7 hozzászólásMa úgy alakult, hogy nem tudtam elmenni futni, pedig terveztem, aztán az utolsó pillanatban másképp alakult, és határozottan szomorkás lettem tőle. Szóval van ez a futás meg én, és úgy néz ki, mégiscsak van kettőnk közt valami. Legalább alakulóban. Néha szenvedelmes vele, de általában boldogító érzés, és hiányzik, ha nincs. (Lávizindieer... 
)
Aztán itt volt az elsőbálozásom, a CC-futás. Hogy értelme van a szaladgálásnak, azt eddig is tudtam, de hogy milyen boldogító érzés átlépni a célvonalat és kézzelfogható bizonyítékát kapni annak, hogy fejlődtem, az most vasárnap derült ki.
Nomeg ez a motoszkáló gondolat, hogy bármennyire is nem bírom még(!) néha, érzem, hogy több van bennem, több van a lábaimban, és kíváncsi vagyok, hol a határ. Egy minimaratonnál? Vivicittánál? Félmaratonnál?
... egyébként meg csak reszelgetem a körmöm, és hülyeségeket beszélek. :)
Mind így kezdtük, álmodoztunk és hülyeségeket beszéltünk....aztán a hülyeségeket megvalósítottuk :)