Szóval - hogyan is volt a mai nap?

Az egészről a havazás tehet, csütörtök este a stuttgarti reptéren ért utól a hír, hogy lemondták a Kékes Csúcsfutást - így miután gyorsan átnéztem a csapadék és hőmérséklet szimulációt arra jutottam, hogy tökéletes futóidő lesz a Balatonnál (úgy is lett!), így a jövő szombatra tervezett "életem első ultrája" előrébb jött egy héttel.

Három napot rápihentem, a múlt hét pénteki tanuhegyes majdnem maratont már kipihentem, tehát nem volt akadály.

Volt is bő egy napom arra, hogy fejben ráhangolódjak erre az egészre, mert azért az ilyesmit "össze kell rakni".

A terv a következő volt - háromkor kelek, háromnegyed négykor indulok, levezetek Zamárdiba, ott elérem a 6:15-ös vonatot, elmegyek vele Balatonberényig és onnan visszafutok Zamárdiba, ez kb. 55 Km.

Tegnap gigantikus adag bolognait hegesztettem, így este tésztapartiztam egyet. Öt órányi alvás után háromkor valami nagyon jó álomból keltett az ébresztő, így alapból jókedvűen indult a nap, reggelire IS bolognait ettem és vittem még magammal, hogy majd míg a vonatra várok is eszem.

Pakoltam banánt, mazsolát, izót, sajtos snacket, mondván önmagamat kell az egész futáson keresztül frissítenem. Lett is vagy 4 Kg az itatós futózsák.

Gond nélkül nulla forgalommal a havas bakonyon át lementem Zamárdiba, a kocsiban még betoltam a maradék bolognait, aztán fel a vonatra - egy megállót ment is, onnan vonatpótló busz - mivel a Szántódtól nyugatra fekvő teljes déli parti vonalat felújítják, átépítik, állomásostól, mindenestől, komplett síncsere stb..

Nos a vonatpótló busz kíméletlen lassúsággal ment végig azon az úton sok helyen, ahol majd vissza kell futnom - és BORZASZTÓAN hosszú volt, már másfél órája tömegközlekedtem és még mindig nem értem Balatonberénybe...

Itt elkerülhetetlen volt, hogy ne jöjjenek az olyan gondolatok, hogy "nem lesz nagy ez a kabát?", ott a kocsi Zamárdiban, ha bármi történik, hogy a bánatba jutok vissza? Nincsen ügyeletes mentő, mint a versenyeken, nincsenek rendezők csak a végtelennek tűnő és nagyon kihalt déli part...

Itt a nappali nyugalmi pulzusom, ami úgy 55, éppen 110ig lengett ki.

A másik, hogy kalóriadeficites fogyásban vagyok, az utóbbi három hétben három kilótól szabadultam meg...féltem, hogy ez "energetikai szempontból" visszaüthet.

Jöttek a mantrák, hogy hűvös van, jó a futásra az idő, nincsen benne szint, illetve a máshol olvasott dolgok, "amit el tudsz képzelni, azt meg is tudod csinálni" valamint a "lehet, hogy egy nap hatalmas pofont fogok kapni a futástól...de EZ NEM AZ A NAP!"

Soha nem jártam ezen a szakaszon, max autóval, de azt előre tudtam, hogy eléggé ingerszegény pár helyen (tényleg).

Végülis csak megérkezett a busz Balatonberénybe, totál kihalt kis parti falu...lementem a partra a tó áldását kérni az akciómra:) Balra majdnem szemben Keszthely, a tó nyugati végénél vagyok, jobbra a Badacsony éppen, hogy csak dereng és hol van még Tihany, eltűnve a messzeségben...

Bemelegítés után vettem egy nagy levegőt és megindultam.

Tudtam, hogy 35 ig le kell pörgetnem a kilométereket és onnantól lesz érdekes, a maratonig tudom mi vár rám, de az onnantól kezdődő szakasz teljesen ismeretlen, fogalmam sem volt bírni fogom-e?

Persze 15 kilométerig nem is volt semmi gond, eleve kb. 10km-re nyugodtam meg és állt be a pulzusom, ilyenkor már-már látja magát az ember ugyanilyen állapotban megérkezni a táv végére ami totálisan fals elképzelés persze, dolgozik a glikogén, a futás ilyenkor könnyed , a pulzus alacsony.

Ezzel szórakoztam, lélegzéssel mennyire tudom adott tempó mellett leszorítani a pulzusomat, valamivel el kellett foglalnom magamat a máriafürdői, balatonfenyvesi és bélatelepi végtelen utcákon, amelyek olyan elhagyatottak voltak, hogy még egy róka is szaladgált előttem egy helyen.

Eléggé hamar letudtam az első félmaratonnyi szakaszt, toltam két banánt, majd Fonyódon pótoltam a készleteket, Boglár felé a 23ik kilométer körül elért valami holtpont, az alhasamban is szúrást éreztem, nem ment úgy, ahogyan mennie kellett volna - a megoldás persze meglett - totál amatőr hiba, egyrészt a stressz miatt a szervezet még az indulás előtt és az azt követő 5km-en "levíztelenített" 3x kellett megállnom ezért (fogalmam sincsen miért csinálja), utána pedig a hűvös idő miatt nem éreztem annyira a szomjúságot, azaz konkrétan majdnem dehidratáltam magamat, nem kívántam az izót, csak nyígtam, hogy most mi van?

Közben nagy energiákat küldött folyamatosan a futócsapatom, on-line szurkolás, ez nélkül sokkalta nehezebb lett volna egyben maradni.

Valahogyan úgy éreztem, hogy húzódik felettem egy pozitív gondolatáram ami a csapattól jön és nekem csak fel kell csatlakozom erre- működik!

Miután megittam majdnem egy liter ásványvizet minden probléma megszűnt, ismét fel tudtam venni az utazótempót.

Gyakorlatilag érintőlegesen lesúroltam a maratoni falat ez lassított addig, míg rá nem jöttem az okára.... saját hülyeség miatt, de aztán a szervezet helyreállása után olyan flow kapott el, hogy máris minden oké lett:)

Lellét elhagyva ismét totál nyílegyenes végeláthatatlan út a vasút mellett....pusztító volt, itt hagytam el a 30Km-t. Már túl voltam a félúton, átálltam zsírégetésre, az emésztésem lement szuszpend módba, nem voltam folyton éhes mint az elején, de toltam a mazsolát (lassú felszívódású szénhidrát) - és a sajtos kishalakat - (sópótlás), meg persze ittam szorgalmasan, vizet, izót, kólát, banánt azt nem, mert attól már hányingerem volt:)

Szemesnél végre a parton is ment a kerékpárút, mert eddig a tóból gyk. semmit nem láttam Berény óta...csak Fonyódon.

Itt a mólónál magam mögött hagytam a 40Km-t, majd Balatonőszöd végénél a Maratoni távot is, ez nagyon feldobott, toltam neki tovább.

Balatonszárszó....iszonyat hosszú, dögunalmas, végtelenutcás...azt hittem soha nem érek Földvárra, itt 48 Kmnél már voltak nehézségek az utazótempóval, így engedtem lassulni magamat, Földvár végén már balra tart az út, szemben feltűnik Tihany és beérkezik az ember a szántódi révhez, itt veszek egy kólát, mert a hazafelé útra is gondolni kell, majd ráfordulok a célegyenesre, itt nem érdekel, hogy merre visz a bicikliút, én nem megyek le a járdára, mert katasztrófális állapotban van és a lábamban már ott van 55Km, az út szélén megyek szemben a forgalommal (NEM VILLOGTATSZ, NEM HÚZOD RÁM A KORMÁNYT!!!!) Feltűnik az út végén a zamárdii polgármesteri hivatal tornya, ahol parkolok, ezen a szakaszon háromszor csordul könny az eufóriától, nézem az órát, 5:55 és 6:00 körüli pace-t mutat, mikor nemrég még a 7:00-t sem tudtam már tartani, honnan jön az energia??? Beérek a parkolóba, 57Km-re fordul az óra, kicsit eltörik a mécses is, üvöltözök kicsit örömömben, a kocsmák kiült közönsége totál hülyének néz.... de ez így van jól, 6 óra 8 perc 55 másodpercet töltöttem futással, 6:28 átlag Km tempót hoztam.

A frissítések alatt körbekörbe gyalogoltam, nem gyalogoltam bele a távba és egyszer sem ültem le.

A dehidrációt szépen jelezte, hogy bár aztán ittam szorgalmasan Balatonmáriafürdő után először Földváron kellett megállnom ebből a célból...

Kár volt hátizsákot cipelni plusz három kiloval, mert gyk. mindenhol volt nyitva tartó bolt és büfé...elég lett volna egy övtáska...hogy lehet, hog több banánt hoztam haza mint amit vittem??????:):)

95Kg-al indultam, 93-al értem haza.

Köszönöm mindenkinek aki szurkolt és motivált!

Németh-Vörös Viktória-nak, hogy megcsinálta a csapatot és példát mutat nekem rengeteg dologban és, hogy VAN!

Rita Szabó-nak, mert kitartóan fut és nem nyíg akkor sem, ha kedve/indoka lenne hozzá:) Csak tolja neki rendületlenül!

Kinga Kovács-nak, hogy lelkes és baromi erős futó már most is akire mindig lehet számítani.

Szilvia Farkas-nak, aki állhatatosan és lelkesen fut és a zsúfolt napjába is be tudja illeszteni azt, hogy fusson.

Anna Sipos-nak, aki a makacs akarat szobra, mert leszegi a fejét és megy előre és integetett ma Badacsonyból.

Eme hölgyeknek az egész napos szurkolásért, nagyon-nagyon sokat jelentett! Pláne mikor szét akartam zuhanni, mindig jókor jött egy jó szó Tőletek!

Krisztián Petri aki Ironmanként nagyon komoly dolgokat pakol le folyamatosan az asztalra - hatalmas motiváció és respect!

Csaba Gyula Csabipontkom-nak Szintén, hatalmas teljesítmények a futás terén (is)

Molnár Anita-nak akitől először hallottam arról, hogy a maraton fölött is van élet, sőt - le is futotta (bár akkoriban kb. valami ufóknak való dologként gondoltam erre, meg a maratonra is:))

Danila Attila-nak aki engem nevezett meg a motivációnak amiért elkezdett futni - ez óriási megtiszteltetés, pláne, hogy egy sí ikonról van szó:)

Laszlo Balogh-nak aki a távoli Colorado hegeiben olyan szintes traileket nyom le, hogy még a szintkülönbséget végigolvasni is íjesztő a Straván:):)

Attila Fekete-nek a rengeteg ultrás tanácsért, meg persze, hogy vállalta a jövő évi UB csapattagságot:) Hatalmas példakép ő is!

János Halász-nak a rengeteg tanácsért a közös futások közben!!

A felsorolás nélkülözi a teljességet!

Toljátok neki tovább - messzebre, magasabbra!