Kathrine Switzer interjú

Bozót | 2013-02-04  | 3 hozzászólás

• cimkék:
• atlétika, 
• maraton, 
• futás, 
• női futás, 
• olimpia, 
• Kathrine Switzer 

Tweet

Kathrine Switzer nevét minden női futó ismeri : ha ő nincs, talán másképp alakul a nők részvétele az atlétikában, talán nem ott tartanánk most, ahol. A RunnersLife friss interjút közölt a női maratonok úttörőjével, a Marathon Woman-ként aposztrofált Switzer-rel. 

Kathrine Switzer főiskolásként, 1967-ben nevezett be a Boston Maratonra és futotta le a klasszikus távot a versenyen, öt évvel azelőtt, hogy a nők számára hivatalosan engedélyezték az indulást. Az ideje körülbelül 4 óra 20perc volt, amivel közel egy órával az első női célbaérkező, Bobbi Gibb után ért be (aki azonban nem volt benevezve). Switzer a nemileg semleges „K.V. Switzer” néven nevezett, mely állítása szerint nem a rendezők megtévesztését szolgálta, ugyanis régóta így írta alá a főiskolai lapban megjelentetett cikkeit. A verseny közben, Jock Semple szervező megpróbálta őt eltávolítani a pályáról, Switzer elmondása szerint a következő szavak kíséretében „Takarodjon a versenyemről és ide azzal a számmal!”. Switzer udvarlója, Tom Miller – akivel együtt futottak -  azonban feltartóztatta Semple-t és félrelökte. Az esetről készült fotók bejárták a világsajtót.

AP/Wideworld Photo

A futásának következményeként az AAU (Amateur Athletic Union – az USA akkori amatőr atlétikai szövetsége) kizárta a nőket a férfiakkal együtt való versenyzésből. Később Switzer és más futónők megpróbálták meggyőzni a szervező Boston Athletic Association-t  hogy engedjék a nők indulását a maratonon, amit végül 1972-ben értek el hivatalosan.

Már gyermekkorában álmodozott arról, hogy egyszer valami ilyen inspiráló dolgot visz véghez, hogy úttörőként a női futók egyenjogúságát vívja ki?

Nem, egészen 16 éves koromig egyáltalán nem érzékeltem a nőkkel szembeni diszkriminációt. Azt gondoltam, a nők akarták így. De az valóban az egyik álmom volt, hogy képes legyek fizikálisan erős, de egyben nagyon nőies nő lenni, bizonyítani akartam, hogy a nők képesek egyszerre mindkettőre. A másik álmom az volt, hogy író legyek. Bárki aki könyvet írt, az én szememben egy isten volt.

Még most is olyan határozott véleménnyel van dolgokról és ég önben a tűz, hogy tegyen is valamit?

Igen. A régi tűz még meg van, sőt, élénkebben ég, mint valaha, például a vágy hogy írjak….a futás szeretete….a vágy hogy megváltoztassak rosszul működő dolgokat, ezek mind égnek bennem, de már megfontoltabb  vagyok, és tudom, hogy vannak komoly kulturális és politikai problémák amelyek nehezítik a női egyenjogúság megvalósítását. Tudom, hogy van megoldásom a dolgokra, de nincs rá energiám fizikailag…olyasmire például, hogy elmenjek Afrikába és kiépítsek egy jó struktúrát a női futásnak. Meg tudnám csinálni, de ahhoz a helyszínen kéne lennem és nem vagyok hajlandó olyan hosszú időre elhagyni most a környezetemet.

Mit szól az „úttörő” megnevezéshez? Büszkeséggel tölti el?

Igen, mindenképp. Saját döntésből nincsenek gyermekeim, de valahányszor látok egy nőt futni, a korától függetlenül anyai büszkeséget érzek iránta.

Mit tart a legnagyobb eredményének?

Azt, hogy a női maratonfutás bekerült az Olimpiai Játékokba. Úgy értem el, hogy létrehoztam egy globális női versenysorozatot : 27 országban 400 verseny milliónyi nő számára. Tudtam, ha a női maraton bekerül az olimpiára, mindenki tudni fogja, hogy a nők bármit elérhetnek.

Mit jelentett az ön számára teljesíteni akkor a híres bostoni versenyt, és gondolta-e hogy ekkora hatása lesz?

Minden maratoni futó elsődleges célja a teljesítés, így én is eltökélt voltam, ám egy szikrányi kétség sem volt bennem, hogy bármi történjék, akkor is megcsinálom.  Nem gondoltam, hogy ekkora hatása lesz amíg meg nem láttam az esti újságokat a fotókkal. Bizonyos szempontból, most nagyobb hatása van, mint bármikor.

Hallott-e azóta Jock Semple-ről vagy a többi futóról akikkel aznap együtt versenyzett, netán találkozott is velük?

Igen, Jock Semple-vel jóbarátok lettünk, a csapatunkból azonban már csak John Leonard és én élünk. De hosszú évekig közeli kapcsolatban voltunk mindannyian, Arnie Briggs szinte a második apám volt; vele voltam a halálakor…hasonlóképp, Jock-ot is épp néhány órával a halála előtt látogattam meg. Sok ember jelenkezett azóta akik szintén ott voltak a versenyen és nagy történelmi pillanatként értékelik. A könyvemben is szerepelnek visszaemlékezések olyanoktól akik benne voltak vagy látták; igazán érdekes zsurnalisztikai szempontból.

Az a bizonyos pillanat a rajttól csupán 4 mérföldnyire történt. Hogy sikerült összeszednie magát és tovább küzdeni a célig?

A harag komoly motiváció. Annyira haragudtam Jock Semple-re, hogy meg tudtam volna fojtani, de idővel, tudja,  ahogy fogynak a kilométerek, a harag alábbhagy és az ember elgondolkodik.  Jöttek a kreatív gondolatok és már láttam, miért is olyan fontos, hogy célbaérjek és más nőket is rávegyek a futásra.

Az AAU akkoriban nem akarta engedni a nőket 10mérföldnél hosszabb versenyeken indulni, majd pedig a maratonon akarták a női rajtot külön helyszínről és más időben. Az 1972-es New York Maraton esetében 10perccel a férfiak előtt rajtoltak a nők. A diszkrimináció elleni tiltakozásul, hat nő a rajtjuk után leült a rajtvonalra és csak a férfiakkal együtt volt hajlandó ténylegesen elrajtolni. 10perc időbüntetést kaptak.  

Milyen érzés volt látni az 1972-es New York Marathon rajtjánál a tüntetést , és az 1984-es női olimpiai maratonfutást ?

Nem voltam ott a demonstráción, de ’84-ben München-ben voltam és újságíróként követtem az olimpiai női maratont. Küzdöttem, hogy ne érzékenyüljek el túlzottan, hiszen nagyon fontos közvetítés volt a számomra, az első olimpiám volt és a hazai ABC TV Sports-nak dolgoztam. Nagyon koncentráltam a versenyre, ismertem minden egyes nőt a mezőnyben, igyekeztem nagyon profi lenni, de amikor Gabrielle Anderson Schiess betántorgott a stadionba, minden összeomlani látszott. Azt gondoltam, a NOB talán ki is veszi a női maratont az olimpiai programból. Szegény annyira összetörtnek tűnt, hogy az egészet nem tudtam akkor győzelemként értékelni, nagyon ideges voltam. Csak később kezdtem felengedni és éreztem igazán, hogy világméretű győzelem volt a nők számára. A könyvem is ezzel a gondolattal zárul.

1984-ben Los Angeles-ben szerepelt első ízben női maratoni futás az olimpia programjában. Az amerikai Joan Benoit lett az első 2:24:52-vel. 

Mivel foglalkozik mostanság és milyen tervei vannak az Avon-nal  vagy más vállalkozásokkal?

Először 1977 és 1986 között dolgoztam az AVON-nal, majd 1997-ben visszamentem 5 évre és újraépítettem a globális futássorozatot. Attól, hogy a női maraton ott van az olimpián, az általános erőnlét kérdése nem kevésbé fontos. Azonban már nem dolgozom az AVON-nal, mostanság könyveket írok, előadásokat tartok, és néhány nagyvárosi maraton (Chicago, New York, Boston) televíziós közvetítésében veszek részt és az expon jelenek meg.

Mit lehet még elérni a női futás terén?

Rengeteg. Még csak most kezdtünk hozzá. A férfiak 3000 éve futnak komoly szinten, a nők csupán 40 éve. Még fel kell tárjuk a tényt, hogy a nők valójában jobbak állóképesség terén mint a férfiak és képesek 100mérföldes versenyeken összetettben nyerni. Ahogyan a sport változik és befogadja a nagyon hosszú távokat valamint más dimenziókat melyekben a nők erősebbek, úgymint rugalmasság, egyensúly, ügyesség, hidegtűrés, egy új korszak veheti kezdetét. Ez a jövő. A jelen pillanatban azon kell dolgoznunk, hogy lehetőséget biztosítsunk az elnyomásban élő nőknek Afrikában, Dél-Amerikában és a Közel-keleten. A tehetség mindenhol ott van, csupán egy esély kell.

Forrás: runnerslife.co.uk, newyorktimes.com, wikipedia

Fotó:  AP/Wideworld Photo / kathrineswitzer.com,