Az úgy volt, hogy valamiért azt gondoltam, hogy erre a versenyre elmegyek. Mert ugye, mér’ ne mennék. Eredetileg 11 kilit akartam futni. De eléggé zavart a 90 perces szintidő. Mert ugye-ugye akkor az alig több mint 8 perc/kilométer. Ha meg már szintidő van, akkor már cél a szintidőn belüli teljesítés. Így aztán erről lemondtam, és maradt az 5.5 kili, mert arra nagyobb esélyt láttam. Így aztán tutira megmondtam a frankót a családomnak, a vasárnapi programra vonatkozóan. Bólogattak. Hosszasan kiszámoltuk, hogy mikor kell itthonról elindulni. Történetesen, hogy pólóra hajtunk, mert még nincs a gyűjteményben EDF Démászos. De csak az első 800 nevezőnek adnak.

Persze, ébresztő óra nekünk nem kell, mert bízhatunk abban, hogy Marci 6.30-kor legkésőbb fejest ugrik a gyomorszájamra, amivel megadja a kezdő lökést ahhoz, hogy kábé negyed óráig tartó ébredezés után elkezdjek kávét keresni. Ez ma sem történt másként.

Aztán nyolc körül indultunk, fél kilenckor kiszálltunk az autóból, aztán Marci tempójában elvágtattunk a nevezés helyszínére, ahol akkor még elég kevesen lézengtek. Jutott még póló, a csaj egyet felmutatott, mondtam adjon bátran egy számmal nagyobbat. Adott. És nem kérdezték meg, hogy futottam-e már 5.5 kilit életemben valaha. Ezért hálás voltam.

Aztán pisi, póló, rajtszám vagy mi, biztosítótűk. Ténfergés, pisi mégegyszer. Érzékeny búcsú a családomtól. Futottam majdnem 200 métert bemelegítésképpen, jaj, csak el ne fáradjak a rajtig…

Narancssárga rajtkaput keresni, biztos ez az? Arccal a híd felé. Jobbra tartani, itt elvesztettem a fonalat kissé, de aztán meglett. Így pláne nehezen tudom, melyik a jobb kezem, ha az egyiken karóra van, a másik kezemen meg a Geonaute… (Nem röhög.)

Záróbusz nincs, bár ez várható volt. Mondták, hogy aki negyven perc alatt nem ér vissza a Gyermekklinikáig, azt lelövik. (Ami kábé úgy hangzott, hogy az nem futhat vissza a rakparton, csak a Stefánián.) Ez szerintük négy kilométer. Nagyhűha, de hát majdcsak meglesz. Nagy izgalom.

Visszaszámlálás, startpisztoly, végreindulunk.

Futunkfutunkmegelőznek. Mársétálnak, énelőzöknamivan. Komolyszintvanrakpartvége. Jobbratartunkmostmárértem. Hamarosanjönnekszembe. Felvezetőfújjasípját. Jobboldalonfussunk. Végigfutoknemsétálok. Ügyesvagyok.

Azért vannak akik még 5.5 kilin is tudnak rövidebb utat. Mondjuk nem mennek el a fordítóig… Ők tudják.

Sütanapnagymelegvan. Fújaszélezjólesik. Sapkámtáskábanmerottahelye. Mindjártvége. Megintszintvanrakpartvége. Vannakmégmögöttem. Hajrázokacélelőtt. Befutokcsokivan. Kekszmegvíz. Ezalényeg.

Persze, a csoki elvonta a figyelmem, így kissé később állítottam le az órát. Szóval, bruttó idő, a táv meg rövidebb. De szintidőn belül ugye, jeee, sikerült, amiért jöttem. Odaadom Marcinak a kekszet, betolom a csokikat. Kapok egy pontot a kártyára.

Megvárjuk a sorsolást, de nyilván az igazi győzelem az, hogy ma is tettem valamit a fizikai jóllétemért. Ha meg sikerül húsz kilót fogyni, akkor már 11 kilin is elindulok. J

Visszaténfergünk az autóhoz, aztán anyáknapja, geoláda, ilyenek.