Egy maraton teljesítése mindig nagy próbatétel. Ha erre készülünk még inkább kihívás. Ha ez a maraton Olaszországban van, és előtte finom borokat és olasz ételeket eszünk, akkor végképp le tudjuk rombolni a hónapok alatt felépített edzésünket. Hedonista létünk lehet-e céljaink gátja? Nem tudom, talán. Az biztos, hogy a magyarok körében népszerű Firenze Maraton, ha nem is a legkönnyebb útvonalú, de vitathatatlanul az egyik legjobb hangulatú maraton Európában.

Az utazás kellemesen telt pisai szállásunkra. Kisvárosi egyetemi hangulat, 15 fok, a teraszokon borozgató emberek. Este még betértünk egy-két pohárra a helyi kiszolgáló egységek valamelyikébe, megbeszéltük nagy maratoni terveinket.

Pénteken turisztikai látványosságok csodáltuk meg, aztán süti, fagyi, szendvics, sör, kávé süti, sör volt a sorrend, délután pedig elvonatoztunk a közeli tengerpartra futni. November végi időjáráshoz képest meglepően meleg volt az idő, kicsit aggódtunk is, mi lesz így a maratonon. Könnyed futás, majd alapos nyújtás következett, aztán vissza Pisa-ba vacsorázni, borozgatni. 

A pizza lassan jött, a bor csúszott, az viszont gyorsan. Ennek megfelelően a hangulatunk is oldódott, és ezen felbuzdulva neki is álltunk 6-8 üveg Toszkánai vörösbor módszertani elemzéséhez. Ekkor fejben már végig is futottam a maratont, többször is bevillant a célegyenesben feltartott kezem, ahogy hátratekintek a 2. helyezett kenyaira. Én hamar kidőltem, a többiek egész fél 3-ig nyomták. (Gondolom fejben már a két órán belüli időt is magukévá tették.)

Másnap érzésre nem túl jól és 2-3 kilóval nehezebben ébredtem. Szombaton átmentünk Firenzébe, megcsodáltuk a maraton expoját, átvettük a rajtcsomagot és egy kiadós vacsora után nyugovóra tértünk. 

A Maraton

Szűk társaságunk a rajtzónában verődött össze, 20-30 perces ketrecben történő várakozás után el is rajtolt a több, mint 10.000 fős mezőny. Az első kilométer 4:50-es tempóban amolyan flipperesen telt. A borzasztó nagy tömegben küzdelmes volt az előrejutás, majd mikor sikerült a lassabbak nagy részét hátrahagyni, a szükség bokor közelébe hívott, így elszakadtam társaimtól Gergőtől és Rékától. A nagy, megtervezett közös futásunkból ennyi jött össze: 2 km. Ez után mindenki a maga tempójában hasította a kilométereket. 

Firenze kifejezetten városi maraton. Sok szűk út, rengeteg éles kanyar, visszafordító, kevés park és fantasztikus szurkolótömeg mindenütt. Ők gyakorolták rám a legnagyobb hatást, mert itt bizony nem a budapesti szurkolói közöny fogad, hanem a déli temperamentumos őrjöngő tömeg. Olykor a több száz méter hosszú tömött sorfal mellett futni nemcsak hihetetlenül pörget, hanem olyan érzése van az embernek, hogy itt egyszerűen nem engedhet ki. Nyomni kell, nincs mese.

A Futás ezt leszámítva egyedül, magányosan telt. A korábbi borítékba zárt időtervet még itthon a 2012-es terveim közé csúsztattam, így maradt a realitás: formára a 2,5 éves PB-m megjavítása, de egy 3:05 körüli idő azért nem lenne rossz.

A beragadós rajtot követően, és a kétbetűs kitérőnél (Józsi szavaival: kákkánámáná) elment összesen 1 perc. A társaimtól elszakadtam, ha pedig őrült rohanásba kezdek utánuk az viszont visszaüt. Így maradt a higgadt főhajtás és egy elfogadható tempó. Aztán Rékát hamarosan ismét láttam, Gergő viszont sokáig nem került a szemem elé. 1:32:05 lett a féltáv, amit egész optimistán éltem meg. Ha sikerül minimális lassulással kihúznom a végéig, akkor ez szuper lesz. Az idő 30 kilinél 2:11 körüli, ami még mindig igen jó, minden jól is ment. Ott betoltam egy gélt ittam rá vizet, aztán nagyon nehezen találtam vissza a ritmusra. Kicsit lassultam is érzésre, de plusz erők bevetésére nem vett rá az agyam. Mentem daráltam, olykor tempóból rádőltem a 27. kanyarra. Érzésre tényleg jól ment, folyamatosan előztem és elvétve akadt nálam gyorsabb.  Aztán innét nem is néztem az órát, majd lesz ahogy lesz. A vége előtt akadt egy-két szivató híd és pár "sikán", ami már nem volt finom... én meg csak a végét vártam. Nagy terveim már a rajt előtt elszálltak, így csak a tisztes helytállás maradt, az pedig megvolt. 

Gergővel és Rékával együtt indultunk és szinte együtt is értünk be. Bő 1 percen belül még a célkapuban megvártuk egymást és vigyorogtunk, mint a tök. 3:07:35 lett a vége.

Tanulságok? Jó verseny volt klassz közeg, technikás pálya, legközelebb meg tényleg együtt kell futnunk, mert ez így nagyon el lett cseszve. Részletek meg itten. 

Mit rontottam el? Azt nem tudom, talán nagyon bealudtam a végére, hiányzott a parázs, a küzdeni akarás. A pulzus átlaga 156 lett, 2:15 felett kicsit alatta is maradt.

Elégedett vagyok-e? Azt hiszem igen. Minden okom megvan rá. A 3 órás tervemet skippeltem jövőre. Nagyjából most már tudom az utat, rajta vagyok és előre tekintek. Majd tavasszal...