2 hozzászólásA kétezres évek elejétől (akkoriban országúti kerékpároztam) rendszeressé váltak kínzó térdfájdalmaim, amelyek egy idő után -annyira "megszokottá" váltak, hogy már azon akadtam fenn, ha valamiért elmaradtak. Ez nem történt meg gyakran, sokkal inkább nyilalt bele néha olyannyira, hogy aztán egy lábbal tekerve oldalogtam haza. Ezután elmúlt pár nap alatt a szúró fájdalom és benne maradt a "jól megérdemelt" tompa, de krónikus fajta. Így utólag talán vissza lehet vezetni a hidegben, térdmelegítő nélküli edzésekre, a túl nagy nyomatékú tekerési technikára vagy mittudomén mire; a lényeg, hogy előzetesen nem így képzeltem kerékpározásaimat. Megesett, hogy egy többnapos light-os kerékpártúra első 40km-e után már kikészült az izület és végül vonattal érkeztem haza Szlovéniából másnap.
A versenyeken szerencsére kevésbé éreztem (mással voltam elfoglalva), viszont akadt olyan időszak is, hogy tíz méter (!) futás után meg kellett állnom, annyira beleszúrt a térdem külső részén, hogy aztán a gyaloglás is komoly kihívásokkal járt. Olyankor a lépcsőn lefelé haladás csak korlát segítségével, máskülönben erősen bicegve és nagy fájdalmak közepette ment, pár évre rá egy-egy hegyi túrán a felfelé menet járt térdkattogással és bele-bele szúró kellemetlen érzéssel - minden lépést a pokolba kívántam. Ha néha belefogtam a futásba, eszetlenül tettem és másnapra készen is voltam térdügyileg. A teremfocit sem hanyagoltam, ami még működött is a pályán, másnap viszont már teljesen kikészült mindenem a kemény talaj miatt. A traumatológián csonthártyagyulladást tippelt (...) és pihentetést javasolt a doki - éppen amire számítottam. Pedig ekkor már igyekeztem felkészíteni magam egy elkerülhetetlen műtéti beavatkozásra.
Ha tekertem, azért fájt, ha az irodában ültem, akkor meg úgy éreztem, mintha berozsdásodott volna ülés közben és minden ártatlan térdhajlításban benne volt a fájdalom lehetősége. Arthritis - izületi gyulladás, egyszerű volt a képlet, ám én sportolni akartam - versenyezni. Ez így ment hosszú évekig, mígnem 2007 nyarán, egy horvát nyaralás közben futottam jó fél órát a kánikulában, majd felkészültem pár kisebb helyi futóversenyre - szigorúan fokozatos terheléssel, a foci hanyagolásával és glükozamin tartalmú kenőcs alkalmazásával. Emellett a hűvösebb időkben kizárólag felszigszalagozott térdmelegítővel keltem útra és az őszi-téli hónapokban megtanultam végre mellúszni a helyi kinti termálmedencében. Tán nem a legideálisabb közeg az úszáshoz, de így össze lehetett kötni a kellemeset a hasznossal.
Nos, lényegében innen számítom a "futóéletem", még ha ekkor még átmenetileg a duatlonba is belekóstoltam.
És azóta nincs gond a térdeddel?
A foci biztos, hogy nem a térdek barátja, jó sok ismerősöm van, aki focista (vagy volt) és azóta műtött térd, szalagszakadásos élet, térdgumis sportolás... :-((