ugrált körül bennünket. Hol előre futott, hol mellettem kocogott. Együtt érzően még a nyelvét is kilógatta, hogy ő is fáradt. :-) Mintha tudta volna, hogy már nekem alig van erőm kocogni. Addig-addig biztatott, míg megfeledkeztem a fáradságomról.

Még világos volt mikor beértünk Aggtelekre.  Kedvesen fogadtak a célban, meleg teával, zsíros kenyérrel.

Életem első ilyen hosszú távja. A kiírás szerint 65,7km. Szintkülönbség mi mérésünk szerint 1912m volt.

Közel 170 km-et tettem már meg az Inov-8 Roclite 315 cipőben. Nagy segítségemre volt, hogy jól kapaszkodott, nem csúszott. A könnyedsége kellemes volt, hogy a hosszútávon, nem éreztem nehéznek. Jól megállta a helyét akkor is, ha nem vízálló, mert ha vizet is kapott, nem volt hideg, gyorsan elmúlt a vizes hatása.

Örülök, hogy részese lehettem ennek a túrának is. Megismerkedhettem közelebbről az Aggteleki-karszttal.

Köszönet túratársaimnak!

Kellemes túrát mindenkinek!