Keszthelyi Kilométerek lenullázva
Néhány hete írtam arról, hogy Hol a helyünk a sajtóban
Ami most történt, az felülmúlta az akkoriakat is: sokan voltunk innen az EO-ról is (én most éppen nem) a Keszthelyi Kilométereken. Itt, Zalában a legnagyobb sportverseny a résztvevők számát tekintve, ráadásul nem másról, mint az egyik legkeményebb állóképességi sportról van szó, egyben a legigazságosabbról is, hisz itt aztán tényleg mindenki saját zsírján kell, hogy legyőzze önmagát, vagy megelőzze a másikat – kinek éppen milyen céljai vannak.
Szóval akkor miért lenne/lennénk lenullázva? Nyilván mi, amatőr sportolókat nem lehet semmibe venni, vagy ha semmibe vesznek, lesz.rjuk és csináljuk tovább azt, amit annyira szeretünk, ami éltet, továbbvisz minket a mindennapokban, de…
...úgy gondolom, az arcátlanság fogalmát is kimeríti, hogy a megyei napilap (zalaihirlap, csupa kisbetűvel) az eredményekről egy árva sort nem közölt. Ennyi jött össze szerencsétleneknek , sőt, nem sikerült még egy sportújságírót sem leküldeniük Keszthelyre. (Szabó Judit nem az, de ehhez a 3 sorhoz nem is kellett PhD-t végezni)
Azóta persze újra jelentős felületet kapott:
Megye 1,2,3 foci, teke, sakk, moderntánc, kézilabda (harmadosztály), női foci, női birkózás.
Még abban az esetben is, ha kifejezetten rossz viszonyt ápolnak a szervezők az újsággal (nem csodálkoznék rajta a most már sokadik évi “szabotázsuk” miatt), egyszerűen alapvető feladatuk lett volna HIVATALBÓL utánanézni legalább az eredményeknek és leközölni azokat.
De nem, ez sok volt már nekik, a szemünkben viszont ők nagyon is kevesek, sarkosabban fogalmazva senkik...
Még mindig hol vannak a fiatalok?
Az alábbi bejegyzést még tavaly irtam, szerintem igencsak tanulságos. Most csak azért jutott eszembe, mert néhány napja futottam Ausztriában félmaratont és az első 15 helyezett életkora ez volt:
50(!)-40-40-38-36(ez vagyok én)-26-34-30-44-25-39-47-45-45-30
38 év az átlagéletkor, azaz én még az ifjabbak közé tartozom, azért ez több, mint elgondolkoztató a fiatalság számára! Az a durva, hogy ezzel fejreáll a világ: normálisan azt várná az ember, hogy ahogy öregszik, annál gyengébb eredményekkel lehet odaérni a korcsoportos dobogóra, erre fel inkább annál jobban fel kell kötni a gatyát!
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez most kivételesen nem egy versenybeszámoló, mégis érdekes témát feszeget.
A zalakarosi befutó után többekkel is hosszasan értekeztem az edzéseiről, tapasztalatairól, egyáltalán: a hosszútávfutásról. Némileg antiszociális mivoltomból, eleve ritkán beszélgetek hosszasan, de most úgy érzem, megérte.
Kasza Andrással most beszéltem először, korábban nem is nagyon ismertem, majd Pozsonyban csak futás közben találkoztunk, utána már nem, bár percen belül értünk be egymáshoz képest. Most viszont elmondta, hogy korábban versenyszerűen atletizált, 1:08-as félmaratont tudott, viszont maratonon mindig fejreállt 30km után, noha 2:30 alatti idő volt benne. Aztán abbahagyta, majd sok év után újrakezdte.
Veszprémben edz a VEDAC-osokkal, főleg a lányokkal. Elmondása szerint azért néhányan a klubjukból kiemelkedőek magyar szinten (sőt egyikük az egyetlen magyar férfi, aki olimpiai B szintet futott), főleg külföldön versenyeznek (Olaszország, Románia) pénzért, de azon kívül nem tudott más megyebelit felhozni.
Garami Árpival már a fürdőben értkeztünk, és oda jutottunk, hogy valahol nagyon szomorú, hogy egy (szinte akárm)ilyen versenyen egy néhány éve futó 35 éves üldözi a 46 éves elsőt, miközben mögöttünk is 40 év fölöttiek küzdenek a harmadik helyért. Az lenne talán a normális, hogy legalább félmaratoni távig huszonéves titánok mögött megvívjuk a saját kis csatáinkat a tizen-, húszonvalahányadik pozíciókért és gratuláljunk a másiknak, hogy most ő volt a jobb. Ha pedig előre, már Keszthelyre gondolok, Szabó Gábor, Filip Krisztián, Zsódér Zsolt, Makár Laci, no meg Koló és Garami Árpi lesz az élmezőnyben, mind közel vagy túl a negyvenen.
Manapság így néz ki egy tipikus abszolút dobogó :) - nem csak az USA-ban
Összeszámoltuk (nem volt bonyolult), hogy 1, azaz egy fiatal futóról tudunk (név szerint a szombathelyi Fábrics Gabit) a környéken, aki az utóbbi pár évben feltűnt az ilyen és hasonló helyi amatőr versenyek élmezőnyében. A mi idejeink egy jobb amatőr teljesítményként értékelhetők, amit egy ereje teljében lévő, elkötelezetten edző húszon-iksz évesnek mindenképpen el kellene tudnia érnie, sőt! Mivel ilyen a környéken nincs, ez azt jelenti, hogy szinte egyáltalán nincs is a futást komolyan gondoló fiatal. Egy sem.
Néhány tizenéves triatlonos, illetve futó (az egerszegi Bicsák Bence és Flóra, a kőszegi Nemes Gergő, a szentgotthárdi Karsai Márton, stb.) üdítő kivétel lehet, de újra csak felmerül az örök kérdés: mennyire égnek ki a fiatal korban elvégzett rengeteg edzés következtében és hagyja abba végleg vagy évtizedekig a sportot.
Nem tudom, ezzel kapcsolatban kinek mi a tapasztalata, de egyre sötétebbnek látszik a jövő, miközben egy hosszútávfutó (akár 20, akár 50 éves) fizikai állapota – okosan felépített forma esetén – olyan szintre jut, amiből, ha nem hagyja abba a mozgást, élete végéig profitálhat: magyarul egy sokkal teljesebb és egészségesebb életet élhet, mint bármely más embertársa. Csak talán ez a jövőkép fiatal korban még olyan távoli, hogy ez nem motívál senkit...?