Adidas Response Stability II. - A megbízható városi terepjáró

Összefoglalva elmondhatom, hogy pronáló és neutrális stílusú futóknak (szuplinálóknak gyanítom, hogy nem), közép és hosszú távra, heti kevés vagy sok futásra egyaránt alkalmas ez a „népcipő“, moderáltan a terepen is elmozog, sőt, szereti a földes utat, füvet, de a göröngyöt, követ nem. Azoknak, akiknek a kevés futás is még megterhelés inkább, s nem öröm, nem annyira ajánlom, hiszen kicsit kemény a talpa, s nem elég kényelmes, nem elég könnyű. Persze aki úgy dönt, hogy futókarrierje elején is inkább a megbízhatóság és a minőség a fontos, nem a kényeztetés és a túlzott kényelem, bátran ajánlom.

Elöljárók

A cipő: Adidas Response Stability II.

Méret: 44 (UK: 9 1/2)

Típus: stabil

Edzések: 13 edzésen összesen 192 kilométer futás

Magasságom/súlyom: 177 cm/66 kg

Futóstílusom: (Hm… leginkább vicces. Korábban pronálónak hittem, de szerintem már nem az.)

Mikor kiderült, hogy nem Kovásznai Rózsi néni sarokcsiszolóművész, hanem én kaptam meg a lehetőséget ennek a cipőnek a tesztelésére, mindjárt dalra akartam fakadni. Épp belefogtam volna a Holdkráterből nem jó inni, odafagy a szájam… kezdetű népies mesedráma hangos performanszába, mikor is kiderült számomra, hogy az Ultrabalaton után a fáradtság miatt még nem fogok benne fel és alá nyargalászni, maximum óvatosan ismerkedni tudok a cipővel, míg eléggé ki nem pihenem magam ahhoz, hogy ötödikbe kapcsoljak. Így aztán hosszasan nézegethettem a még tökéletesen új cipőt, fogdoshattam, szagolhattam. Kézbe fogva a cipőt nagyjából az erősen gondolkodó Pallasz Athénére hasonlíthattam, aki egy átlumpolt éjszaka után nem emlékszik, hol hagyta el a lándzsáját, hiszen mindjárt kettős érzésem volt a lábbelivel kapcsolatban: egyszerre tűnt egyszerűnek és bonyolultnak a szerkezete. A kételyek eloszlatására már most elárulom: ez a tesztfutásokon is tökéletesen így maradt, hiszen a márka egyszerűbb, olcsóbb kategóriájából próbáltak a tervezők kihozni egy mégis megbízható, kényelmes és jó futócipőt, mondhatom, hogy sikerrel. Már az első időkben déjà vu érzésem volt, s ez meg is maradt mostanáig, hiszen volt egyszer egy egyszerűbb, olcsóbb Adidas cipőm, egy Nova Control, amivel mindig minden bajom volt, de – mint várhatóan ez a modell is – végül az egyik kedvenc cipőmmé vált, pusztán azért, mert hiába volt ez vagy az a hibája, hiányossága, a cipő egészének lelke volt, s miután kiismertem azt, nagyon jó barátok lettünk.

Tehát a cipő

A gyári adatok szerint 360 grammos, klasszikus stabil cipő. Kicsit nehezebb, mint az eddigi cipőim többsége, de ezt annak tudtam be, hogy az alkalmazott technológiák a költségek csökkentése végett nem annyra kifinomultak és elegánsak, mint a magasabb árkategóriás cipőknél, de a céljukat meglepően jól ellátják.

A cipő stabilitását három dolog biztosítja. A FORMOTION megoldás a sarokrésznél segít, ami sarokra érkezéskor bizonyos oldalirányú elmozdulásokat is engedélyez és így egyenetlen terepen, illetve kanyarodáskor segíti a talajfogást. Ez a mai Adidas cipők szinte mindegyikénél megtalálható technológia, igaz, erre a cipőre egy kisebb felületű, ámde annál mozgékonyabb sarokrész került: a talp egészétől különálló sarokrész egy zselérétegen csúszik ide-oda rugalmasan, átvállalva a bokától bizonyos rossz lépések vagy a ferde talaj okozta erőhatások elnyelését. A klasszikus TORSION SYSTEM (egy rugalmas, műanyag megtámasztó elem) a talp közepénél hosszában támasztja meg és tartja minden pillanatban tökéletesen a futó lábát. Végül pedig ott van – a korábbi stabil Response cipőkhöz képest szokatlanul hangsúlyos és nagy méretű – MODERATOR, ami a lábfej akaratlan befelé dőlését, pronációját hivatott megakadályozni, s végső soron a boka fáradását késleltetni ezzel, főképp hosszabb futások során. Ez utóbbi a talp belső részén a saroktól egészen a talpközépig húzódó szürke rész, melynek anyaga az egész talpat alkotó habosított adiPRENE anyagától keményebb, nehezebben összenyomható. Szinte lehetetlenné teszi, hogy az ember lábfeje futás közben befelé rogyjon. A Response cipők korábbi stabil változatánál ez a rész óvatosan megbújt éppen csak a sarok oldalánál, itt azonban – és ez futás közben is érződik – végre hangsúlyt kapott, nem csak mutatóban van a cipőn, hanem komolyan segíti a helyes lábtartást.

A talpról egészében – mint általában a cipőről is – azt lehet elmondani, hogy kissé merev, a korábbi Adidas cipőimhez képest rugalmatlan, de szinte minden körülmények között jó talajfogást és tompítást eredményez a szokatlanul vastagnak tűnő kalakítás. A későbbiekben kifejtem majd, de elöljáróban annyi kívánkozik még ide, hogy az egyszerű és vastag adiPRENE első talprészen hiába a kétféle gumiból készült külső talp (a jól tapadó fújt gumi és a keményebb, kopásállóbb adiWEAR), a talp első részének viszonylagos rugalmatlansága és a nagyon egyszerű mintájú kialakításnak köszönhetően a cipő tapadása néha igencsak hagy kívánnivalót maga után, illetve ugyanez a merevség visszaköszön köves terepen is. Kényelmi szempontból megemlítendő még, hogy – talán egyszerű kialakítása miatt – a talppárna-résznél ez a merevség együtt jár a tompítás csökkenésével is, de ezt rövid és gyors futásoknál kompenzálja a cipő azzal, hogy épp e merevség segít rengeteget az elrugaszkodásban. Valamit valamiért. Nagyon hosszú futások alkalmával pedig úgyis a saroknál hangsúlyos általában a tompítás, legalábbis nálam. Összességében elmondható a talpról, hogy mindenből van benne egy kicsi, ami jó cipővé teszi ezt a modellt, talán csak az arányokkal kellett volna többet törődni.

És akkor ugorjunk a felső részre. Mármint képletesen, pláne akkor, ha valaki lába már benne van a cipőben. Ránézésre bumfordinak tűnt, de mikor belebújtam, szinte azonnal éreztem, hogy minden tökéletesen a helyén van rajta. A sarkamnál éreztem a lépésekkor a finom rugalmasságot, a cipő egészénél (a belső talpélnél főképpen) pedig a határozott tartást, az enyhe „lúdtalpbetét-érzést“. A szokottnál talán picit szélesebb első rész éppen elég helyet, egy kicsit sem többet biztosít a lábfejemnek, kényelmesen elfér benne a lábam akkor is, ha rövid futásokhoz jól meghúzom a fűzőt. A megfelelően vastagon kipárnázott sarokrész pedig akkor sem engedi el a lábamat, nem lépek ki a cipőből, mikor nagyon lazára engedem. A cipő teljesen körülöleli a lábfejemet, s szemben a talprész merev akaratosságával, a felsőrész mindenfajta futásnál hűen követi a lábfejem mozdulásait, mindenhol éppen annyira rugalmas vagy merev, amennyire szükséges, minden esetben kényelmes, függetlenül a befűzés erősségétől. Apropó: cipőfűző! Tapasztalataim szerint két fajta létezik. Az egyik kibomlik futás közben, a másik nem. No ez nagyon nem, akkor sem, ha lehelletfinoman húzom meg. És ez jó, mert mindig is utáltam csomót kötni a cipőfűzőre.

A cipő remekül szellőzik, s persze így be is ázik rendesen, azonban fontos, hogy amikor bokáig érő vízben futottam, akkor is ugyanúgy fogta a lábamat, mint szárazon. Nem csúszkált a lábfejem, a belső talpbetét nem szortyogott a víztől, mint sok más cipőben, a cipő csak tette a dolgát, ahogy kell. Ha mindenképpen valami negatívumot kellene megemlíteni a felsőrészel kapcsolatban, talán a cipő nyelvének rövidsége, sutasága az, amit írnék. Éppencsak elég hosszú ahhoz, hogy ha a legfelső lukba is befűzöm a fűzőt, akkor még rendesen be lehessen kötni. Ha valakinek vékonyabb, alacsonyabb, keskenyebb a lábfeje, ezzel már gondja akadhat, hiszen a cipőfűző neki már a zokniján fekszik majd fel – erre érdemes odafigyelni a cipő megvásárlásakor.

És akkor még egy mondatot, egy kis vicces hibát az alapvető bemutatás végére hadd biggyessszek ide, ami jól mutatja, hogy a cipő tervezői-gyártói igyekeztek egy amolyan – a népautó analógiájára megalkotott – „népcipőt“ létrehozni, ami olcsóbb megoldásokkal megfizethetővé teszi a lábbelit. A cipő nyelvén levő csodaszép Adidas logó gyönyörűen befogta pirossal a fehér cipőfűzőt. De ezt már csak gonoszkodásból írtam.

Tesztüzem – 1

Bimbózó kapcsolatunk legelején az első laza kocogás után azonnal a tárgyra tértünk a cipővel: elindultam egy óvatos, kényelmes negyvenesre, a Balaton után még csak lábadozó bokám, gondoltam, azonnal megmutatja, ha nem hosszútávra tervezték a lábbelit. Mert az én kacska lábam az ilyeneket nekem meg szokta súgni. Nos, a talaj szinte végig aszfalt volt, a sebesség nem volt nagy, a cipőt lazán fűztem be. Leginkább arra voltam kíváncsi, hogy ha már futok egy-két órája a cipőben, akkor fárad-e a bokám a megfelelő megtámasztás hiánya miatt, vagy sem, mint azt tapasztaltam a cipő egy korábbi verziójánál. Persze sejtettem a választ, hiszen sokkal masszívabb, stabilabb cipőt húztam most a lábamra, mint akkor, rég, ezt nagyon jól tudtam már.

A mostanában hordott cipőknél megszokott rugalmas-süppedős érzést, hogy a cipő minden mozdulatra, minden kis egyenetlenségre a talajon azonnal reagál, hamar elfelejthettem, hiszen minden lépésemnél ugyanolyan határozottan, de puhán értem földet. Először persze arra számítottam, hogy a keménynek tűnő sarok és talp miatt hamar gondjaim lesznek, de aztán megnyugodtam. Csak kissé furcsa volt, hogy nem úgy éreztem, hogy minden kis alkatrész cipőn arra szolgál, hogy külön-külön védje a lábam különböző részeit, helyette inkább azt tapasztaltam, hogy az egész lábfejem egy biztonságos burokban van, jól bebugyolálva. Ahogy telt az idő, nyomát sem láttam az egyszerűbb cipők után tapasztalt bokafáradásnak, nem is éreztem, hogy hosszabbat futottam. Azt hiszem, alkalmas lesz ez a cipő ennél hosszabb távokra is. Annál is inkább, mert új létére egyáltalán nem nyomott-dörzsölt nekem sem hólyagokat, sem további impresszionista domborműveket. Jó kis cipő, kezdtem szeretni!

Tesztüzem – 2

Néhány kényelmesebb futás után itt volt az ideje, hogy pörgősebb edzést is csináljak, hát elindultam a Népligetbe, hogy ott körözgessek tempósan, továbbra is azt vártam, hogy a cipő valamilyen módon kifárasztja a lábamat a maga keménységével, bumfordiságával. De újra csak csalódnom kellett, hiszen a jó tempójú aszfaltos futás során leginkább azt tapasztaltam, hogy a cipő gyorsabb tempónál is tökéletes talajfogást, gördülést és elrugaszkodást biztosít, noha volt, hogy direkt szlalomoztam egyet vagy a kanyarokban hirtelen és élesen fordultam be.

Az első kellemes meglepetés tehát az volt, hogy a masszív, merev talp az elrugaszkodáskor stabilan kapaszkodik az aszfaltba-betonba, s nem kényelmesen, puhán rugaszkodok el, hanem dinamikusan és gyorsan. Növeltem a tempót néha, már nem sarok-talpközépre érkeztem, hanem lábujjhegyre (na nem azért, hogy senki meg ne hallja), de a fenti tulajdonsága a cipőnek csak erősödött. Ahhoz képest, hogy bumfordinak gondoltam, meglepően jól viselkedett a gyors futás alatt, s mivel nem volt ez a futás túl hosszú, így azt is csak kicsit éreztem a végén, hogy a talppárnámnál a csillapítása amúgy elég kemény. Egy gyorsan futott harmincas-negyvenes után azonban bizonyosan elfáradt volna a lábfejem a csapódástól, de ezt, gondolom, inkább a futótechnikám tökéletlenségének tudhatnám be. Szóval a talp érezhetően kemény volt, de nem zavaró módon. Kicsit lassítva azt figyeltem, hogy ha telitalpra érkezek vagy kissé sarokra, akkor érzem-e a gyengébb cipőknél megszokott zötykölődést, de semmi ilyet nem tapasztaltam. A vastag talp és a sarok csillapítása szinte több volt, mint megfelelő, ahogy növeltem a sebességet, annál kevésbé éreztem a földetérés ütődéseit. Mivel semmilyen tempónál nem éreztem semmilyen hiányosságot, tökéletesen fogott fel a cipő minden csapódást, hát elkezdtem a következő dologra koncentrálni, a kanyarokra. Estem ugyanis már hatalmasat korábban kanyarban, kíváncsi voltam, most sikerül-e megcsókolnom az anyaföldet.

A fűző elég szorosra volt húzva, s a felsőrész gyakorlatilag mindenhol gyönyörűen idomult az én kubista-dadaista vonalon tervezett lábfejemhez: nem csúszkált a lábam, nem nyomott itt meg ott a fűző vagy a cipő, profin tartotta a bokámat a kanyarokban akkor is, mikor direkt kis ívben és igen gyorsan, gyakorlatilag a kanyarban bedőlve fordultam. Talajfogáskor a sarokrészen most éreztem igazán, mit is jelent az a gélrétegen csúszkáló kis darab: nem éreztem, csak közvetetten és puhán az oldalirányú igénybevételt a kacskaringózás során, s az egész edzés végén nem véltem a lábfejemet és a bokámat fáradtabbnak, mint egy kis félórás könnyed futás után. Ez egy ekkora darab cipőtől meglepő, úgy hiszem. Ja igen: és sehogyan sem sikerült elérnem, hogy a lábam kipörögjön, én pedig engedve a gravitáció hatalmának legelni kezdjem a bitument. Mindent egybevéve akkor is és később is igen jó kis fartlek edzéseket tudtam benne csinálni, megkockáztatom, hogy gyors futáson talán jobb is, mint a Supernova Sequence vagy a korábbi Asics cipőim – csak nehezebb. Hazatérvén vállon veregettem volna a cipőt, ha nem akartam volna a déli rohangászástól épp kiszáradni, mint a húsvéti nyúl a Góbi-sivatagban. Meg ha lett volna a cipőnek válla.

Tesztüzem – 3

Egyszer minden játszadozásnak vége szakad. A cipőt is ki kellett próbálni most már úgy is, hogy nem futkosok benne így meg úgy és amúgy, hanem egy normális edzést csinálok végig. Így aztán kirándulást szerveztem magamnak a szokott helyemre, a Népligethez, ahol egy nagyon gyors, 4 perc alatti-körüli 1,5…2 kilométeres szakaszokból álló, egy perces kocogásokkal megszaggatott résztávedzést csináltam.

A cipőt nem fűztem túl szorosra, hogy a kocogásoknál ne nyomja a lábamat. Ez talán kicsi magyarázatra szorul, de gyorsan pótlom a hiányt. Lassú futásoknál több időt töltök a talajon, mint gyorsnál, s ahogy ránehézkedek a támasztó lábamra, a gyors futásoknál nem zavaró erősségű befűzés a lassú kocogásnál már túl erős lesz, hiszen ahogy teljes súlyommal egy lábon vagyok, szinte „beledagad“ egy pillanatra a lábfejem a szoros cipőbe. Ezáltal pedig egy idő után a felsőrész megnyomhatja valahol a lábamat. Remélem, csak én vagyok ilyen problémás, mindenesetre a cipő ebből a szempontból is jól vizsgázott. A sarokrész achillest körülölelő párnázása olyannyira jól sikerült, hogy lazább fűzésnél is tökéletesen tartotta a lábamat, mikor épp gyorsan futottam, a felsőrész pedig eddig amúgy is mindenféle helyzetben nagyon szépen rásimult a lábfejemre, szóval ebben a tekintetben nem volt hiba – igaz, másban sem nagyon. Ugyanis a lábam ugyanolyan jól érezte magát a lassú és a gyors szakaszok alatt, kényelmes volt mind hirtelen felgyorsulni, mind pedig lelassulni. A már megszokott módon bízhattam benne, mikor hirtelen kellett megiramodni, s a gyors szakaszoknál kitűnően segítette az elrugaszkodást a talpa, annyira jól tapadt. Nem is értettem, hogy hogyan lehet ugyanez a talp annyira rossz a kavicson.

Normál esetben egy ilyen – számomra durva – résztávedzés erősen meg szokta viselni a lábfejemet, pláne a talpamat, de most csodák csodájára ezt nem éreztem. Megint csak arra tudok gondolni, hogy a szokatlanul vastagnak látszó talp, amiben szemmel láthatóan „van anyag“, védte meg a lábamat mindentől, amitől csak meg kellett védenie. A bokám-térdem meg sem érezték az iramot és a lépésenkénti talajt érést, a talppárnám szintén semmit nem érzett az egészből, a kanyarokban sem érte extra terhelés az ízületeimet. Mindezek felett még jól is esett a futás, így aztán erre az edzésre is ötöst kapott a cipő. Én meg kefirt, otthon.

Tesztüzem – 4

Gondoltam egy idő után, hogy elég nekem a bitumen, megnézem, hogy puhább talajon hogy érzem, milyen a lábbeli. A Ligetben így szépen el is kezdtem különböző tempóban nyargalászni az út mellett, néha fűben, néha földes talajon, máskor pedig a sóderen, salakon, kavicson, mikor mi volt. Előrebocsátom: az edzés legjobb pillanata az volt, mikor abbahagytam.

A nedves földön még jól ment minden, kényelmes futás, masszívan tartott boka, a lábfejem, talpam és sarkam szinte tökéletes kényeztetése jellemezte a futásomat. A száraz füvön is szépen lehetett menni, bár a göröngyök néha megcibálták a bokámat, valahogy a talp nem igazán idomult a talajhoz, hanem mint egy kemény pata, úgy fordult le a kiálló mindenfélékről, de szerencsére ezekből nem sok volt a ligetben. Viszont cipő eddig megszokott tulajdonságai, a dinamizmus, a jó talajfogás, az elrugaszkodás mind legendává és mesévé változtak, amint a salakra tértem. Gyakorlatilag csúszkálni kezdtem, mikor kicsit hirtelenebb módon akartam kanyarodni. Amikor aztán felgyorsítottam, nem is túl nagy sebességre, akkor úgy pörgött ki alólam a lábam, akármit is csináltam, mintha direkt nekem felszappanozott táncparketten akarnék nejlonzacskóba csavart lábbal megiramodni. A cipőtalp egyszerűen nem volt kompatibilis a talajjal. Talán a már említett merevsége, de inkább a talp mintázatának elnagyoltsága miatt szinte egyáltalán nem kapaszkodott elrugaszkodáskor, s sokkal bizonytalanabbul értem talajt ellépés után. (Próbaként egyébként később futottam ugyanott a cipő profibb verziójában, egy Sequence-ben, s az nem pörgött ki és nem akartam benne elcsúszni.) Ami érdekes, az az, hogy például máskor, mikor egy másfélórás jégesőben futottam ugyanott, akkor a vizes talajon és a bokáig (hajjajj, vagy éppen térdig) érő tócsákban a cipő nem viselkedett rosszabbul, mint bármelyik másik cipőm. Vagy lehet, hogy abban a zuhéban tökéletesen mindegy volt? Nem tudom, mindenesetre próbálgattam még vizes és száraz avaron, sárban (na itt azért csúszott rendesen, kissé talán túlságosan is), de az a háromféle talaj – a sáros földet leszámítva talán –, ahol nagyon nem tetszett a cipő tapadása – az a homokos-sóderes rész, a túl kavicsos aszfalt és a salak vagy sóder borítású pálya volt. Itt, ha bele gebedtem volna is, akkor sem tapadt volna meg a cipőm sem lassú, sem gyors futáson. De nem akartam belegebedni, inkább hazakocogtam. Otthon néztem meg a cipőm talpát, s akkor láttam, hogy nem is nagyon van, ami megtapadjon a kavicsokon, túl sima a talp.

Tesztüzem – 5

Ha már ennyit nyüstöltem a belvárosban, a cipő megérdemelte, hogy egy kicsit kiszellőzzön, kiránduljon egyet, világot lásson. No meg én is. Elindultunk hát a Hármas Határhegyre egy próbakörre, mert nem hittem el, hogy a cipő ennyire jó mindenre, úgy véltem, fenn a hegyen majd találok neki olyan falatot, ami megakad a torkán.

A felfelé vezető betonos-aszfaltos út nem okozott meglepetést, a nedves földön is jól teljesített a cipő. Ámde amikor kissé egyenetlenebb talajra érkeztem, neadj‘ ég kövesre vagy göröngyösre, egyszeriben kiderült, mit felejtettek el megtanítani a lábbelinek a cipőiskolában: azt, hogy ha a cipő egyik része alá bekerül valami, akkor nem fordítjuk ki az egész lábat, mert a gazdi haragudni fog. Pont, mint a Ligetben a göröngyökön. No ezt kicsomagolom, hogy érthető legyen: a kövekre és nagyobb fadarabokra, ha alá került, a cipő nem úgy reagált, mint a legtöbb eddigi cipőm, tehát nem éreztem a talpamon, hogy ott van valami, megnyomva a talpam vagy a lábujjpárnámat, akármit, hanem a kő szépen benyomódott kicsit a talpba, nem is éreztem, csak azt, hogy lágyan és puhán, de határozottan oldalra vagy előre fordul a lábfejem. Itt éreztem igazánelőször azt, amit az elején írtam: a lábam tökéletesen be van csomagolva egy nagy darab biztonságos valamibe, ahol semmi baj nem érheti. De mivel nem éreztem igazán az egyenetlenségeket a talajon, nem is tudtam reagálni rájuk, vagyis két-három lépésenként ki akart fordulni a bokám. A talp túl merev, túl vastag volt, legalábbis nekem. Igaz, úgy kell nekem: miért futottam direkt a köveken?

Végül felértem a kör legmagasabb részére, s elindultam lefelé. Nem sokkal korábban esett az eső, ezt onnan láttam, hogy csakhamar összeszedtem néhány centi póttalpat agyagos sárból, de ez nem a cipőtől függött természetesen. Az azonban már igen, hogy a kevésbé sáros talajon ugyanúgy csúszkáltam, mint a kivénhedt tükörtalpú Asics cipőmben szoktam, de a vizes füvön is hasonlóképpen felejtett el tapadni a talp. Egyszerűen túl sima volt hozzá, túlságosan nagy összefüggő felületek voltak rajta, túl kevés minta, kevés kapaszkodó elem. Vagy kipörgött, mint a salakon, vagy megcsúszott. Ezt azért a nagytesójában, a Sequence-ben nem szoktam érezni hasonló talajon. Mint ahogy a köveken sem akar a két bokám háromfelé szaladni. Viszont a lejtőn (immár sima talajon) a sarokrész újra jól vizsgázott, hiszen direkt odacsaptam a lábam, még a végén a betonon is, miközben lefele trappoltam, mégis tökéletesen fogta fel az ütéseket. Nohát… volt min szépítenie a cipőnek a fenti eredmények után, de megtette, így végül leginkább jóra értékeltem a végén. Szóval azt mondom: a cipőben terepre nem nagyon fogok menni ezután, vagy ha igen, akkor nem kőre, nem vizes kőre, nem fűre és nem sárba. És nem emelkedőre. Milyen terep marad akkor? Talán egy sivatag… Csak ne legyen túl sok homok benne, mert az sem jó.

És akkor a végére még egy kicsit… A 192 kilométer talán nem elegendő ahhoz, hogy igazán jól érezzem, hogy milyen alkalmakra is való leginkább a cipő, annál is inkább, mert ebben kivételesen nem futottam maratonnál nagyobb távot, noha eddig mindegyik lábbelimben megpróbáltam. És nem is versenyeztem benne. Így aztán csak azt tudom mondani evvel kapcsolatban, hogy nagyon, de nagyon hasonlít minden tulajdonsága egy pár éve vásárolt Adidas Nova Controléra, aminek, igaz, a későbbi verziói messze alulmúlták a korábbit, de az a példánya tökéletesen megfelelt szinte minden fajta futásra, amin csak elindultam benne. Az alapján – és a tesztek alapján is – azt mondhatom, hogy a cipő kiválóan alkalmas bizony hosszú távra, akár ultramaratoni hosszúságokra is.

Végül a zsűrié a szó

Ha túl sok volt a szövegből eddig, akkor most jöjjenek a számok! 192 kilométer, 13 edzés, 1 jégeső és így tovább. Iskolás módon próbálom osztályozni a cipőt, vagyis az elégtelen azt jelenti, hogy nem felel meg sehogyan sem. Az például a kínai tornacipő a tompítás terén és a vietnámi papucs a stabilitás szempontjából. A jeles pedig a jeles. A tökéletes a csillagos ötös volna, de itt ilyen osztályzatot nem osztottam. Az mondjuk egy Asics Kayano volna például kényelem szempontjából, a Saucony Omni sorozata stabilitás tekintetében. Szóval… BIZONYÍTVÁNYOSZTÁS!

- Csillapítás: 4 (fölé)

Nem kap jelest, mert továbbra is fenntartom, hogy kissé talán keményen rugózik (bár ezt meg lehet szokni), s a talppárnánál is gyenge a tompítás, legalábbis találkoztam már sokkal jobbal, elég csak az Asics 21XX cipőimnél látott talppárnánál elhelyezett gélrétegre gondolnom, vagy az aktuálisan hordott Adidas Supernova Sequence sokkal puhább talp-megoldására a talpszerkezet első részénél. A négyes fölét viszont megkapja a Formotion miatt, ez egy jó kitalálmánya Adidaséknak – feltéve, hogy nem megy szét idő előtt, s kezd nyikorogni-csikorogni, megereszkedni, mint tette azt két korábbi cipőmnél alig 500 kilométer után. De úgy látom, ennél a cipőnél némileg módosítottak a korábbi megoldáson, s – legalábbis ahogy én látom – nem egy stift, hanem valami erősebb dolog rögzíti a sarkot a talphoz. Nem tudom, mindenesetre jól működik.

- Rugalmasság: 4

Kicsit a régi Saucony cipőimet idézi, amikkel soha semmi baj nem volt, csak néha megjegyeztem, hogy elég merevek. A talp és a sarokrész is talán a vastagsága, masszívsága okán lett kevésbé rugalmas, úgy tűnik, cserébe a stabil tartásért a rugalmasságból csippentettek le a gyártók. Ez főleg köves, göröngyös terepen bosszulja meg magát. De a négyes az „jó“-t jelent, tehát nincs vele semmi baj, sőt! Igazából gyors futásoknál sík terepen még előnyére is válik a cipőnek mindez.

- Stabilitás: 5

Erre bátran megadom az ötöst. Sem a láb befele dőlését, sem a rossz mozdulatból eredő kibicsaklást, sem a kanyarokban, a ferde, hegyi talajon való futásokkor előforduló oldalirányú igénybevételek miatti bokabántalmakat nem engedte ez a cipő. A talp is, a felső rész is úgy tartja a lábat, ahogy kell. Aligha tudnék ennél stabilabb cipőt megemlíteni az elmúlt évekből azok közül, amit hordtam. A Moderator és a Torsion System is jól vizsgázott, éppen elegendő erővel, keménységgel látták el ezeket a gyártók, tökéletesen támasztják a lábat a megfelelő helyeken.

 - Kényelem: 4

Jó, de csak azért, mert bár kényelmes benne futni, volt már cipőm, ami kényelmesebb volt. Vagy mondjuk úgy: preciziósabb volt rajta egy és más, például a talpa. Ennek a cipőnek nem mozog együtt minden kis alkatrésze minden kis porcikámmal, csak a cipő mozog együtt a lábfejemmel. De jó az is. Csak lehetne jobb is egy picivel.

- Tartósság: 5

192 kilométer után megkockáztatom a jelest. Ugyanis a piszkon kívül semmi nem mutatja, hogy használtam volna, sőt, az Adidasaimra eddig jellemző hiba, vagyis a felsőrész gyöngyvászonszerű anyagának orr-résznél való felfeslése sem mutatkozott eddig, noha volt már, hogy egy hét alatt lyukadni kezdett egyik-másik cipő. A zömök, masszív felépítés előrevetíti, hogy ez a cipő egy év múlva is ilyen masszív és zömök lesz, s a tompítása sem annyira finom, hogy azt gondoljam, hogy hamarosan elveszíti. Mondom: teljesen ugyanolyan érzésem van benne futva, mint a korábbi Nova Controlban, amiben még 2000 kilométer után is futottam ötvenest – és nem fájt.

- Design (szorgalmi feladat, mert nálam ez nem számít annyira): 4 (alá)

Nos. Ez egy szubjektív dolog. Ránézésre minden megvan, ami számomra „szép“ cipővé tesz egy futócipőt. Egyszerű vonalak, letisztult színek. Az arányokkal van csak egy kis baj, s ne felejtsük azt sem, hogy a piros logó megfogta a színével a fűzőt. De amúgy nem csúnya cipő. Nekem tetszik. Csak az a piros logó... meg a szürke pamacs a talp oldalán...

Összefoglalva elmondhatom, hogy pronáló és neutrális stílusú futóknak (szuplinálóknak gyanítom, hogy nem), közép és hosszú távra, heti kevés vagy sok futásra egyaránt alkalmas ez a „népcipő“, moderáltan a terepen is elmozog, sőt, szereti a földes utat, füvet, de a göröngyöt, követ nem. Azoknak, akiknek a kevés futás is még megterhelés inkább, s nem öröm, nem annyira ajánlom, hiszen kicsit kemény a talpa, s nem elég kényelmes, nem elég könnyű. Persze aki úgy dönt, hogy futókarrierje elején is inkább a megbízhatóság és a minőség a fontos, nem a kényeztetés és a túlzott kényelem, bátran ajánlom. Megbízható, nem hagy cserben sűrűn, jól tartja lábfejet-bokát és nem hagyja felesleges mozdulatok és igénybevételek által kifáradni a futó lábát hosszú futások alkalmával sem. Stabilitása – szerintem – kiemelkedő, s talán ez az a zászlóshajó, ami mögé a többi jó tulajdonságát fel lehet sorakoztatni. Egy dolgon kellene nagyot javítani, mert nem jó: ez pedig a talp tapadása sóderes, kavicsos, homokos terepen vagy betonon. Ha a talp agresszívabb, sűrűbb mintát kapna, jobban kapaszkodna az említett pályákon, s nem érezné a futó, hogy kipörög a lába. Az a szerencse, hogy én leginkább bitumenen futok, így majdnem tökéletesen megfelel a kívánalmaimnak ez a cipő, akár hoszú távra is. Ha három pár cipőm volna, akkor a könnyű, gyors cipő és a nagyon hosszú távra viselt cipő között ez volna a harmadik, univerzális pár lábbelim, a strapabíró, a mindenre jó városi terepjáró. Ahhoz képest, hogy az Adistar és a Supernova modellek mögött a Response a harmadik, leggyengébb kategória, úgy érzem, általánosságban a Response modellek evvel a cipővel nagyot léptek felfele a minőség terén. Ha nem volna már egy, bizony vennék egyet.