Folytatom a mozgást, mert folytatni kell.

Október vége felé abbamaradtak a dolgok. De nem sajnálom. Ezermilliószor fontosabb volt, hogy édesapám mellett legyünk, egészen egy szép decemberi napig. Életem legszomorúbb, de szép idöszakát éltem meg. Idös volt az én drága édesapám már, de 84 évesen megtapasztalni azt a bizonyos 3 betüs szót, nem egyszerü. Életerős, vidám, aktiv, hihetetlenül értelmes, tanult tudós volt. A professzorom, az életre tanítóm, a mindenem. Nehéz természetü volt, de volt köztünk vagy 57 év.

Az utolsó egy hetet úgy fogtam fel, hogy az az ő ünnepe. Az ő ünneplése. Ami csak róla szól. Ünnepeljük az életét, a sikereit, a megannyi kudarcot, amit egy hosszú élet adhat. Testvéremmel, mi voltunk a legnagyobb sikerei. És talán, a hosszú élet titka is.

Szeretném, hogy szülessen egy unokája a jövőben. Igyekszem úgy élni, hogy ez sikerülhessen. Az állítólagos recept az én esetemben az aktív,mozgással teli élet.

Nem szeretnék tudatosan versenyekre járni, plecsnit gyüjteni, nem ez a célom. Annyira ügyes sem vagyok. Azért csinálom, mert élvezem, mert reményt és erőt ad. Reményt a jövőre.

Szomorú vagyok, hogy elment, de boldog, hogy velem, és értem volt.