10 hozzászólásAz egész úgy kezdődött még három évvel ezelőtt, hogy választanom kellett: rafting vagy tengeri kajak. Én akkor már voltam raftingolni, de nem voltam tengeri kajakozni. Akkor azt mondtam, hogy rafting, de a többség szava döntött.
Jól!
A tengeri kajak második napján megkérdezték tőlem, hogy rafting vagy tengeri kajak: a válasz egyértelmű volt: tengeri kajak!
Két év kimaradt különféle okok miatt, de idén ismét eljutottam a tengerre. Épp jókor, miután az olimpián megnyertük a kajak-kenu éremtáblát.
A tengeri kajak ugyanarról szól, mint az IRONMAN. Kilépsz a komfortzónádból. Csak egy kicsit máshogy. 5 nap fürdés nélkül, konzervkaján, rizsen és tésztalevesen, meleg sörön, kemény kövön és korlátozott vízfogyasztással.
Hétfőn 4-kor indultunk Győrből Körmendre, hogy az otthon lévő cuccokat még bepakoljam a kocsiba és az ötödik útitársunkat valahogy bezsúfoljuk a hátsó ülésre. 5-en a Civicben, fullra pakolva a csomagtartó. Kicsit aggódtam, hogy miként fogjuk megoldani és miként fogja bírni a gép, de megoldottuk. Aztán Körmenden kb. 1-1,5 óra pakolászás után indulás, hogy a Cakovec utáni első pihenőnél találkozzunk a két Budapestről érkező kocsival. Nem diktáltunk nagy tempót, 120 körül szeltük a levegőt és igyekeztünk 60-70 percenként pihenőt tartani. Nem szeretem átadni a volánt senkinek, így én vezettem végig. Jó volt azért lejönni az autópályáról. Visszafelé láttuk, hogy micsoda gyönyörű tájakat hagytunk el, sötétben semmi sem vonta el a figyelmünket az útról. Omisban szerettünk volna aludni valahol a kocsik körül szétszórva, de szerencsétlenségünkre az első parkolóban rendőrökbe futottunk bele. Így aztán némi párbeszéd után húztuk a csíkot minél messzebb és végül hajnali 6 körül, már világosban, Makarskában találtunk egy ex-kempinget, ahol olcsón parkolhattunk és aludhattunk. Sajnos ez utóbbi nekem nem nagyon jött össze.
A napot itt töltöttük és a 17:30-as kompra szálltunk fel Drveniknél. Végig kanyarogtuk az 50 km-nyi szerpentint Jelsáig, ahol a túravezetőink már vártak minket. A vízparton aludtunk egy strandon, két kemping között.
Reggel utazás Hvarba, az indulás helyszínére. Majd két kocsi vissza Jelsába, egy Stari Gradba (a biztonság miatt) és az enyémmel újra vissza Hvarba a sofőrökkel. Végül délután 3 körül indultunk el a kajakokkal. Áteveztünk a Pokol szigetekre, ahol egy nagy öböl kis öblében találtuk az éjjeli szállásunkat. Katamaránok, nagy vitorlások és yachtok vettek minket körül, amiknek az utasai látszólag csak annyi problémával küszködtek, hogy napközben kitalálják, este épp melyik szigeten szeretnének vacsorázni. A gazdagság egy ilyen helyen új értelmet nyer! A szállásunk egy fenyőerdő volt, ahol a kabócák és a szomszéd konoba (csárda) kakasai együtt kezdtek zenélni reggel. A kabócák - sajnos - minden helyen jó vendéglátók voltak, folyamatosan szóval tartottak minket. Egy percig sem hallgattak az éjszaka kivételével, hogy aztán hajnalban tökéletesen egyszerre újra elkezdjék zajos éneküket.
A második napunk kicsit hosszabbra nyúlt és ezt éreztük is. De a kempingben a pihenőnél hideg sört ihattunk és nem 30, hanem 7 kunáért, ettől mindenki felvillanyozódott! A szállásunk egy kis öbölben volt, aminek egy eldugott sarkában egy gyönyörű ház állt, mellette pedig egy kisebb és egy nagyobb motorcsónak, valamint egy egykapus vizilabdapálya. Talán egy spliti játékosé...? Az öbölben néhányan találkoztak egy 5-6 centis skorpióval is, ami többeknél felborzolta a kedélyeket. Adri talán egy szemhunyásnyit sem aludt és megmondom őszintén én is aggódtam, de reggel mindenki felébred. Viszont találkoztunk egy ifjú skorpióval reggelinél az egyik derékalj alján.
Viszonylag időben indultunk, mert elég hosszú út várt ránk a harmadik napon. Stari Grad volt a célpont, közte egy pihenővel a Lucisce öbölben.
A túravezetőnk javaslatára igyekeztünk közvetlenül a sziklás part mentén tartani a hajót, hogy láthassuk milyen csodás a tengerpart. Az öbölbeli pihenés közben eléggé felerősödött a szél és a hullámzás, így feltettük a spricdecket és felvettük a mentőmellényt - biztos, ami biztos alapon. A kormánypedáljaimon kívül minden rendben volt. Sajnos pont jobbra tudtunk nehezen kanyarodni, amerre inkább kellett volna. Néha már görcsben állt a jobb lábfejem, annyira nyomtam a pedált, de az istenért sem akart kanyarodni a kajak, így néha folyamatosan csak bal oldalon eveztünk, hogy forduljon. Régen káromkodtam ennyit, mint azon a rövid szakaszon. Stari Grad csodálatos kisváros a maga kis Tommy Marketével is, ahol már csak 5,20 volt a sör :-)
Sajnos a naplementét lekéstük a vízről. Viszont a vacsorát nem, amit a Zavala öbölben lévő, a túravezetőink által csak Üvegtigrisnek nevezett konobában fogyasztottunk. Érdekes kontraszt volt, hogy egy bődületes adag disznósültért borravalóval együtt 50 Kunát fizettem, míg akik halat ettek 146 Kunát fizettek egy akkora adag halért, amivel én félig nem laktam volna jól. Ezt teszi a turizmus. Ahol a hal a helyi különlegesség, ott a hal a drága. Egyszerű közgazdaságtan. Természetesen ezen az estén sem maradhatott el a pálinka és sörmámoros hangulat!
Általában a többiek még a lóbőrt húzták, mikor én már ébren voltam, ezért szinte mindig sikerült lekapnom a teli hálószobát. Ami ezen a túrán mindig ugyanazt jelentette: lejtős sziklák közvetlenül a part mellett. A túravezetőnk, Chrys mindig meghívott egy adag törökös kávéra, ami a napindítást jelentette nekem egy jó beszélgetéssel.
A negyedik napon elég erős szelet kaptunk, de szerencsére nem túl nagy hullámokat. Megnéztük Tito egyik bunkerét, amit már csak a denevérek laknak és igyekeztünk elkerülni, hogy boruljunk. Bár vezetőink szerint ez szinte feszített víztükörnek hatott. Itt még mindig kormánypedál problémákkal szenvedtünk, így a káromkodás ezúttal sem maradhatott el. De Adrival nagyon jó csapatot alkottunk - a kisebb-nagyobb összezördülések ellenére -, végig az első három hajó között voltunk szinte mindig. A Zukova öbölben szálltunk meg, ami az előtte napi szállásunkhoz képest szárazföldön, légvonalban alig párszáz méterre volt. Ezen az estén "kicsit" autóztunk, mert elmentünk a két Hvarban maradt autóért, hogy elvigyük Őket Jelsába, ezzel spórolva a másnap esti autózást. Így másodjára is kinyomhattam a Honda szemét a Hvar környéki szerpentineken padlógázon :-)
Reggel időben indultunk az utolsó napunkra. A vízfelszínt mintha kivasalták volna, a szél alig-alig lengedezett. A pedálom a naptej spraynek köszönhetően vajpuhán mozgott, így az irányítás is tökéletesen alakult. Egyszerűen fájt, hogy az utolsó napnak indultunk neki. Három éve ugyanez volt a helyzet, az utolsó napra szoktam meg mindent. Azt mondtam a többieknek, hogy még egy hetet tudnék maradni. Szerencsére nem volt rövid nap, így élvezhettem az evezést. Ezen a napon is rengeteg kis halacskával találkoztunk, akik 40-50-esével ugráltak ki a vízből, hogy megnézzék, jó irányba haladnak-e. Hol bal oldalon, hol szemben, hol jobb oldalon tűntek fel ezek a kis élőlények, hogy oldják a hangulatunkat. A sirályokat folyamatosan kergettük a hajóval, de mindig gyorsabbak voltak nálunk. Egyikkel sem tudtunk a vizen pacsizni.
A Zecevo sziget pihenőt adott nekünk, Vrboska, a horvát Velence pedig még egy utolsó élményt a helyi építészetből. Aztán onnan már csak egy köpés volt Jelsa, a végállomásunk. Azért a "tankból" kihajtottuk az utolsó csepp üzemanyagot, mert az utolsó 2 km-ert Adrival húztuk, mint a "barom". Az első alkalom volt a hét során, amikor az evezéstől izzadtam a sapkám alatt. Kicsit szomorú voltam.
Kikötés után a túravezetőnket elvittem a kocsijáért Stari Grad mellé és 6 nap után vettem egy édesvizi hidegzuhanyt. Utolsó este még pizzáztunk egyet a Pelago nevű konobában és valamikor 11 körül már aludtam...volna, ha nem lepte volna el a kocsit a szúnyoghadsereg. Ugyanis úgy döntöttem, hogy talán a kocsi kényelmesebb lesz így a hosszú út előtt. De tévedtem. Hajnali 3-ra volt az ébresztő beállítva, hogy a hajnali 5-ös kompot elérjük - ami egyébként nem indult, mert pont aznaptól volt utószezon, - de már negyed 3-kor a kempingben sétálgattam kávéautomatát és wifit keresve. Összesen talán 30-40 percet sikerült aludnom a 750 km-nyi vezetés előtt. De így időben ott voltunk és felfértünk a fél 7-esre kényelmesen. Aztán még Makarskában egy utolsó kávé, kóla az útra és hajrá. Gyakorlatilag az onnantól hazáig lévő cirka 650 km-nyi utat 2 megállással teljesítettük, plusz egy utolsó tankolással, ahol az összes maradék Kunámat beletankoltam a Hondába. "Csöppet" fáradt voltam, de igyekeztem úgy frissíteni, ahogy az IRONMAN-en. Három korty kóla mellé három korty víz. Néha egy kis sósperec vagy háztartási keksz, rá a megfelelő víz. Szerintem ezek nélkül kidőltem volna. Itthon aztán bográcsgulyással fogadtak minket. Megittam egy kávét, megettem a gulyást, közben megittam másfél üveg sört, majd még egy kávét (tehát kb. másfél óra alatt kettőt), de a második kávé után eldőltem, mint a zsák. Szüleim hazahoztak, kicsit megmosakodtam és aludtam reggel nyolcig - tehát kb. 14 órát egyhuzamban. Ezzel nagyjából behoztam a heti lemaradást :-)
Nagyon sok dolgot nem írtam le, amit le lehetne egy ilyen túráról. De azt hiszem hibáznék, ha minden részletet le szeretnék írni. A tengeri kajak ugyanaz, mint az IRONMAN: ki kell próbálnod!
Amikor reggel a tenger hullámzására ébredsz - csak itt nem a szobaablak van nyitva, hanem a hálózsákodban fekszel a parti sziklán.
Amikor a százmilliós yachtokról Téged fényképeznek és kérdezik honnan jöttél: na az a büszkeség, amikor kiabálod nekik, hogy HUNGARY!!!
Amikor azt érzed, hogy eggyé válsz a hajóddal és a természettel és úgy érzed, hogy a világból ki tudnál evezni, mert a végtelen tenger erőt ad!
Amikor nem zavar, hogy azért vagy fél kilóval nehezebb, mert a tengeri só a szó legszorosabb értelmében már mindenedet belepte!
Azt hiszem, hogy a sportok közül az IRONMAN célba érkezés után ez a második legjobb dolog a világon!