2011. május 28. Kékes csúcsfutás.....nekem az első kísérletem volt arra, hogy "meghódítom" a hegyet....de mivel a már ismert okok miatt sérülten indultam neki, így számomra más cél nem volt, mint sikeresen teljesíteni....a rajt előtt szokásos ragtapaszozás, mivel a leucoplast már gyakorlatilag megette a bőrömet, más ragasztóval kísérleteztem, ami hiba volt, nem elég erősen rögzített és ezt csak a start után vettem észre...a jó öreg algoflex is megevésre került, majd 11kor start....szinte azonnal tudtam, baj lesz, szinte éreztem, ahogy a csont mozog, de mivel 2,5 hetes már a törés, így reménykedtem abban, nagy "károm" nem lesz....mivel az egész táv emelkedő, így pihenősebb szakaszok nincsenek...a szerpentin meg nem elég, hogy felfelé tart, még lejt is, gyakorlatilag végig az egyik lábat, pontosabban a külső felét a talpnak nagyobb erőhatás éri, hiszen a talp nem vízszintes...és nem tudom miért, de mindig pont az a lábam volt a terheltebb, amin a törés van....tűző napsütésben futottunk, volt néha szél is, de mindenki izzadt volt...a 8. kilométernél úgy éreztem, ebből elég, feladom, a lábam lüktetett és egyszerűen nem vitt tovább...de mivel már csak 3,5 kilométer volt hátra, így nem álltam meg, hanem gyaloglásba kezdtem...az utolsó kilométeren már többen álltak sorfalat és lelkesen buzdították a résztvevőket, de engem ez már nem lelkesített..szó szerint túl akartam lenni már rajta.....a utolsó szakasz erősen emelkedő kőves volt, háát erre meg végképp képtelen voltam felfutni...szép vagy nem szép, de a lelkes buzdítások ellenére hadirokkantként megérkeztem...aztán érem, befutócsomag és sorállás a kő előtt a fotóért....ekkor már tisztességeen fáztam...a trikó egyre hidegebbnek tűnt a vizes hátamon, az ég elborult és egyre hűvösebb lett....fotózás után szembesültem azzal a ténnyel, a kocsi lent van Mátrafüreden, innen 11,5 km-re....a törésem sajgott, a cipő nyomott, de nem volt mit tenni, el kellett indulni lefelé....futásról szó sem lehetett, örültem, hogy épen felértem....sok sok gyaloglás után, ami voltaképp csak 2-3 km volt, eleredt az eső...majd szó szerint ömlött...a fák sem nyújtottak védelmet...fáztam és borzasztó volt a gondolat, még legalább 1 óra gyaloglás az autó....majd elcsendesedett az eső, viszont hatalmas köd lett, még jó, hogy neonszínű felső volt rajtam, mert szinte láthatósági mellényként funkciónált....és még mindig volt 7 km hátra....amikor...imáim meghallgatásra találtak...a Spuri tévések régi ismerőseink...és egyszercsak fékezett egy autó és kiszólt belőle valaki...egy fuvar?....háát régen örültem ennyire meg valaminek, valakinek....így a hátralévő távot már úriasszony módjára tehettem meg...még autóval is iszonyú hosszúnak tűnt, lehet még mindig ott sántikálnék, ha nem vezéreli az utamba a sors őket...köszönet érte így is :)

a tanulság? lehet valaki fanatikus, azaz én, de fel kell ismerni a korlátokat, mert nem lehet mindig mindent elérni....a verseny életre szóló emléket jelent, de nemcsak egyféleképpen....hanem abban is, hogy tudni kell határvonalat húzni...és olykor lemondani dolgokról...megcsináltam, megvan az érem....de nem volt "dicsőséges" futás és remélem nem üt vissza az, hogy sérülten álltam startvonalhoz

Épp egy hete írtam blogot a Szerszárd Borfélmaraton után, az élmény hatása alatt állva...ma kissé másképp...mert azt hiszem ez a hétvége tényleg különleges volt...nahh szóval a krónika :))...még tavasszal neveztem a K&H félmaratonjára és a szokásos edzéstervvel készültem rá...majd a net futóoldalain bolyongva egyszercsak észrevettem a Wink Siófok félmaraton érmét...s lehet Run-ka plecsnimániája fertőző, mert meglátva a befutóérmet úgy döntöttem, ez kell nekem...kicsit tartottam attól, hogy milyen lesz egymás után két napon félmaratont futni. mert bár tavaly novemberben szintén Siófókon már csináltam ilyet, de ott 3 starttal...gondoltam, majd csak lesz valahogy, mivel vasárnap nincs chipmérés, se szintidő, így gyakorlatilag lényegtelen mennyi idő alatt teljesítem a második 21 km-t....de azért bennem volt az is, hogy tisztességesen akarok helytállni mindkét versenyen....s az elmúlt hetek a felkészülésről szóltak...volt heti 40-50 km edzés és egyre jobban közeledett május 14-15....és épp egy hete beütött a bajság...hétfőn reggel a szokásos rohanás mezítláb a lakásban, mikor a köntösök miatt lassan becsukódó fürdőszobaajtó állta az utamat...a lendület megvolt és a jobb lábam kislábujja szépen találkozott vele....immáron épp másodszorra....mert jópár évvel ezelőtt már jártam így...ugyanezzel az ajtóval, ugyanezzel a lábujjal...s mivel már ismerős volt azt érzés, sejtettem nagy baj van...reccsenés. lifegés, dagadás, lilulás...még jól emlékeztem arra is, nem csinálnak vele semmit, összeragasszák a két lábujjat, rögzítik a talphoz és 6 hétig így marad...deee nekem a hétvégén versenyeim vannak, ráadásul 2 félmaraton...ültem romjaimon a fürdőszobában és nyeltem a könnyeimet, 6 hét az épp az egész tavaszi versenyszezon...oda minden munkám:(...de az idő sürgetett, menni kellett dolgozni..reménykedve, talán mégsincs nagy baj bicajra pattanva melózni indultam...a cipő iszonyúan nyomott, de ennek ellenére munka utánkimentem az MLTC pályára és könnyes szemmel 30 kört futottam....iszonyúan lassan...ekkor már tudtam, ez bizony törés és még a szintidőt sem tudom hozni.....otthon mikor végre lekerült a cipő már szembesültem a ténnyel...dee kos vagyok és nem adok fel semmit, jól összeragasztva a lábujjamat kedd reggel futni akartam...de nagyot nem akartam kockáztatni, így az otthoni gép mellett döntöttem...hajnalban futócipő fel...azaz csak vettem volna fel,  egyszerűen sírva fakadtam, hogy mennyire szorított...deee futni akartam...eszembe jutott a rózsaszínű kutyás mamuszom, próbáljuk meg abban, az legalább nem szorít...háát érdekes látvány lehettem hatalmas mumuszban futva...de megcsináltam, ahogy szerdán is....furcsa, naponta bicajjal járok dolgozni és nem zavatr a törés a tekerésben, csak azt a fránya cipőfelhúzást kellett kibírni...csütörtök, péntek már futásmentes nap volt, a bicaj épp elég edzés volt és eljött a szombat...kelés hajnali 4kor, indulás ötkor majd érkezés fél 7kor Siófokra....egész uton azon agyaltam, hogy mi lesz...tudok-e egyáltalán futni...mert a menés nehezemre esik, erősen sántikálok és futni így nem lehet...egyszerűen nem mertem kipróbálni a futást, úgy voltam vele, lesz ami lesz, megpróbálom, aztán legfeljebb feladom....Siófok...háát érdekes verseny érdekes szervezéssel...a szekszárdi csúcsrendezés után egy teljesen más világ...nevezési iroda 7 helyett fél 8kor kezdett...egy A4-es lap hírdette egy borkiméréses faházon, hogy itt van a nevezés, egy szem mobil WC a startnál...két kicsi sátor az öltöző, de nincs kiírva melyik a női, melyik a férfi, pad nincs benne, be lehet látni...úgy gondoltam, ezt kihagyom...lesántikáltam a Balaton partjára és zavartalanul átöltöztem egy ottani padon...legalább ülve tehettem...nem érdekelt ki és hányan látják mindezt s ráadásul teljes nyugalommal még bemelegítőkrémeztem is...majd irány az időközben kinyitott nevezési iroda...póló, rajtszám, indulócsomag és kellemes meglepetésként egy letét nélküli chip, pontosabban két szivacsos csík a rajtszám hátulján...majd sorbanállás a WC előtt, igaz közben kiderült, hogy a futók használhatják ingyen a kőépületi wc-t is...ekkor még mindig kész talány volt, tudok-e futni...újabb leucoplast és egy Algoflex...és a remény, hogy menni fog...keresem a csomagmegőrzőt, az nincs...leadható a táska a nevezési irodában...egy cetli a táskára majd irány a start...10 perccel indulás előtt egyszerűen letűntek a felhők és kisütütt a nap...vissza a napszemüvegért...senkit nem zavart, hogy kivettem a csomagból..ennyit erről....pár szavas beszélgetés Runkáékkal majd eldördült a startpisztoly...majd 300 ember indult el...s lám a meglepetés...tudok futni...fájdalom semmi, gondolom a gyógyszer miatt és én szárnyalok...hihetetlen idővel...40 perc alatt lenyomom az első 7 km-t...ilyen még sosem volt...frissítés épp a célkapuban, a szurkolok mögött....szépen túlfutok rajta, gyors megtorpanás, ez tudom nagy hiba...utólagos bocsánat a mögöttem futótól...háát erre gondolhattak volna a szervezők, mert legalább 10 méterrel hátrébb célszerűbb lett volna...a nap melegen tűzött és a kinti hőmérő szerint épp 30 fok volt....viszont a frissítőt kináló gyerekek aranyosak voltak, lelkesen drukkoltak és tényleg volt minden 3,5 km-ként...volt víz, izo, banán, szőlőcukor és vizes szivacs is...hiányoltam a kilométerek feltűntetését is, de mivel 7 kilométeres körök voltak, így igazából nagyjából sejteni lehetett, épp hol járok...és végre feltűnt a harmadik kör vége, a cél...ránézve az órámra nem hiszek a szememnek...2.12.13....az eddigi legjobb versenyidőm, így sérülten...érem a nyakban ..összefutok Sneci-kéékkel....ők előttem értek célba...az edzésonline-s narancssárga póló a táv felétől húzott, futottam utánuk...utólagos köszönet érte :)...vártunk Runkáékat...ők is beérnek...közös fotók és élménybeszámoló...majd tésztaparti....2 féle menü...jól esett futás után..befutócsomag helyett ez többet ért...a tombolán nem nyertünk...de megvan az érem és a tudat, megcsináltam :) nem gondoltam volna még reggel, hogy sikerülni fog...ráadásul ilyen idővel....de azt is tudtam, rám másnap ismét 21 km vár....vasárnap reggel ismét a jól ismert fájdalom, fáj a törés, de futni kell...úgy voltam vele, ma nem hajtok, ha nem megy, feladom, vagy lesántikálom....ismét leucoplast és Algoflex...sántikálás a start előtt....egy mentős odaszól, őket keresem?...és nem ő volt az egyetlen, aki megpróbál útbaigazítani az elsősegélynyújtó felé...majd 11kor ismét start...megpróbálok jobb oldalra helyezkedni, hogy nehogy megtapossanak...majd furcsa tekintetektől kísérve beállok a sorba...s futok....vajon mit gondolhattak, gondolnak rólam...az előbb még alig tudok menni, most meg futok...ismét 7 kilométeres körök...erős szél, hol süt, hol borus az ég...ma lassabb vagyok, de nem érdekel, hallgatom a zenét és visznek a lábaim....sokan váltóznak, egyedi piros rajtszámú félmaratonista kevés, szinte mindenki kezében váltóbot...de a tapsolók, drukkolók észreveszik a különbséget és nagyobb buzdítást kapok, kapunk...a harmadik hetesben már belegyalogolok, érdekes látvány vagyok megint...erősen sántikálok, látom a híd alatt az egyik frissítős fiú int a fordítónál álló mentősnek...majd hirtelen nem érti, most mi van? a sántikáló nő egyszercsak újra fut...ezt párszor "eljátszom" még...hihetetlen nagy a váltás. én sem értem...menni nem tudok, de futni igen...2.21.17 és beérek a célba...a második legjobb időmmel...egyszerűen nem értem, mitől szárnyaltam ennyire, ráadásul sérülten....ezen a hétvégén futottam egymás után két félmaratont....durván 4.33 maratonidővel...novemberben 3 starttal ez 4.58 volt....ma hétfő...visszatért a fájdalom, újra kín a cipőhúzás, és egyszerűen nem értem, mi történt a hétvégén...hogy voltam képes 5-6 napos töréssel ennyit futni úgy, hogy eszembe se jutott a sérülés..lehet ilyenkor egyszerűen átkapcsol az agy, hiszen a célvonal után már ismét sántikáltam....háát ez aztán hosszú blog lett....:)

nagyon régen nem írtam blogot, utoljára még tavaly a nike félmaraton után, de a tegnapi verseny megérdemli...mivel a netes nevezési határidőből éppen kicsúsztam, ezért már reggel 9kor Szekszárdon voltam...nem jártam erre gyerekkorom óta...a nevezési iroda előtti téren egyszercsak rámköszönt valaki...Márkus István...az egész program szervezője...és kedvesen útbaigazított...először nem ismertem fel, de aztán rájöttem, itt az edzésonline oldalon már "beszéltünk"...a nevezési irodában kedvesen fogadtak és pillanatok alatt a kezemben volt a rajtszám és a póló....minden kérdésemre türelmes és kézséges választ kaptam...az az igazság, én eddig csak a BSI által szervezett eseményeken indultam, Szekszárd volt az első vidéki "kitelepülésem"....meglepő volt, hogy mennyivel másabb légkör fogadott és mennyivel "fontosabbnak" éreztem magam...a nevezés után a következő órák a környék felfedezésével telt el és ismerkedtem az útvonallal...eddig is sejtettem, hogy nehéz lesz és emelkedős, de a helyszínen igazán "mellbeütős".....rajt előtt egy órával átöltözés, bemelegítés és a szokásos WC előtti sorbaállással telt....aztán 2kor elindultunk....mivel itt a szintidő 3 óra volt, úgy indultam neki, hogy nem számít mennyi idő alatt érek célba, megpróbálom "élvezni" az ismeretlen tájat...aki ott volt az tudja, aki meg csak olvassa a blogomat, annak annyit, hogy ez a 21,6 km tényleg brutális....az első szakasz még a városi utakon enyhe emelkedőkkel telt, de elérve a "borvidéket" elkezdődött az emelkedők sorozata...az utak mentén lelkesen buzdító helyi lakosok...és meglepően sűrű frissítő állomások, talán még semelyik versenyen nem volt ilyen sűrűn..több kisgyerek részvételével, akik kedvesen egy-egy buzdító szóval adták a poharakat...ráadásul öbbször fröccs is lehetett a "menü", amit én bevallom kihagytam...sosem iszom és azt hiszem elég érdekesen futottam volna tőle....visszatérve a versenyre...hatalmas emelkedők jöttek, az első kilátóhoz való felfutáskor még bírtam valamennyire futni, de mikor már másodszor kellett felfutni oda, abból már séta, pontosabban gyors gyaloglás lett...viszont minden emelkedő után jött egy ugyanolyan meredek lejtő is, amit én nagyon élveztem, ilyenkor ésszel de kihasználva minden lehetőséget leszáguldoztam....és volt ilyen jópár....az idő ragyogó volt, sehol egy felhő, csak a meleg és a tűző napsütés...ennek ellenére az első olyan versenyem volt, amire emlékszem...az eddigi pesti versenyeimen egyszerűen nem emlékeztem arra, merre futottam, csak az órák és a kilométerek maradtak meg bennem...viszont itt futás közben szó szerint nézelődtem...a tájat, a házakat, a gyönyörű kilátást, a szőlőket és a borpincéket..már nem érdekelt, hogy mennyi idő alatt teszem meg a távot.....a táv egy része kivitt a városból és volt egy különleges "helyszín" is...befutottunk egy borospincébe...a gazda kedves buzdító szavaival kísérve futottunk el a hatalmas bortartályok mellett...a pince kijáratánál meg ismét frissítés....majd újra egy egyenes szakasz jött és beérve a szőlőhegyre jöttek ismét az emelkedők és lejtők...ekkor már szinte mindenki gyaloglásra váltott a meredek részeken.....újra a kilátó és utána jött egy hosszú lejtős szakasz a 18. kilométerig...hihetetlenül jó volt kiengedni a fékeket és élvezve a szél és a sebesség "mámorát"...kedves helyi lakosok, kocsma alőtt álló drukkerek között....nem néztem az órámat, nem érdekelt, mikor érek be, tudtam bőven színtidő alatt....egyszerűen magával ragadott a vidéki emberek teljesen más világa, maga a város....az utolsó 3 kilométeremben már volt bőven séta is, de nem számított, futhattam volna, mégsem tettem....aztán mikor megláttam a 21 km-t jelző táblát, nekiiramodtam megint...a cél egy lejtő aljában volt..ismét kiengedve a fékeket leszaladtam és célba értem...2.39.01....az eddigi "legrosszabb" időmmel....viszont azt hiszem a legcsodálatosabb élménnyel...az érem a nyakamba került és a befutó csomag is rejtett meglepetéseket....egy üveg nemes bort a szokásos enni és innivalókon kivül....az első vidéki versenyem volt és minden elismerésem és köszönetem a szervezőknek a profi lebonyolításért, kenterbe verték a nagy pesti versenyeket.....biztos, hogy 2012-ben is itt leszek....jövő héten szombaton "megnézem" a Wink Siófok félmaratont...ott sem voltam még, vasárnap Pesten K&H félmaraton...egymás után két nap 21 km, nahh ez is érdekes lesz és utána júniusban jöhet Keszthely....azt hiszem mostantól "vadászni" fogom a vidéki versenyeket, mert ezeknek a hangulata és érdekessége teljesen más, mint Pesten....mégegyszer itt a végén...Márkus István...nagyon köszönöm, köszönjük a tegnapi csodás élményt, a nehézségek és a "brutális" táv ellenére maradandó élményt adtál mindenkinek :)